illusztráció illusztráció

Ma ünnepeljük a Madarak és Fák Napját

Minden évben május 10-én, már 119 éve.

A Madarak és Fák Napja egy Magyarországon 1906 óta minden év május 10-én megrendezésre kerülő jeles nap, melynek célja a figyelemfelhívás a természetvédelem fontosságára, a madarak és fák, mint ökológiai rendszerünk nélkülözhetetlen elemeinek védelmére.

illusztráció
Fotó: Lica
 történelmi háttér

A kezdeményezés gyökerei az 1902-es párizsi nemzetközi madárvédelmi egyezményhez nyúlnak vissza. Chernel István ornitológus még ebben az évben Kőszegen szervezte meg az első hazai Madarak és Fák Napját. Herman Ottó és az Országos Állatvédő Egyesület közbenjárására Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter 1906-ban rendeletben tette kötelezővé az iskolák számára az ünnep megtartását, melyet májusban vagy júniusban kellett megtartani "természetvédő" és "erkölcsnemesítő" szellemben

illusztráció
Őszapó | Fotó: Vasmalac

Ez az ünnep a hagyományőrzés mellett hangsúlyozza a madarak és fák ökoszisztémában betöltött nélkülözhetetlen szerepét, valamint a biológiai sokféleség megőrzésének fontosságát.

Borítókép: Hegyesi Tünde

Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés