Közlekedési fennakadások és áramszünet tízezreknél

| 2018. március 18. 16:21 | Frissítve:
A hófúvás és az ónos eső miatt sok helyen még mindig akadozik a közlekedés, valamint szünetel az áramszolgáltatás.

A márciusi telet hozó mediterrán ciklon lassan elhagyja térségünket, viszont fennakadásokat okoz még mindig a közúti és a vasúti közlekedésben, illetve az Alföldön tízezrek maradtak áram nélkül. Nézzük, hol, mi a helyzet:

A legtöbb hó Szabolcsban hullott, helyenként több mint 20 centi. Az erős szél hordja a havat. Elsősorban keleten ónos eső tette jégpáncéllá az utakat.

Nehézkes a közúti közlekedés

Az M3-as autópálya egy szakaszon zárva, de máshol is nehézkes a közlekedés az utinform tájékoztatása szerint:

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: 
A 38-as főút Nyírtelek és Rakamaz közötti szakaszát lezárták, a 17-30 km között félpályán megindult a forgalom.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: 
A 3605-ös jelű út Gesztely és Újharangod közötti szakasza, a 12-17 km között hóátfúvás miatt lezárásra került. 
A 3611-es jelű út Köröm és Tiszalúc közötti szakasza, a 0-10 km szelvények között hóátfúvás miatt lezárásra került. 
A 3305-ös jelű, Mezőkeresztes – Mezőcsát összekötő úton, Mezőnagymihály és Gelej között a 7 km szelvényben a télies útviszonyok miatt elakadt egy kamion, a mentésének idejére az utat lezárták. 
A 3607-es jelű utat a Köröm és Kesznyéten közötti szakaszon, a 0 és a 7 km szelvények között lezárták hóátfúvások miatt.

Szerkesztőségünk éjjeli fotója az M3-as autópályáról

Akadozik a vonatközlekedés a Dunától keletre

hófúvás és a hótorlaszok miatt elsősorban a fővárostól keletre eső vasútvonalakon kell jelentős, több órás késésekre, járatkimaradásokra számítani. Közben a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon megszüntették a hóakadályokat, újra indult a vonatközlekedés, de még jelentős késésekkel. Pótlóbuszok közlekedése a közúti lezárások miatt nem biztosítható. A vasúttársaság arra kér mindenkit, hogy csak halaszthatatlan esetben induljon útnak!

Áramszünet az Alföldön tízezreknél

Hajdú-Bihar megyében 29 településen és településrészen több mint 19 ezer fogyasztónál nincs áram, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyében 12 településen teljesen vagy részlegesen szünetel az áramszolgáltatás. Ugyanakkor Békés megyében hét településen, összesen 8000 fogyasztási helyen nincs áram - olvasható a police.hu oldalán.

Borítókép: Gabor15515


hirdetés


Kapcsolódó hírek

Nálad milyen az idő?

Van egy jó időjárás képed?

Fénykép beküldése
Tölts fel fotót!
hirdetés
Legutóbbi észlelések
Legutóbbi észlelések

Nálad milyen az idő?

Hirdetés

© Copyright Időkép Kft. 2004–2019. Facebook Twitter Instagram
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jog | ÁSZF | Elvihető tartalmak