Látványos rakétakísérlet (videóval)

| 2012. március 17. 18:36 | Frissítve:
Meteorológiai kísérletet hajtott végre a NASA: öt rakétát lőttek fel a magaslégkörbe.

Sok halasztás után kedd reggel került végrehajtásra a NASA ATREX (Anomalous Trasport Rocket Experiment, azaz Rendhagyó Szállítórakéta Kísérlet) programja. A misszió keretein belül az amerikai űrkutatási hivatal a magaslégköri szelekről szerzett ismereteket szeretné bővíteni.

Balra: a rakéták után hátramaradt csíkokat alaposan megkavarta a szél (fotó: NASA)

A magaslégköri szelek, azaz jet-ek 100 kilométeres magasságban fújó, gyakran 400-500 km/órás sebességet elérő légmozgások, melyek az időjárásra jelentős hatással vannak. Ebben a magasságban található az ionoszféra alsó vége is, melyben jelentős elektromos töltöttség található, az orkán erejű szélnél is nagyságrenddel erősebb jetek pedig jelentős elektromos turbulenciát képesek létrehozni.

Az öt, egy perces különbséggel fellövésre kerülő rakéták ezeken a területeken áthaladva húztak fehér, felhőszerű csíkot maguk után, így lehetővé vált majd a magasban végbemenő áramlatok követése a szakemberek, ill. a kísérlet látványossága miatt a publikum számára is.

A kilövést eredetileg március közepére tervezték, ugyanakkor azt a rossz időjárás miatt folyamatosan csúsztatták 27.-ig. A rakéták 400 kilométeres távolságból, így Washingtonból, New Jersey-ből és New Yorkból is láthatóak voltak.

Jobbra: A rakéták nyomai (fotó: NASA)

A kísérlet eredményeinek kiértékelése folyamatban van.

Forrás: NASA


hirdetés


Kapcsolódó hírek

Nálad milyen az idő?

Észlelés
Észlelj te is!

Van egy jó időjárás képed?

Fénykép beküldése
Tölts fel fotót!

Figyelmeztetés mára:

Figyelmeztető előrejelzés mára
hirdetés
Legutóbbi észlelések
Legutóbbi észlelések

Nálad milyen az idő?

Észlelés
Észlelj te is!

Hirdetés

© Copyright Időkép Kft. 2004–2020. Facebook Twitter Instagram
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jog | ÁSZF | Elvihető tartalmak |