Kellemes hétutó

| 2013. június 26. 15:14 | Frissítve:
A drasztikus lehűlést hozó hidegfrontot követően péntektől kellemes hőmérsékletű nyári idő köszönt be.

Miközben a múlt hét közepén még melegrekordokról szóltak a hírek, addig a hétvégén  és hétfőn jelentős viharkárokat okozó hidegfront mögött tegnapra országszerte drasztikusan visszaesett a hőmérséklet, voltak olyan helyek hazánkban, ahol a csúcsérték több mint 20 fokkal alacsonyabban alakult, mint például csütörtökön vagy pénteken.

A kellemetlen, átlagosnál lényegesen hűvösebb idő azonban nem tart sokáig, fokozatos javulás kezdődik időjárásunkban, péntekre már kellemesen meleg nyári idő köszönt be, a hőség azonban egyelőre nem tér vissza, a hét végén és a jövő hét elején a friss hajnalokat követően állandósulni látszanak a 25 fok körüli vagy kevéssel afölötti maximum-hőmérsékletek.

A szerdai napon még többfelé erős északnyugati szél is fokozatosan mérséklődik, a hét hátralévő részében ugyan még gyakran megélénkül a légmozgás, viharos széltől azonban már nem kell tartanunk. 

Egyre több lesz a napsütés is, bár csütörtökön még keleten, északkeleten lehet több a felhő és arrafelé néhol zápor is kialakulhat, illetve a hét végén erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk és akkor elszórtan záporok, helyenként zivatarok is kialakulhatnak, de tartós, nagy csapadék nem valószínű.

A jövő hét közepére tovább melegedhet az idő, ismét beköszönthet a 30 fok körüli kánikula. Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket itt követhetik nyomon.

A cikkünkben megjelent fotókat köszönjük Pócsai Sándornak és Fülöp Lászlónak!


hirdetés


Cimkék: , ,


Kapcsolódó hírek

  • Lehűlés után melegedés Lesz még 20 fok a lehűlés után, a hét végére, a jövő hét elejére visszajön a melegebb őszi idő.
  • Ez történt augusztusban A nyár utolsó hónapjában nem volt hiány forróságból, heves zivatarból és látványos időjárási jelenségekből.
  • Rendkívüli meleg nyár van mögöttünk 1901 óta a második legmelegebb nyár volt az idei, és a szokásosnál szárazabb idővel is teltek a nyári hónapok.
  • Zivatarok a semmiből Látványos kamerafelvételek a pénteki nap zivatarjairól. Láthatjuk azt is, hogyan fejlődik egy gomolyfelhő zivatarrá.

Nálad milyen az idő?

Van egy jó időjárás képed?

Fénykép beküldése
Tölts fel fotót!

Figyelmeztetés mára:

Figyelmeztető előrejelzés mára
hirdetés
Legutóbbi észlelések
Legutóbbi észlelések

Nálad milyen az idő?

Hirdetés

© Copyright Időkép Kft. 2004–2019. Facebook Twitter Instagram
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jog | ÁSZF | Elvihető tartalmak