Felhőszakadással és jégesővel vonult át az országon a szokatlan irányból érkező hidegfront.
Idén is kitesznek magukért a Fagyosszentek, hidegfront hoz lehűlést, csapadékot és szélerősödést hétvégére.
Budapesten 102, Fonyódon 100 kilométer/órás széllökést mértünk, a Dunától keletre többfelé havazott.
Jégesővel, viharos kifutószéllel kísért zivatarokkal érkezett meg a hidegfront a keleti-délkeleti területekre.
Kedden hidegfront éri el térségünket, majd átmeneti nyugalom után pénteken mediterrán ciklon érkezhet.
Az agglomerációban, a Duna vonalában és néhol északkeleten is intenzíven havazott csütörtökre virradóra.
A Széchenyi-hegyen éjjel 102 km/órás lökést is mértünk, továbbra is viharos szél fúj. Sok helyen 10 fok köré melegedett a levegő.
Csapadékosabb, szelesebb és enyhébb napok következnek. Vigyázzanak a frontérzékenyek!
Hideg nappalokra készülhetünk, markáns hidegfront vet véget az enyhe időnek.
A Dél-Alpokban ítéletidő tombol, de mire hazánkba ért, elcsitult. Ma északon és nyugaton várható eső.
Északnyugat felől érkezett a front, melyet viharos szél és helyenként sok-sok eső kísért.
Este 9-kor fordult át a Kendig-csúcson az eső hóba, éjjel már a Bakonyban is hó hullott. Ma estétől újra havazni fog nyugaton.
118 km/h-s, orkán erejű széllel érkezett a front. Badacsonyörsön derékba törtek a fák.
Szombaton újra melegszik az idő, majd vasárnap ismét egy hidegfront kopogtat hazánk északnyugati "kapuinál".
Délen még 30-32 fok van, de északnyugaton már visszavonulót fújt a vénasszonyok nyara.
Bőséges csapadék áztatta a szomjas földeket az ország keleti felében. Megérkezett a hidegfront.
A Dunántúlon 20-30 mm csapadék áztatta a kiszáradt földeket, éjszakától az Alföld is jelentősebb égi áldást kaphat.
Szombatra újabb hidegfront érkezhet. Addig kellemes nyárutónak örülhetünk.
Baján pénteken 40,4 fok volt, porördög is kialakult. Vasárnap megérkezett a lehűlés, nyugaton 15 fok van.
Pénteken-szombaton tetőzik a hőség, délen közel 40°C is lehet, majd vasárnap hidegfront hoz jelentős felfrissülést.
Éjjel közel 90 km/h-s szelet mértünk, megérkezett a front. Vége a kánikulának, kellemesebb napok jönnek.
Vasárnap országszerte tomboltak a viharok, hétfőn már inkább keletebbre volt zivataros az időjárás.
Vasárnapra országszerte hűvösebbre fordult az idő, keleten többfelé esős reggelre ébredhettünk.
Szombat este megérkezett a Balatonra és Budapestre is a hidegfront, 126 km/h-s szelet mértek a bakonyi szupercellában. Vasárnap délután keleten jégeső hullott.
Szombaton az ország nagy részén újra kánikula lesz, majd a jövő hét elején az átlagos alá csökken a hőmérséklet.
A hétfői hidegfront nyomán látványos zivatarfelhők helyett csodás napnyugtát csodálhattunk meg az ország több pontján. Íme válogatásunk!
Hétfőn érkezik a következő hidegfront, szerdától azonban melegedés kezdődik. Egy hét múlva újra hőség!
Tetőzött a hőség, a főváros térségében és északkeleten már csütörtökről péntekre virradó éjszaka felfrissülhettünk.
Vasárnap nyárias meleg köszönt be, majd hétfőn heves zivatarokkal hidegfront érkezik.
Reggel front érkezett, szombaton hűvösebb lesz, majd folytatódik a változékonyság. Jövő hétvégén visszatér a nyár.
Péntek reggel helyenként akár fagyhat is. Hétvégére visszatér a kellemes meleg.
Elérte hazánkat az erős hidegfront, 104 km/h-s széllökést mértek. Közvetítésünk visszaolvasható itt.
Egy hidegfronthoz kötődően több helyen volt zivatar kedden. Jég is hullott. Archívum.
Hétfőig még marad a felhős, időnként esős idő, keddtől azonban felmelegedés kezdődik.
Változékony, szeles idő köszönt be csütörtöktől hazánkba, északnyugat felől egymást érik majd a frontok.
Feltámadó szél és gyengülő nappali felmelegedés jelzi a front érkeztét, csapadék nem várható.
Szerdán hózivatarok, csütörtökön viharos, 102 km/h-s szél, pénteken ismét havazás volt hazánkban. Archívum.
Szenteste hidegfront érkezett, mely északon és keleten havazást, nyugaton és délen vegyes halmazállapotú csapadékot hozott széllel.
Megerősödő széllel hidegfront vonult át felettünk csütörtökön virradóa, északon és északkeleten a magasabb vidékeken hó is hullott.
Csütörtökön virradóra egyre nagyobb területen támad fel a szél, a legerősebb lökések a 70-80 km/h-t is meghaladhatják.
A ma éjjel érkező, illetve holnap hajnalban áthaladó front széllökéseit megint élőben követhetjük nyomon. Másodpercenként frissítve!
Északnyugat felől hullámzó hidegfront és a hozzá tartozó felhő-és csapadékzóna érte el hazánkat.
Hidegfront érkezik, vége a vénasszonyok nyarának, az Időkép pedig újabb fejlesztésről rántja le a leplet.
Pénteken beköszönt az ősz, jelentős lehűlésre, szeles, csapadékos időre készülhetünk.
Keleten továbbra is a nyarat idézik a hőmérsékletek, nyugaton már-már őszies idő köszöntött be.
Kellemes meleg időnk lesz hétvégén, majd hétfőn nyugatra megérkezik az ősz első hulláma.
Éjjel gyenge rengés rázta meg hazánkat, napközben már a front okozta szél és borongós idő vonja el figyelmünket.
A Tiszántúlon zivatarok megjelenése, másutt csak a szél feltámadása jelezte a front érkezését, ám előtte rekord is dőlt.
Szeptember első hétvégéjén továbbra is nyárias meleg, igazi strandidő várható. Érdemes kihasználni a kánikulát, hétfő este előreláthatólag hidegfront érkezik.
Ma este éri el hazánkat a hőséget lezáró hidegfront. Nyugaton heves zivatarok lehetnek!
A Dunántúlon heves zivatarok mozogtak, helyenként viharos kifutószél kísérte őket. Frissítve!
A Balatonnál viharos szél tombolt, lehűlt a levegő, több apró cella is mozgott az országban.
Az elmúlt két hét borzalmas időjárása után a hétvége kedvezni fog a nyaralóknak, csak elszórt záporok lehetnek.
A hétvégi átmenetileg nyugodt, meleg, nyári időt követően hétfőtől változékony napok jönnek.
A hétvégén meleg, kissé szeles lesz az idő, jövő hét elejétől viszont változékony napok következnek.
Csütörtöki közvetítésünk az érkező hidegfrontról, a felhőszakadással kísért zivatarokról és a viharos szélről.
A szerdai időjárás is igen változatos eloszlást mutatott, a hegycsúcsokon köd is volt. Holnap front érkezik.
Kidőlt fák, vízszívattyúzás, villámcsapás - néhány ok, mely miatt tegnap este a tűzoltókat riasztani kellett.
Érkezik a hétvége, érkezik a hidegfront: újabb zivatarokra van esély. Már meg sem lepődünk.
A szombat éjjel érkezett nyomán helyenként 16 fokot esett vissza a hőmérséklet, hétfőtől azonban újból melegedés kezdődik.
Szombaton este hidegfront éri el hazánkat, vasárnapra jó 10 fokkal visszaesnek a hőmérsékletek.
Szombaton este hidegfront éri el hazánkat, vasárnapra jó 10 fokkal visszaesnek a hőmérsékletek.
Ma ugyan egy gyenge hidegfront érinti hazánkat, lehűlést nem hoz magával, marad a nyárias időjárás.
Vasárnap hidegfront érkezik; szeles, hűvős, csapadékos idővel kezdődik a hét eleje.
Változékony napok előtt állunk, de nem is számítottunk másra, hiszen közeleg a hétvége.
Az esti órákban Dobogókőn már fagypont alá zuhant a hőmérséklet, hidegrekord is dőlhet.
Egy hidegfront érkezése okozhatott kellemetlen perceket a keddi napon.
A tegnapi hidegfront mögött ma többfelé volt zápor, néhol zivatar, ma délután a Nagy Hideg-hegyen pedig hózápor hullott.
Újra viharossá fokozódott a szél, az Eger-Debrecen vonalon egy kisebb szupercella vonult végig.
Az idei április igencsak rászolgált a nevére: szeszélyes, változékony, és úgy tűnik, pár napig még az is marad.
Becsapós lehet a hétfő reggeli napsütés, délután északnyugat felől markáns hidegfront éri el hazánkat, mely záporokat, zivatarokat hoz magával.
Vasárnapra egy hidegfront mögött egy napra hidegebb levegő érkezik, aztán viszont visszatér a tavasz.
Végre megérkezett a jóidő, lehet kirándulni a szabadban. De vajon meddig tartja magát a kellemes meleg?
Szombaton átmenetileg napos, enyhe idő várható, vasárnap viszont markáns hidegfront érkezik.
Egy gyorsan mozgó hidegfront érte el vasárnap hazánkat, északnyugaton és keleten havazás kezdődött.
Csak pár napig tart ki az enyhébb időjárás, csütörtökön kemény lehűlés érkezik.
Villámparádé, csillaghullás és földrengés után már semmin sem lepődünk meg: lássuk, mit hoz a folytatás.
Csütörtökön éjjel egy újabb hidegfront éri el hazánkat, többfelé heves záporokat, zivatrokat okozva
Keddi közvetítésünket itt olvashatják vissza: zivatarvonal, zivatarlánc, szupercella is kialakult az országban.
A nagyfelbontású felvételen gyönyörűen kirajzolódnak a vonalba rendeződött zivatarok és az örvénylő szupercella egyaránt.
Kedden egy újabb frontrendszer érintette hazánkat, többfelé voltak záporok, zivatarok.
Villámparádé nyugaton, zivatarlánc északkeleten. Bő 10°C-kal esnek majd vissza a maximum-hőmérsékletek.
Vasárnap virradóra egy hidegfront érte el hazánkat, mely hatására többfelé visszaestek a hőmérsékletek. Videóval!
A hét legvégén egy hidegfront érkezése valamelyest csillapíthatja a hőséget.
Átmenetileg vége a napos időnek, elszórtan számíthatunk záporokra, zivatarokra; majd a hét végéig száraz időszak következik.
Ahogyan azt már megszokhattuk, hétvégére újra elromlik időjárásunk, záporos időre készülhetünk.
Szerdán többfelé számíthatunk záporokra, helyenként akár viharos széllökésekkel kísért zivatar is kialakulhat.
Keleten eső, záporeső hullott, míg a Dél-Dunántúlról zivatarokról szóló észlelések érkeztek szombaton.
Szupercellák, instabilitási vonal, 125 km/h-t megközelítő széllökések, piros riasztás - címszavakban a pénteki időjárásról.
Újabb hidegfront éri majd el országunkat, mely hatására erősen visszaesnek a maximum hőmérsékletek. Zápor, zivatar, akár jégeső is kialakulhat.
Felhőszakadás, viharos szél kísérte a szombaton átvonuló hidegfrontot, este instabilitási vonal söpört végig hazánkon.
Erős széllökések a Balatonon, zivatarok a délkeleti határszélen, viharok Horvátországban.
Kiterjedt zivatarok tomboltak az Adria partján, miközben zivatarvonal érte el hazánkat is.
Ma hajnalban záporokkal-zivatarokkal újabb hidegfront vonult át, szerdán intenzív zivatarok érkeznek dél felől.
Hatalmas hőmérséklet-különbség alakult ki Közép-Európa északnyugati és délkeleti része között.
A frontra érzékenyek körében nem ritkaság, hogy fájdalmaik jelentkezése előrevetíti a kialakulni készülő viharokat.
Hétfőn átvonult az előrejelzett hidegfront hazánk felett. Helyenként heves esők, zivatarok csaptak le, sok helyen intenzív száraz zivatar fordult elő. Összefoglalónk.
A tornádókat is magukban hordozó zivatartömb Magyarország felett, ahogy a műhold az űrből látta.
Hasznos tudnivalók a frontokról. Orvosmeteorológiai különkiadás.
Oklahoma, USA
Open Road Fest jegyekért
Pünkösd hétfő
Vasárnap
4 perce
14 perce
13:40-kor
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 34890 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő