illusztráció illusztráció

Egyre többfelé süthet ki a nap

Egyelőre visszavonulót fúj a tél, igazi havazás a következő napokban nem várható.

Csütörtökön sokfelé indul felhősen, borongósan a nap, valamint párás, ködös tájakkal is találkozhatunk. Több tájegységünkön az esernyőkre is szükség lesz, ugyanis szitálásra, esőre még számítani kell. De helyenként naposabb lehet az idő, erre elsősorban a Dunántúl egyes részein mutatkozik esély. Délután a keleti és északkeleti országrészben, valamint elszórtan a Dunántúlon eshet még az eső, néhol egy-egy zápor is kialakulhat, viszont már valamivel nagyobb területen süthet ki a nap rövidebb-hosszabb időszakokra. Havas eső, átmeneti havazás már csak a Bükk és a Zemplén legmagasabb részein valószínű, de megmaradó hótakaróra nem számíthatunk. Az északnyugati szelet többfelé élénk, a középső tájakon helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban -2 és +5, a kora délutáni órákban 3 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken már többfelé süthet ki hosszabb időre a nap,

viszont az ország keleti felében még többfelé erősen felhős maradhat az idő. A hajnalra, reggelre képződő pára, köd a legtöbb helyen délelőtt feloszlik, csak néhol maradhat tartósabban szürke, nyirkos az idő. Számottevő csapadék ezen a napon nem várható, csak kevés helyen alakulhat ki átmenetileg szitálás, vagy jelentéktelen eső. Veszít erejéből a szél, már csak néhol fordulhat elő egy-egy élénk széllökés. A hajnali -3 és +5 fok közötti minimumokat napközben 3 és 11 fok közötti maximumok követnek, a felhősebb tájakon mérhetjük a legalacsonyabb csúcsértékeket.

illusztráció
Fotó: Somogyi László /Badacsonytördemic/

A hétvégén naposabb és felhősebb tájakkal is találkozhatunk. Csak kevés helyen fordulhat elő átmenetileg szitálás, kisebb eső. A reggelek többfelé párásak, ködösek lehetnek. Szombaton a Dunántúlon többfelé, vasárnap a nap első felében már csak a nyugati tájakon lehet kissé szeles az idő. A reggeli órákra többfelé csökkenhet fagypont alá a hőmérséklet, délutánonként pedig 4 és 10 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.

Folyamatosan frissülő előrejelzéseink nyomon követhetők itt.

Borítókép: Novák Titanilla

Kihasználod a naposabb időt?

Nem

Igen

Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés