Műhold videó

| 2009. augusztus 26. 2:47 | Frissítve:
A nagy sikerű radar videó után új, különleges és egyedi tartalommal jelentkezünk: csak az Időképen látható a percenkénti felbontású radar- és műhold-videó kompozit.

Ahogy a radarképen a cellák mozgását, úgy az egymást követő óránkénti, fél- vagy negyedórás bontásban közzétett műholdképeken a felhők vonulását is lehetséges az állóképeknél sokkal pontosabban, szebben, szinte vizuális élményként nyomon követni.

Mivel a tavaly nyáron kifejlesztett radar-videónk nagy sikert aratott nézőink körében, ezért most a zivatarcellákra optimalizált eljárásunkat kiterjesztettük a kék égbolt többi elemére is. Mától mindenki számára szabadon elérhető a Műhold videó, amely szintén perc pontossággal próbálja meg modellezni, hogy miként haladtak hazánk, illetve a Kárpát-Medence felett a fellegek.

Erre azért van lehetőség, mert szerencsére a korábban féltett kincsként őrzött, viszonylag firss műholdképeket egyre több szervezet adja közre. A sokak által ismert Sat24 után maga az Eumetsat is letölthetővé tette óránként ugyanazt, amit több nyugat-európai egyetem negyedórás felbontásban publikál, szintén szabadon felhasználhatóan.

Ennek ellenére nem elégszünk meg azzal, hogy egyszerűen csak animáljuk a felhők mozgását. Látványos és informatív kompozit videókat készítünk belőlük, amelyeket kombinálunk a valós idejű radarképekkel, illetve a felhőzet magasságát jelző színezéssel. Ez utóbbinak különös jelentősége van - méghozzá azért, mert a legtöbb zivatar azokon a helyeken alakul ki, ahol a magasba törő zivatarfelhők elérik a troposzféra határát, üllőjük szétterjed, majd kipattan a közepén egy-egy zivatarcella.

A műholdas megfigyelés tehát megelőzheti a radar-észlelést; ezért a vizuális és a radar-videók egesítésén kívül az infravörös tartományú műhold-felvételeket is ötvözzük azzal, amit szabad szemmel láthatnánk a magasból letekintve; Az üllősödő, várhatóan zivatarrá váló felhőzet szétterülő gyűrűjét kékes, az alatta lévő alacsonyabb vagy középmagas szintű felhőhet sárgás színnel jeleztük vonatkozó videónkon.

További érdekesség - amelyet talán sehol máshol nem valósítotttak még meg nyilvánosa és valós időben - hogy a műhold-animáció nem csak a jelenig tart, hanem felöleli a közeli jövő fél- óráját is. Ez ugyanúgy történik, mint a megújult radar-videó esetében, a legutolsó pillanatban kiszámított mozgásvektorokat előre vetítjük, megbecsülve, hogy merre mozognak majd a felhők.

Hatalmas előny az is, hogy így bizonyos mértékig előre rejelzhetővé válnak azok a folyamatok is, amelyek egy-egy zivatarcella kipattanását előzik meg, és ez nagyban javíthatja a nemrég elindított SMS viharjelzés szolgáltatásunk hatékonyságát is. Ahogy a radar videót, hamarosan a műhold predikciót is 3 órás előrejelzésben követhetik nyomon az előfizetők.

Az új radar- és műhold videó már messze túljutottt az egyszerű, egyenes vonalú mozgás előrejelzésén; bár erről külön cikket és több esettanulmányt is közzéteszünk majd, amint véglegessé vált - a  zivatarcellák és a felhőzet íves, elhajló mozgását is előrejelzni képes rendszerünk sok esetben 5-10 perces eltéréssel találta el egy-egy helyszínen másfél órával előre a viharok megérkezését.

Reméljük, új, mindenki számára elérhető fejlesztésünk ugyanolyan vonzó lesz látogatóink számára, mint a személyes észlelésen alapuló, szintén animált felhőkép, és persze reméljük, hogy sokan támgatják majd jövőbeli villám-, radar és szélmérési rendszerünk, szervereink fejlesztését, illetve frissen végzett meteorológusunk munkáját azzal, hogy SMS riasztási szolgáltatásunkat választják nem csak a nyári, hanem a havazások és csúszós utak, késő őszi szélviharok idején tájékozódásul.

Köszönjük, és várjuk a véleményeket!


hirdetés


Kapcsolódó hírek

Nálad milyen az idő?

Észlelés
Észlelj te is!

Van egy jó időjárás képed?

Fénykép beküldése
Tölts fel fotót!

Figyelmeztetés mára:

Figyelmeztető előrejelzés mára
hirdetés
Legutóbbi észlelések
Legutóbbi észlelések

Nálad milyen az idő?

Észlelés
Észlelj te is!

Hirdetés

© Copyright Időkép Kft. 2004–2020. Facebook Twitter Instagram
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jog | ÁSZF | Elvihető tartalmak |