

A Hortobágy mellett már gyülekeznek a darvak
Újra eljött ez az időszak: folyamatosan érkeznek az őszi égbolt táncosai a Hortobágy térségébe.
Az ősz beköszöntével a Hortobágy és a Dél-Alföld pusztákkal övezett tavain évről évre megállnak pihenni a melegebb tájak felé tartó darvak, melyek akár egy-másfél hónapig is itt maradnak országunkban. Idén sincs ez másképpen, Kövesi Péter észlelőnk a Nádudvar határában csapatokba verődött darvakat kapta lencsevégre a minap:

A daru egyébként a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe is. A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintésére szeptember második felétől november elejéig túrákat is szervez a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága.

Költőterületén füvet, növényi hajtásokat, rovarokat, néha halakat, kisebb emlősöket és madárfiókákat eszik. Vonulásakor kultúrnövények termésével és magvakkal táplálkozik, tavasszal és nyáron inkább rovarokat fogyaszt.

A daru akár 2 méternél szélesebbre is tudja terjeszteni a szárnyát. A madarak sokszor jellegzetes V-alakban repülnek, erről már jó két héttel korábban is kaptunk felvételeket:
Borítókép: Kövesi Péter