illusztráció illusztráció

Mikor érkezik az első havazás?

Korábbi évek adatai alapján hamarosan figyelhetjük a webkamerákat, hogy mikor vegyülnek hópelyhek az esőbe.

Hideg, esős ősz zökkentett ki minket a nyári hangulatból, és bár itt a vénasszonyok nyara, a reggelek továbbra is hűvösek, ködösek, szinte téli időre emlékeztetnek. Lassan a természet is leveti nyári ruháját, kopaszodnak a fák, deresek a hajnalok. A téllel az első havazás is közeleg, ami ugyan az előrejelzésekből még nem derül ki, de az eddigi tapasztalatok alapján már októberben megérkezhet. Sokszor elsőként Kékestetőn, vagy az Alpokalja legmagasabb pontjain szokott leesni a hó, de olyan is előfordult már, hogy egyből nagy területet érintett a szezon első havazása. 

Az elmúlt évekből pár példa:

2012-ben október 27-én,
2013-ban és 2014-ben november 25-én,
2015-ben október 11-én, 
2016-ban október 5-én, 
2017-ben október 30-án, 
2018-ban november 18-án, 
2019-ben október 30-án, 
2020-ban október 14-én, 
2021-ben október 10-én érkezett az országba az első hó.

Ezeken a napokon jellemzően hegycsúcsainkon volt szilárd a csapadék halmazállapota, vagy kisebb területet terítettek be hózáporok. Ehhez képest az első nagyobb, síkvidéki tájakat is érintő havazás általában mintegy egy hónappal később jellemző, melynek a Síelők.hu oldalán találhatjuk meg a dátumait az elmúlt évekre vonatkozóan.

Korai havazásokról főként a 2000-es éveket megelőzően vannak feljegyzések, miszerint legkorábban 1913. augusztus 13-án Zircen fehéredett a táj, 1936-ban pedig szeptember végén észleltek síkvidéki havazást. Budapesten a legkorábbi hóesésről 1944. október 3-áról maradtak fenn információk.

Mindezek alapján már találgathatunk, vajon idén mikor láthatunk először havat határainkon belül, mikor indulhatunk az első hóvadászatra...? Közösségi oldalainkon kommentben tippeket is várunk az egyre közelgő dátumra!

Borítókép: Novák Titanilla

Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés