illusztráció illusztráció

Rekordokat döntött a mostani geomágneses vihar

A 2003-ban, október végén tomboló vihar óta nem volt a mostanival összemérhető mágneses háborgás.

Sok ember számára igen emlékezetesre sikeredett a péntek este, hiszen akár még szabad szemmel is meg lehetett pillantani hazánk felett a sarki fényt. S azt kell mondanunk, hogy a tegnap kezdődő geomágneses háborgásnak még nincs vége, ha a felhők is úgy akarják, akár még ma este is megláthatjuk a sötét égbolton a jelenséget.

A Hun-Ren Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet részletes beszámolójából az is kiderült, hogy majd 21 éve,

2003. októberében volt utoljára a mostanival összemérhető geomágneses vihar.

illusztráció
Páratlan pillanatok péntekről | Fotó: Zolifodemes

"Mi több, 1991 januárja óta, amióta a nagyfelbontású tihanyi digitális adatok rendelkezésre állnak, azaz az elmúlt mintegy 33 évben is mindenképpen dobogós a még be sem fejeződött mostani szupervihar. A második helyért egyelőre a 2000. júliusi eseménnyel van versenyben. Mind a vihar által okozott mágneses térváltozás nagyságában, mind a háborgás időtartamában már felülmúlja riválisát" - számolnak be összefoglalójukban.

A geomágneses tér földfelszíni változásait nanoteslával (nT) szokták jellemezni. A Hun-Ren Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet mérései szerint a dobogós 2003. évi vihar Tihanyban közel 840 nT volt, a 2000. évi 640 nT.

"Most 650 nT felett járunk. Itt tehát egyértelműen megvan a második hely" - írják.

illusztráció
Dobogókői panorámakép | Fotó: Ángyám Krisztián

A mágneses viharok erősségének jellemzésére leggyakrabban használt mérőszám, az ún. Kp indexeket 3 óránként számolják, mindig az előző 3 órában megfigyelt változásokból. "Ha a viharokat a Kp index szerint rangsoroljuk, pl. hogy mennyi ideig volt a Kp index 8 vagy annál nagyobb, akkor egyenesen az első helyre ugrik a mostani vihar, hiszen már sorozatban a nyolcadik (!) Kp index éri el vagy haladja meg a 8-as értéket. 2000-ben és 2003-ban is „csak” három egymást követő index felelt meg ennek a feltételnek" - számol be a Hun-Ren Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet az eddigi eredményekről.

A mostani vihar még javában zajlik, az előrejelzések éjszakára 6-os Kp-indexet várnak, így azokon a területeken, ahol a felhők engedik - úgy tűnik, ilyen területekből megint a Dunántúlon lesz több -,

ma este akár újra megpillanthatjuk a sarki fényt.

illusztráció
Még a zöld árnyalatok is megjelentek | Fotó: Fotoszabi

Még egyszer nagyon köszönjük észlelőink elképesztő felvételeit!

Borítókép: Pintér István

Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés