Nyugatról eső érkezik

| 2015. március 22. 15:37 | Frissítve:
A vasárnapi gyenge hidegfront után hétfőre már felszakadozott a felhőzet, a hét közepén viszont a Dunántúlra eső érkezik.

Napos hétkezdet

A hét első napján nyugodt időre készülhetünk. Hétfő reggelre hazánk nagy részén már felszakadozik a felhőzet, és sokfelé indul ragyogó napsütéssel a hét. A szél veszít erejéből, és napközben is csak kevés felhő állhat a Nap útjába. Reggel főként északkeleten és a Bakonyban gyengén fagyhat, délutánra 11-15 fok közé emelkedik a hőmérséklet. 

Kedden is alapvetően napos időre van kilátás, csak időnként növekszik meg a gomolyfelhőzet. Estétől jelenhet meg több felhő felettünk és ekkor már egy-egy kisebb zápor sem kizárt. Újból szeles időre készülhetünk, a déli, délkeleti szél felélénkül, többfelé felerősödik, szerdán viharos lökések is lehetnek. 

Szerdán a reggeli órákban az ország északkeleti felén lehet még kevés napsütés, délnyugat felől viszont már megnövekszik a felhőzet.

Csapadékos folytatás

A délután folyamán pedig egyre többfelé elered az eső és a következő napokban is csapadékosabb időre van kilátás. Szerdán hajnali faggyal már nem kell számolni, a nappali felmelegedés pedig erősödik, 13-19 fokig is melegedhet a levegő. 

Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket itt követhetik nyomon.


hirdetés


Kapcsolódó hírek

Nálad milyen az idő?

Van egy jó időjárás képed?

Fénykép beküldése
Tölts fel fotót!
hirdetés
Legutóbbi észlelések
Legutóbbi észlelések

Nálad milyen az idő?

Hirdetés

© Copyright Időkép Kft. 2004–2020. Facebook Twitter Instagram
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jog | ÁSZF | Elvihető tartalmak |