illusztráció illusztráció
Archívum

Hóba fulladhat a Nyugat-Dunántúl

2013. február 14.
A folytatásról
A hét hátralévő része a nyugati megyékben élők számára is csendesebb, nyugodtabb napokat hoz. Jelentős csapadék, illetve szél már sehol sem várható, éjszakánként nyugaton az átmenetileg kevésbé felhős tájakon viszont keményebb fagyok is lehetnek!
Köszönjük, hogy ismét velünk tartottak Percről Percre rovatunkban!
Tótszentmárton határában
Awjelw újabb fotója, köszönjük!
Fénykép
Hókásás, havas utak
Awjelw és Istvan16 képei Tótszardahely és Ják térségéből, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Fertőrákos közelében
Alig egy órája készült fotók Infinity1 nevű felhasználónktól, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Fokozatosan mérséklődik a szél
Az elmúlt órában a Nyugat-Dunántúlon is csendesedni kezdett a szél, a legerősebb lökés, 41 km/h, melyet Bobán és Keszthelyen mértünk, már nem éri el az erős fokozatot. A következő órákban így az útviszonyok folyamatos, lassú javulására számíthatnak az errefelé közlekedők.
hirdetés
Alsószölnökön a hó az úr
Fénykép
Rabacsa friss képe, köszönjük!
Helyzetkép Várvölgyön
A képeket Fgrgm45 nevű felhasználónknak köszönjük!

Fénykép Fénykép
Közép-Magyarországon eső az úr
Hatja1 és AttilaTorday fotói Budapest X. kerületből és Szentesről, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Zala megye - a helyzet változatlan
Zala megyében továbbra is havazik, a szél ereje a tegnapihoz képest kissé mérséklődött, de a továbbra is erős északi szél okoz több helyütt hóátfúvásokat. A látótávolság 100-300 m közötti. A főutak hókásásak, latyakosak, míg a mellékutak a legtöbb helyen havasak és letaposott havasak. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. folyamatosan és teljes kapacitással végzi a hóeltakarítást. A lezárt utak száma 12-re emelkedett, ezek listáját a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság olvashatjuk.
Szél formálta hóbuckák
Fénykép Fénykép
Köszönjük a képeket!
Keletebbre szükség van az esernyőkre
A Balatonnál és nyugaton folytatódik a havazás, a Duna-Tisza közének nagy részén viszont eső esik. Délkeleten már 6-7 fok van.
Hóhelyzet nyugaton
Fénykép Fénykép
Kekgolyó1 és Dorisz2004 képei, köszönjük!
Hóba temetve
P. Róbert képei Szentgotthárdról, köszönjük!
Fénykép Fénykép
25 centi felett jár Mosonmagyaróvár
Fénykép Fénykép
Chapo98 fotója Dörről és Lokista felvétele Mosonmagyaróvárról, köszönjük!
Eplényben remek hóviszonyok várják a síelőket
Az Eplényi Síarénában ma este 8-ig várják a síelőket, a természetes hóval együtt összesen 50-120 centis hótakaró borítja a pályákat és még most is havazik.
hirdetés
70 utat zártak le a hófúvások miatt
Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas és Zala megyében összesen 70 útszakaszt zártak le teljesen a hófúvások miatt. A részletes lista az Útinform oldalán olvasható.
Kinek-hogyan indult a nap... Sümeg és Tiszafüred
Fénykép Fénykép
Csakos és Anna19 képei, köszönjük!
Még mindig nincs vége
Talán a keleti országrészben élők nehezen tudják elképzelni, hogy a Nyugat-Dunántúlon még mindig havazik: a Bakonyban például már 34 centis a hó vastagsága.
2013. február 13.
Nagy pelyhekben esik Gyenesdiáson
Noname képei, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Hóból született "élőlények"
Sumeghil és Summerw124 fotói Alsónemesapátiból és Herendről, köszönjük szépen!
Fénykép Fénykép
Főn hatás
A megélénkülő északkeleti szél miatt a Mátra és a Bükk déli lábánál főnös hatás lépett fel, a hőmérő higanyszála ott 10 fokra szökött fel.
Fénykép
Mi várható holnap?
Csütörtökön napközben fokozatosan gyengül a csapadék intenzitása, nyugaton további havazásra, keletebbre esőre, havas esőre számíthatunk. A Dunántúlon a szeles idő miatt továbbra is kialakulhat hófúvás.
Hangulatkép Zalaegerszegről
Fénykép
Bazsi81 képe, köszönjük!
Nyugaton két napja havazik
A Dunántúl nyugati, északnyugat tájain helyenként csaknem két napja folyamatosan, váltakozó intenzitással havazik. Ez idő alatt a hó vastagsága egyre több helyen éri el a 20 cm-t. A még mindig erős szél szinte percek alatt fél méteres hóbuckákat emelhet.
Fénykép
Látványos hóbuckák
Lacarally és Bogyoka100 délután készült fényképei Tésről és Somlóvásárhelyről, melyeket ezúton is köszönünk!
Fénykép Fénykép
Valahol így készülnek a holnapi Valentin-napra
Györkös Virág fotói Pápáról, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Kitiltották a kamionokat a 75-ös főútról
A 75-ös főút 8-as és 35-ös km közötti szakaszáról 17 órától kitiltották a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárműveket. Az ok ugyan az: hófúvások és elakadt kamionok - olvashatjuk az Útinform oldalán.
Hófúvások nyugaton
Az északi-északnyugati szelet a Dunántúlon továbbra is viharos, 60-65 km/órás lökések kísérik, sok helyen erős hófúvásokról számolnak be észlelőink.
Pápáról és Szentgotthárdról
Kraszteleva és P. Róbert fotói, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Nem tanácsos útnak indulni
A megfeszített munka ellenére továbbra is hófúvások és jégbordás utak nehezítik a közlekedést, ezért a közút kezelője arra kéri a járművezetőket, hogy az éjszakai órákban lehetőség szerint senki ne induljon útnak Vas megyében - olvashatjuk az MTI oldalán.
Ellentétek napnyugta idején
Gabros és Istvan1234 fotói Várföldéről és Nyíregyházáról, köszönjük!
Fénykép Fénykép
30 cm fölött a Bakonyban
Bakonybélen már 31 cm a hó vastagsága, nyugaton továbbra is havazik, hófúvásokról érkezik jelentés.
Mostoha körülmények
Neszter és Modosult nevű felhasználónk képei Nemeskocs és Kenéz térségéből, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Meggyvágó a hóban
Kovács Natália képei Mihályiból, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Ismét egyre többfelé havazik
A Dunántúlon ismét egyre nagyobb területen havazik, miközben keleten, északkeleten inkább a napsütés a jellemző. A középső és déli területeken az esős idő a meghatározó. Ezt a Magyarország pillanatnyi időjárása térképen is figyelemmel kísérhetjük.
Hordja a szél a havat
Fgrgm45 és Modosult nevű felhasználónk fotói Várvölgy és Kenéz térségéből, köszönjük!
Fénykép Fénykép
További ellentét
Fgrgm45 és Kenguru10r fotói a hófúvás által érintett Várvölgyről és a tavaszias hangulatú Püspökladányból, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Csak nevükben hasonlítanak
A bal oldali képet Szentgotthárdon P.róbert, a jobb oldali képet Szentesen Attila Torday készítette, köszönjük!

Fénykép Fénykép
Javulás-romlás
Félpályán már engedik a forgalmat a 86-os főút Páli és Beled közötti szakaszán, melyet szerda délelőtt zárt le az időjárási viszonyok miatt a rendőrség - tudhatjuk meg az MTI oldaláról. Ugyancsak félpályán halad a forgalom a főút mosonszolnoki szakaszán, de itt kamionok elakadása, teherautók árokba csúszása következtében.
Igazi február Szombathelyen
Vajda Ádám és Google007 fotói, köszönjük szépen!
Fénykép Fénykép
"Márciusi" tavasz keleten
Mit sem sejtenek a Tiszántúlon élők a mostani nyugat-dunántúli télről és havazásról: errefelé szinte márciusi hangulatú idő van, Békés megyében már több helyen 12-13 fokot mutatnak a hőmérők.
Orosz Tibor debreceni kameraképe, illetve Surda Körösladányból küldött fotója a nyíló hóvirágról, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Tél a sümegi várban
Csakos fotója, köszönjük!
Fénykép
Vastag felhőzet
A nyugati megyéket vastagon, masszívan borítja be a mediterrán ciklon felhőzete, míg délen és keleten több helyen is felszakadozott a felhőzet, előbukkan a Nap - láthatjuk a műholdképen.
Fénykép
28 cm a Bakonyban
A Dunántúl nyugati felében 10-20 cm-es hóvastagságot mérhetünk, a Bakonyban viszont közel 30 cm hullott. Ezzel szemben az Alföldön legfeljebb hófoltok vannak és tavaszt idéző enyhesség. Estig nyugaton további 5-10 cm eshet.
Csúszós utak, hófúvások
A Nagykanizsa-Ajka-Tatabánya vonaltól nyugatra változó intenzitással havazik, a szél többfelé okoz hófúvásokat. Vezessünk óvatosan, körültekintően!
Sarokba szorítva
Krissz tréfát nem mellőző fotói a szlovákiai Galántáról, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Hófúvás és lezárt utak
Az alábbi videót Németh Zsolt készítette Körmend térségében és az Őrségben, köszönjük!

Óriási a hőmérsékleti kontraszt
Fénykép
Míg Sárvár környékén mindössze -1 fokot mutatnak a hőmérők, addig délkeleten, Békéscsaba térségében 10-12 fok van.
Szépséges kert és park
Tapsifalva és Kraszteleva képei Nyúlról és Pápáról, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Érdekesség
Kis érdekességgel szeretnénk szolgálni az alábbi timelapse videóval: Az USA északkeleti részén Hartfordban, Connecticutban a hétvégén egy éjszaka leforgása alatt így hullott közel 90 cm hó.

Kitartó tél északnyugaton
Cs. Barnabás és Xephi képei Győrből és Mosonmagyaróvárról, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Útlezárások, elakadt kamionok
A 86-os főúton Beled és Páli között kamionok akadtak el, valamint lezárták a Nádasd-Daraboshegy, a Nádasd-Őrimagyarósd, a Csempeszkopács-Meggyeskovácsi, a Pápóc és a megyehatár közötti alsórendű utakat hófúvás miatt. Győr-Moson-Sopron megyében Hegyfalunál a teherforgalmat a 86-os útról a 84-esre terelik, olvasható a Hirado.hu oldalán.
Viharos lökések a Balatonnál
Többfelé jelentenek hófúvásokat észlelőink, ami nem véletlen: Keszthelyen nemrég 79 km/órás széllökést is mértünk.
Eközben az ország másik felén
Még nyugaton a havazásé a főszerep és a hőmérséklet is fagypont körül van, addig keleten, délkeleten többfelé süt a Nap, a hőmérséklet pedig ott már eléri a 7-8°C-ot.
Kamionstop Veszprém megyében
A 82-es főúton Veszprémnél és Bakonyszentlászlónál megállítják a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járműveket, a 83-as főúton Pápa és a 8-as főút bevezető szakasza között van érvényben kamionstop. Továbbra is érvényben van Cseszneknél a tilalom a kamionok számára, közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Növekvő hóréteg
Fénykép Fénykép
A képeket Lokista és Bessy küldte Mosonmagyaróvárról és Pápáról, köszönjük!
Hófúvások
Észlelőink Sopronból és Zalaegerszegről is hófúvást jelentettek. A helyzet napközben tovább romolhat a nyugati országrészben a tartós havazás és az erős szél miatt, így tájékozódjunk, mielőtt útnak indulnánk, forró teát, meleg takarót mindenképp készítsünk az autóba.
Havas szerda reggel
Pacseg és Balint1217 képei Gyöngyösfaluról és Balatonfüredről, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Egy hűtött ásványvizet?
Kriszworld képe Sóskútról, köszönjük!
Fénykép
Riasztás nyugaton
Narancssárgára mérsékelte az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható hómennyiségre vonatkozó riasztást Zala, Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyékben: 24 óra alatt 20 cm-t meghaladó friss hóra hívják fel a figyelmet. Ugyanezen megyékben a várható erős hófúvások miatt szintén narancs riasztás érvényes
Nyugat kontra kelet
Hatalmas különbség várható ma az ország nyugati és keleti megyéi közt. Amíg nyugaton a 0, -1 fokban csaknem folyamatosan havazni fog és megerősödik a szél addig keleten a Nap is kisüthet és ott helyenként megközelítheti a hőmérséklet a 10 fokot. Előrejelzésünk itt olvasható.
Eközben középen és keleten
Középső és keleti tájainkon jelenleg csapadék nem hullik, több helyen, így a fővárosban is előbújt a felhők mögül a Nap. Narancsos és AttilaTorday friss képei Ócsáról és Szentesről, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Minden út járható
Bár egyre inkább erősödik a légmozgás, mely hófúvások kialakuláshoz vezethet, még minden út járható Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye területén - olvashatjuk az MTI oldalán. A helyzet remélhetőleg napközben sem változik.
Csúszós utak
Csakos és Tamisi képei Sümegről és Oroszlányból, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Behavazva
Bolero és Alexandra20 fotói Győrből és Ajkáról, köszönjük!
Fénykép Fénykép
15 centi fölött
Claca és Biegica77 fotói Sitkéről és Mosonmagyaróvárról, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Hófúvás nyugaton
A Kaposvár-Siófok-Oroszlány vonaltól nyugatra többfelé havazik, nyugaton feltámadt az északi szél, mely a következő órákban komolyabb hófúvások kialakulásához vezethet, a szél ugyanis az utakra pillanatok alatt visszahordhatja a havat.
Keszthelyi szélmérőnk nem sokkal 6 óra után 69 km/h-s lökést mért.
Tovább folytatjuk élő közvetítésünket!
Berekedt a meleg a Viharsarokban
A délkeleti megyékben, főként Békéscsaba térségében még most is 4-5 fokot mutatnak a hőmérők. Jelenleg csak nyugaton fagy.
Továbbra is vegyes csapadék
A Dunántúl nyugati részén szakadatlanul esik a hó, míg a fővárosban és a Dunakanyar térségében havas eső, eső a jellemző.
2013. február 12.
Szakad a hó
Intenzív havazást jelentettek észlelőink többek között Pápáról, Egervölgyből és Becsehelyről. A következő órákban a hóréteg gyors ütemű gyarapodására számíthatunk a térségben.
Reggelig újabb 10-15 centi eshet
Hozzávetőlegesen a Csurgó-Veszprém-Komárom vonaltól nyugatra éjjel tovább folytatódik a havazás, ezeken a tájakon reggelig további 10-15 cm friss hó hullhat. Keletebbre gyenge eső, havas eső, valamint fagyott és ónos eső egyaránt hullhat.
Havas éj Zalaegerszegen
Marcimanci fotója Zalaegerszegről, köszönjük!
Fénykép
Hatalmas havazás Karintiában
A szomszédos Ausztriában is jelentős havazásokat okoz a mediterrán ciklon, a karintiai Nassfeld síterepen közel 65 cm hullott, olvashatjuk a Síelők weblapján.
Fénykép
Esti helyzetkép
A Dunántúl északi felén és nyugaton továbbra is havazik, több helyen már 10 cm körüli hullott. Délnyugaton és a Duna-Tisza közén inkább eső, szitálás jellemző.
Mikor jön a tavasz?
Idén is elindítottuk hagyományos tavaszváró aloldalunkat. Azonnal szólunk, ha az előrejelző számítógépek megérzik a tavasz illatát!
Többfelé visszaváltott hóba
Az agglomeráció nyugati peremén újra hóba váltott vissza a csapadék, az élénk keleti szél kisebb hóátfúvásokat okoz. Északnyugaton is folytatódik a havazás, a legtöbb helyen 10-15 centis a hóréteg.
Így vonultak a szarvasok
Nova mellett, a 75-ös útról nézve. Cseke Ferenc fotója, köszönjük!
Fénykép
Északnyugaton továbbra is havazik
A Letenye-Zirc-Vác vonaltól északnyugatra továbbra is kitartóan havazik, ettől délre azonban sokfelé hullik havas eső, eső. A Duna vonalától keletre mindenütt borongós vagy erősen felhős az idő.
Ónos eső a Balatontól délre
A Balaton déli partján, Fonyód és Balatonboglár térségében sokfelé esik ónos eső, melyet olykor havas eső, fagyott eső vált fel. Csúszósak az utak, közlekedjünk óvatosan az autópálya ezen szakaszán!
Győri hóhelyzet
Hg1dbt fotói, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Sitkén 11, Bükön 9 cm hó hullott eddig
Claca és Weatherpeti fotó, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Ismét többfelé havazik
A Balaton nyugati medencéje térségéből ismét több helyről havazást jelentettek észlelőink, Fonyódon pedig jelenleg intenzíven havazik.
Feloldották a forgalomkorlátozást
Megszűnt az ideiglenes forgalomkorlátozás a határátkelőhelyeken Szlovénia irányába, így a várakozó tehergépjárművek folytathatják az útjukat - olvashatjuk a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
Nyugat és kelet ellentéte
Modosult és Gollka nevű felhasználómnk képei a Vas megyei Jákfáról és Hajdú-Bihar megye székhelyéről, Debrecenből, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Videós beszámoló Körmendről
Németh Zsolt reggeli órákban készült videója, köszönjük!
A madarak tűrik a telet
Fénykép Fénykép
A képeket Apacika és Azrob16 nevű felhasználóink küldték Komáromból és Vácról, köszönjük!
Egyre kevesebb helyen havazik a fővárosban
Budapesten mindenütt borult az ég, ám egyre kevesebb helyen havazik. A fővárostól délnyugatra már havas esőt jelentettek észlelőink.
Hófúvás szerdán
Szerdára virradóra az Alpokalja térségében megerősödik az északi szél, így komolyabb hófúvások is kialakulhatnak, a szél magas hótorlaszokat emelhet jelentősen rontva ezzel a közlekedés feltételeit.
Árad a Bodrog
Olaszihorgaszok fotója Bodrogolasziból, köszönjük!
Fénykép
Szél formálta buckák
Fgrgm45 fotó Várvölgyről, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Hóban veszteglő kamionok
A havazás miatt a magyar-szlovén határon fennálló forgalomkorlátozás következtében kamionok vesztegelnek az M7-es autópálya Nagykanizsa-Eszteregnye közötti szakaszán, Sormás közelében, a leállósávban - olvashatjuk a MTI oldalán.
Enyhül az idő
Nyugaton ahol havazik, fagypont körül van a hőmérséklet, a déli országrészben közben megszűnt az ónos eső, és a levegő is 2-3 fok köré melegedett. Keleten eközben helyenként már 4-6°C-ot mutatnak a hőmérők.
Újabb havas fotók
Ordacsehiben és Óbudán is egyre havasabb a táj.

Fénykép Fénykép
Sempai és Viktor1985 képei, köszönjük.
Piros riasztás holnap nyugaton (frissítve: visszavonták)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat piros riasztást adott ki holnapra Vas és Zala megye térségére: 24 óra alatt is 30 centit meghaladó friss hó hullhat.

Frissítve: a figyelmeztetést az OMSZ szerda reggel másodfokúra mérsékelte.
Kertek alatt az ónos eső a fővárosban
A fővárostól délre eső területeken már csaknem mindenhol ónos eső hullik, a következő egy-két órában a fővárosban is egyre inkább ez a fajta kellemetlen téli csapadék válik meghatározóvá.
Hóhelyzet Sopron környékén
Soproni webkameránkon és Marcellus92 nevű felhasználónk Ágfalváról küldött fotóján is jól látszik, hogy a térségben már jelentős hóréteg alakult ki.
Fénykép Fénykép
Reggeli havazás Várpalotán
Arral Szemben nevű felhasználónk videója, köszönjük!
Cica Nyúlon és Komárom
Fénykép Fénykép
Tapsifalva és MMgeo képei, köszönjük!
Baranyában eső esik
A Mecsek térségében már szinte kivétel nélkül minden helyen eső esik, itt a hőmérők már 2-3 fokot mutatnak.
Elakadt kamionok várakoznak
Elakadt kamionok várakoznak a 82-es főúton a cseszneki elágazás közelében; a 75-ös főúton Zalaapáti és a dióskáli elágazás között, valamint a 76-os főúton az alsónemesapáti elágazás és Zalaegerszeg között - írja az Útinform.
Budapesten is havazik
Már a fővárost is elérte a havazás, az élénk, olykor erős keleti szél itt sokfelé okoz kisebb hófúvásokat.
Ágfalván és Nyúlon is gyarapodik a hóréteg
Fénykép Fénykép
Marcellus92 és tapsifalva képei, köszönjük!
Vigyázat, ónos eső!
Átmenetileg sajnos sok helyen nehezítheti a közlekedést ónos eső. Jelenleg a Tapolca-Kunszentmiklós-Pécs háromszögből jelentenek észlelőink ilyen típusú csapadékot.
Délről ónos eső váltja fel a havat
A Tapolca-Siófok Dunaújváros vonal mentén, illetve ettől délre már több helyen ónos eső váltotta fel a havazást. A halmazállapot-váltás a következő órákban fokozatosan észak felé terjed,a fővárosban is fennáll az ónos eső veszélye.
Fertődi látkép
Fénykép
Hborsdavid93 képe Fertődről, köszönjük!
Intenzíven havazik
Répcelakról és Sárvárról is intenzív havazást jelentettek észlelőink. A Dunántúlon kiterjedt csapadékmező mozog.
Hóba fulladhat a Nyugat-Dunántúl
A legtöbb hóra a Dunántúl nyugati felén számíthatunk, ott ma és holnap is folytatódni fog a havazás: az Alpokalján és a Kisalföldön akár 20-30 centit meghaladó friss hó is eshet.
Már megint egy mediterrán ciklon
Az elmúlt hónap a mediterrán ciklonokról szólt - és ez most sincs másképp. Ismét egy ilyen képződmény hatására áramlik nedvesebb, melegebb levegő a térségünk felé, amely többfelé okoz csapadékos, ám néhol enyhe időjárást.

Archívum: