illusztráció illusztráció
Archívum

Ismét özönvíz

2010. június 2.
Mi várható még?
Szerdán még továbbra is a dunántúli lakosokat fogja sújtani az eső, helyenként akár újabb 20-30 mm csapadék is hullhat. Keleten már egyre többfelé fog felszakadozni a felhőzet, itt akár egy-egy zivatar is kialakulhat.
Lezárták a határátkelőt
Kedden éjfél előtt nem sokkal vízátfolyás miatt lezárták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelynél lévő határátkelőt. A 37-es számú főúton a közúti határállomásnál nem lehet közlekedni, a kamionforgalom mindkét oldal felől szünetel - írja az Index.
2010. június 1.
Visszapörögve
A műhold-radar kompozit képen jól látszik a visszapörgő ciklon felhőzete, illetve a csapadéksáv is. Jelenleg a Dunántúlon és délen továbbra is esik az eső, a szelet erős lökések kísérik.
Felszólították a lakosságot, hogy hagyják el házaikat
Pásztón több utcában is az emberek kitelepítését rendeltek el, ugyanis a Mátra vízgyűjtő területén lezúduló víz Hasznos és Pásztó települések lakosságát nagymértékben veszélyeztetheti.
A miskolci Szinva-patak
Fénykép Fénykép
Methy fényképei, köszönjük!
hirdetés
64 mm/18 óra
Zircen 18óra alatt 64 mm feletti csapadék hullott, míg a május havi csapadék a térségben 280-300 mm. A Zirci Arborétum zsilipjein át további vízhozam érkezik le a Cuhán - írta Atillakirálydombi észlelőnk.
Lillafüreden már a vízmérce is alig látszik ki
Fénykép Fénykép
Methy fotói, köszönjük!
Lezárták a Dunántúlon végigvezető 1-es utat
Fénykép Fénykép
Peter78 észlelőnk fotói, köszönjük!
Telkibányán is a víz az úr
Fénykép Fénykép
Az északkeleten elhelyezkedő községről talán kevesen tudják, hogy az Árpád-kori királyi bányák leghíresebbje található itt. Most azonban más településekkel együtt sajnos csak az árvíz miatt hallunk róla.
Csónakokkal menekítik az embereket Tatabánya mellől
A Tatabánya határában lévő Baromállás dűlőben, a folyamatos esőzések miatt már másfél- két méter magasan áll a víz. Csónakkal mentik az embereket a házakból - írja a Kemma.hu.
Elrendelték a kitelepítést Pásztón
Pásztón a védelmi bizottság elrendelte a település hasznosi városrészének kitelepítését. A város melletti, a Mátra patakjai által táplált víztározó szintje 14 és fél méter magas, a gát bármikor átszakadhat - olvashatjuk a MNO honlapján.
Tűz helyett "vízoltás"
Ma este hatig mintegy 800-szor riasztották a tűzoltókat a FH jelentése szerint. Most nem a kidőlt fák, hanem inkább a vízzel elöntött területek jelentik a legnagyobb veszélyt.
Újra támad a Szinva Miskolcon
Miskolcon újra kiöntött a Szinva-patak, homokzsákokkal próbálják védeni az épületeket. Észlelőnk beszámolója szerint Lillafüred környékén a hegyekből folyik le a csapadék, emiatt vízátfolyások vannak az utakon. Miskolci webkameránk >>.
Széphalom-Bózsva patak
Szaboisti nevű észlelőnk fotója a megáradt Bózsva-patakról. Köszönjük!
Fénykép
Rosszabbodó helyzet
Jászárokszálláson ismét egyre rosszabb a helyzet. A Szarv-Ágy patak újra teljesen elárasztotta az Ipartelepet. Mivel védmű nincs rajta, így a medréből kilépve szélesen elterülve hömpölyög. Az alsó utcák már teljesen víz alatt vannak a szennyvíz az aknákból is kifelé bugyog. A vasútforgalmat leállították, mert a patak megint a síneket nyaldossa. Vámosgyörk és Jászapáti között Vonatpótló buszok járnak - írta Bozsó Richárd. Köszönjük!
hirdetés
Tornádó Magyarkanizsán
Fénykép
A szerb-magyar határ mellett földet is ért a felhőtölcsért kapott lencsevégre este 8 óra környékén Körmöczy Antal észlelőnk. Köszönjük a fotót!
Veszélyes utak
Észlelőnk jelentése szerint megcsúszott a hegyoldal Salgótarján és Mátraszelére között, az arra vezető út csak nehezen járható. Közlekedjünk körültekintően!
Szegedi látkép
Fénykép Fénykép
Brunhild képei, köszönjük!
15 ezer fa dőlt ki a Pilisben
A Pilisi Parkerdőben is óriási károkat okoz az időjárás. Eddig már legalább tizenötezer fa dőlt ki, a két héttel ezelőttinél is nagyobb árhullám vonul le most a Pilisből és Visegrádi-hegységből a Dunakanyar településeire - írja a FH.
Több faluban gyakorolni lehet a vízen járást
Fénykép Fénykép
Köszönjük!
Itt a nyár?
A Tiszántúl kivételével országszerte esik az eső, a hőmérsékletek messze a sokévi átlag alatt alakulnak, június első napján a maximumok mindössze 10 és 16 fok között alakultak.
Rekord árvízre számítanak Tolcsván
Veszélyben vannak a Tolcsva-patak települései, rekord árvízre számítanak Tolcsván, Vámosújfalun a korábbi áradás által megrongált 200 éves hidat próbálják menteni - írja a Boon.hu.
Nincs megállás, hiába a tábla...
Fénykép Fénykép
A Hortobágyi Nemzeti Park északnyugati kapujában található Tiszacsegén is homokzsákokkal védekeznek az ár ellen. Nagypisty képei, köszönjük!
Eső, eső, eső
Worldclub és Szokee01 képei, köszönjük a fotókat!
Fénykép Fénykép
Vizifoci pálya és medence a kertben
Fénykép Fénykép
Gúta és Zirc településeken készült képek, köszönjük!
III. fokú készültség Turán
Turán III. fokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el, a tűzoltók folyamatosan szivattyúzzák a vízet és részt vesznek a védelmi munkában - jelentette észlelőnk.
Egyelőre nem csillapodik
A Duna vonalától nyugatra továbbra is erős, helyenként viharos szél tombol, a széllökések a Balatonnál néhol a 85 km/h-t is meghaladják.
Már nem kedves a kis patak
Fénykép Fénykép
Bátaszéknél is hatalmasra duzzadt a patak, körülötte pedig mindenütt belvíz uralkodik.
Rekorder havi csapadék - az országos évi átlag fele
A nyugati határszék kivételével az elmúlt 24 órában szinte mindenütt esett már az eső, többfelé hullott 20-30, helyenként 60 mm-t is meghaladó mennyiségű eső. Hazánk számos megyéjében 300 mm fölötti csapadékot mértek májusban, míg az országos átlag 150-200 mm közé tehető, ezt elsősorban a hónapban felettünk áthaladó két mediterrán ciklonnak, valamint a zivatarokkal járó felhőszakadásoknak köszönhető.
Beszakadt utak
Lezárták az 1-es utat Tatabányánál, mivel lesüllyedt a burkolat, így a forgalmat mellékutakra terelik. Szintén lezárták a 81-es utat, az út ugyanis beszakadt Mezőörsnél - írja az Index.
Folyik a védekezés
Csongrád megyében, Mórahalmon nagy erőkkel szivattyúzzák a vizet és a mélyebben fekvő utcákban már homokzsákokkal is védekeznek - írta Benq11 észlelőnk. Sárospatakon gépekkel próbálják a patakba visszaterelni a vizet.
Baranyában egyre rosszabb a helyzet
A Bama.hu szerint egy megdőlő partfal miatt eddig egy családot kellett kimenekíteni Komlón. Pécsett 4 embert telepítettek ki, Sásdon még a gyerekeket is hazaküldték az iskolából. A Mohácsi utat újra le kellett zárni.
Lezárt út északkeleten
Fénykép Fénykép
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fekvő Sajószentpéter nem messze a Bódva és a Sajó találkozásától terül el, mindkét folyó megáradt, a 26-os számú út egy szakaszát le is kellett zárni. A képen a megáradt Harica patak látható.
Helyzetkép
A csapadékos időjárást okozó ciklon áramlási rendszerének köszönhetően tegnap eleinte délen, majd északkeleten, és a visszaforgás következtében mára északkelet-főváros-északnyugat-délnyugat irányú félkörben esik az eső. A forgásnak köszönhetően erős, északnyugaton viharos széllökésekkel - Pápán 83km/h - kísért északnyugati szél fúj.
És még mindig csak esik...
A nyugati határszél és a Tiszántúl kivételével továbbra is mindenütt esik az eső. Érdemes egy pillantást vetni a radarvideóra, ahol gyöngyörűen kivehető, ahogyan gyakorlatilag visszapörög a ciklon.
Megáradt patakok
Fénykép Fénykép
Egy ismeretlen észlelőnk és Mocsany07 fotója, mely tükrözi az ország helyzetét. Többfelé megáradtak a patakok, folyók, a belvízzel elöntött területek nagysága is egyre csak nő.
Árad a Galla-patak
Tatabányán ismét árad a Galla-patak, megismétlődik a 2 héttel ezelőtti áradás - írta észlelőnk. Köszönjük!
Északkeleten sincs még vége
Fénykép Fénykép
Az északkeleti országrész két végén, Ecséden (satya07) és Hercegkúton is áradnak a patakok. Köszönjük!
Hosszúhetény
Fénykép Fénykép
Ma is piros
A mai nap folyamán két régióra, Közép- és Dél-Dunántúlra adott ki piros esőriasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat. E területeken éjféltől éjfélig akár 50 liter csapadék is hullhat négyzetméterenként.
A pázsitot öntözni tilos!
Ahol a kis Galga siet beléje, ami már úgy is az irigylésre méltóan zöld gyepen folyik.
Fénykép
Roz fotója, köszönjük!
Baranya megye
Fénykép
Munkavégzés közben árokba csúszott és elzárta az utat egy útgyalu a Berkesd és Pécsvárad közti összekötő úton. A gép az útpadkát tisztította, hogy le tudjon folyni a víz, eközben csúszott meg. A mentés idejére a forgalmat lezárták, várhatóan egy órán belül kiszabadítják a gépet.(Beküldte: Berkesdi, forrás: bama.hu)
Melyik az út?
Arnold21 és Zöldfehér nevű észlelőnk fotója Nógrádsipekről ill. Magyaregregyről, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Ismét árad a Szuha-patak
Fénykép
Fénykép
Moncsy831 fényképei, köszönjük!
Répce
Ahol a híd inkább már csak Dekoráció. CHC nevű észlelőnk fotója, köszönjük!
Fénykép
2010. május 31.
Elmosott vasúti pályák
A Dombóvár - Bátaszék vonalon Dombóvár és Mágocs-Alsómocsolád között a pályában keletkezett károk javítása folyik. Előreláthatóan 2010. június 7-ig itt is vonatpótló buszok közlekednek. Az Aszód — Balassagyarmat — Ipolytarnóc vasútvonalon Magyarnándor és Nógrádkövesd között a heves esőzés elmosta a vasúti pályát. Az utasokat Nógrádkövesd és Balassagyarmat között előreláthatóan június 5-én éjfélig vonatpótló buszok szállítják - olvashatjuk a MÁV közleményében.
Naplemente Tiszavasvárin
Fénykép Fénykép
Köszönjük!
Megdőlt a havi csapadékrekord
Májusban a megyében megdőlt a havi csapadékrekord. Az eddigi csúcsot 1911-ben jegyezték fel, akkor 170 milliméter esett. Idén májusban - hétfő délutánig - már több, mint kétszáz millimétert regisztráltak a pogányi meteorológiai állomáson – mondta a Bama.hu érdeklődésére Bötkös Tamás, a pogányi állomás meteorológusa.
Pótló buszok
A Miskolc - Sátoraljaújhely vonalon Olaszliszka-Tolcsva és Sátoraljaújhely állomások között rendkívüli időjárás okozta pályahiba miatt előreláthatólag 2010. június 10-ig vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat - kaptuk a hírt Szántai Tamás észlelőnktől.
2 millió észlelés
E pillanatban érkezett be az Időképre a 2 milliomodik észlelés. A szerencsés észlelőnk crystalsky, aki Füzesabonyból 20 óra 30 perckor jelentett gyenge esőt gyenge északi széllel és 15,6 °C-os léghőmérséklettel.
Tiszta a levegő
Az elmúlt időszak csapadékos, zivatarokkal tűzdelt időjárásának köszönhetően országszerte tiszta a levegő, a koncentrációk jóval az egészségügyi határérték alatt mozognak.
Fénykép
Hogyan reagál szervezetünk a mostani időjárásra?
Kettős fronthatás várható, emiatt fejfájásra, vérnyomásingadozásra, szédülésre panaszkodhatunk; erősödhetnek reumatikus és görcsös panaszaink is. A szeles idő elősegítheti a migrénes fejfájást is, míg a borongós, esős időjárás depressziós hajlamainkat fokozhatja.
Tatabánya
Ahogy korábbi bejegyzésünkben is írtuk, Tatabányán már építik a homokzsákokból a gátat.
Fénykép Fénykép
Gabmng fényképei, köszönjük!
Badacsonytomaji látkép
A magyar tenger mindkét felén másodfokú viharjelzés van érvényben, a legerősebb széllökések az 50-60 km/h-t is meghaladják.
Fénykép Fénykép
VargaNorbi fotói, köszönjük!
Veszélyben a déli part
Nagyon magas a Balaton vízállása, ami problémát okozhat a déli parton élők számára, hiszen a folytatódó csapadékos idő, viharos széllel párosítva akár a mélyebben fekvő települések elöntését is okozhatja. Jelenleg problémát okoz, hogy a Sión nem lehet növelni a vízeresztést 13 köbméter/másodpercnél nagyobb mértékben - holott az érdemi apasztáshoz ennek duplájára lenne szükség - nyilatkozta Csonki István, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője a Class FM-nek.
Mikor áll helyre a "rend"?
Az ún. fáklyadiagramon is látszik, hogy a holnapi napon még nagy mennyiségű csapadék várható, jóval az ilyenkor megszokottnál alacsonyabb hőmérsékletekkel. Szerdától azonban melegedés kezdődik, visszatérnek a nyárias hőmérsékletek.
Fénykép
Tuba Magyarkanizsán is
Bácskában, a Tisza jobb partján fekvő Magyarkanizsán már sokadik tubáját kapta lencsevégre Anti nevű észlelőnk. Gratulálunk és köszönjük!
Fénykép
Már homokzsákolnak Tatabányán
Tatabányán, a kertvárosi körforgalomnál már megkezdték a homokzsákok pakolását, mivel a múltkori nagy esőzés elöntötte az utat és körübelül 100 garázst - jelentette gabmng nevű észlelőnk.
Szeles, csapadékos idő
A Tiszántúlon és a déli megyékben továbbra is esik az eső, míg az ország többi részén borongós időjárás uralkodik.
Fénykép Fénykép
Anyu fotója Csolnokról, HeavenMan képe Szegedről, köszönjük!
Újra áradnak a folyók
20 percen keresztül hatalmas felhőszakadással kísért vihar vonult végig Miskolcon. Áradnak a patakok és a folyók, hamarosan kiönt a Pece-patak is. A felhőszakadásból 14 mm csapadék esett - írta Bujdosó Bence észlelőnk.
Két szemszögből
Fénykép Fénykép
2 észlelőnk is tubát észlelt Mezőkövesden a mai nap folyamán. Suszter és Zeusz2 fotói, köszönjük!
Szél
Az ország nyugati részén 40-45 km/h-s átlagszél fúj, illetve 60 km/h-t meghaladó széllökéseket regisztráltak: Pápán 61 km/h, Balatonaligán 61 km/h, Zánkán 62 km/h, Balatonfüreden 68 km/h a legerősebb széllökés.
A Balatonon és a Velencei-tavon is másodfokú viharjelzés van érvényben!
Helyzetkép
A csapadéksáv, mely még a délelőtti illetve kora délutáni órákban a nyugati és déli határszél környékét áztatta most kettévált. A Dunántúl déli részén továbbra is szakadatlanul esik az eső, míg a Duna-Tisza köze nagy részén átmenetileg megszűnt a csapadék. A csapadéksáv jobb oldali része halad az északkeleti országrész felé, így a Tiszántúlon áztatja eső a tájat.
Dél-Dunántúl
Pécset a Lámpás völgyből egy háromfős családot kellett kitelepíteni a lezúduló eső miatt, a Pipacs utcát pedig elöntötte a víz.- írja az Index.hu.
Feltámadt a szél
Ahogyan a kép is bizonyítja, a Közép-Dunántúlon és északnyugaton már most 50-65 km/h-s széllökéseket mérhetünk. Fénykép
CHC fotója, köszönjük!
Már hömpölyög a víz
Fénykép Fénykép
Az alábbi képek a Dél-Dunántúlon, Zombán és Előszálláson készültek az elmúlt órákban lehullott eső hatásairól. Hosi25 és Zoli82 nevű észlelőinknek köszönjük!
Itt még csak tuba
A Balaton-felvidéknek a Bakony-hegységgel találkozó törésvonalában fekvő településről, Sólyról készített még tegnap ezeket a képeket Stange Szilárd, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Lehűlés
A ciklon áramlási rendszere hidegebb levegőt hozott a Kárpát-medencébe, így mára közel 10°C-ot esett eddig a hőmérséklet - az északkeleti térséget kivéve - a tegnap, ekkor mért értékekhez képest.
Mi várható?
Az eddigi előrejelzések szerint a délután folyamán az ország nagy részén teljesen beborul az ég, és esni kezd majd az eső. A délután első felében délen, délnyugaton, majd az esti óráktól már északkeleten is nagyobb mennyiségű eső lehullására lehet készülni. Az északnyugati szél a Dunántúlon, illetve a középső országrészben megerősödhet, illetve az éjszakai órákban viharossá fokozódhat.

Kedden - a ciklon forgásirányából adódóan - inkább az északkeleti és nyugati tájakon számíthatunk továbbra is csapadékra, délkeleten ekkor kis időre megszűnhet a csapadék. A forgásnak megfelelően továbbra is északnyugaton számíthatunk erős, viharos, akár 90km/h-t is meghaladó északnyugati szélre.
Tucatnyi családot kellett tegnap kitelepíteni
A Budapest XXII. kerületi Hosszú-réti patak hirtelen áradása miatt tucatnyi családott kellett kitelepíteni. Orsi81 képei, köszönjük.
Fénykép Fénykép
Merre tart?
A délnyugati irányból érkező, nagy nedvességtartalommal rendelkező mediterrán ciklon már elérte a Dunántúl nyugati és déli részét, illetve a déli határszél térségét. Ezáltal a Szentgotthárd-Nagykőrös-Karcag vonaltól délre már délelőtt óta esik az eső, a nyugati és déli határszélek környékét már reggel óta eső áztatja.
Áradás, fakidőlés
A nagy mennyiségű eső miatt felázott talaj és a viharos szél, újból sok fát fog kidönteni, egyes patakok ismét kiléphetnek a medrükből, aki teheti ne álljon idős fák mellé gépjárműjével, illetve tegye meg a szükséges óvintézkedéseket, készüljünk fel.
Riasztás
Az OMSZ rövidtávú, éjfélig érvényes riasztásában harmadfokú veszélyjelzés érvényes a Dunántúl keleti részén, a főváros régiójában illetve az északkeleti országrészben. Itt 50 mm, vagy akár azt meghaladó csapadékmennyiség lehullására hívják fel a figyelmet az elkövetkezendő 12 órában, illetve emellett zivatarok és 60km/h-t meghaladó széllökések is előfordulhatnak.

Nyugat-Dunántúlon és Dél-Alföldön másodfokú riasztás érvényes, itt 12 óra alatt 30 mm, Észak-Alföldön 20 mm, vagy ezt meghaladó mennyiségű eső hullhat.
Tegnap tornádót is megfigyeltek
Molbali és Ati13 nevű észlelőink kapták lencsevégre a képen látható tornádót, mely a Veszprém megyében található Berhida és Pétfürdő között ért le a földig.
Fénykép
Piros riasztás
A Kárpát-medence időjárását ugyanis egy peremciklon fogja meghatározni,
amely hatására nagy mennyiségű csapadékra számíthatunk. Kiemelendő a
Dunántúl és az északi országrész, itt ugyanis 50-70 mm, helyenként akár
80-90 mm eső is hullhat. Ez feltehetőleg további problémákat fog okozni az
ár- és belvíz sújtotta területeken.

Archívum: