illusztráció illusztráció

Hóval, ónos esővel nyit az enyhülés

Melegfront nyitja az enyhülést, havat, ónos esőt hoz magával.

Gyökeresen átalakul időjárásunk a következő napokban, a hét közepére kora tavasz váltja az eddigi kemény fagyokat.

Délutántól melegfronti felhőzet húzódik fölénk, a Dunántúlon több helyen havazhat, majd éjjel, hajnalban máshol is hullhat kevés hó. Hajnalban nyugaton már ónos eső is előfordulhat. Ez a csapadékzóna kedden napközben kelet felé távozik. Este újabb melegfront érkezik, ebből jelentősebb csapadék szerda reggelig északon és keleten, hullhat, délen, délnyugaton csak jelentéktelen mennyiség.

WFR modellünk reflektivitás előrejelzése kedd hajnaltól szerda délelőttig
(A különböző színek a csapadék halmazállapotát jelzik: kék - hó, lila - havas eső, zöld - eső, narancssárga, piros - ónos eső)

Keleten, északkeleten kitart a havazás, máshol kezdetben hó,

majd egyre inkább ónos eső eshet.

illusztráció

Ezzel együtt jelentős enyhülés kezdődik, de a talajközeli rétegek még kellően fagyosak lesznek, így a lehulló csapadék azonnal ráfagyhat az utakra, növényekre és tereptárgyakra

Szerdán aztán ez a csapadékzóna is elvonul kelet felé, mögötte többfelé kisüt a nap, és már 5-11 fokig melegszik a levegő, csupán északkeleten lesz ennél hidegebb.

Borítókép: Bagi G. Veronika

Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés