betöltés...
hirdetés

Fagyos éjszakák jönnek

Cséki Gergő
Frissítve:

Jelentős csapadéktól, nagy széltől mentes november végi időre számíthatunk a hét első felében, fagyos hajnalokkal.

Jelentős mennyiségű csapadéktól csütörtökig nem kell tartanunk, kisebb eső, havas eső, hószállingózás legfeljebb a déli, majd délkeleti tájakon fordulhat elő - elsősorban kedden. Az északi és nyugati tájakon ugyanakkor több órára kisüt majd a nap, inkább csak fátyolfelhők szűrhetik a napsütést.

Az éjszakák sokfelé fagyosak lesznek, elsősorban az északi, északnyugati országrészben helyenként 

-5, -6 fokig is csökkenhet a hőmérséklet.

Délutánonként a múlt hetihez képest mintegy 10-12 fokkal hidegebb időre van kilátás, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 7 fok között alakul a hét első felében.

Jelentős légmozgásra csütörtökig nem számíthatunk, így hajnalonként elsősorban a szélvédett tájakon pára-, ködfoltok képződhetnek. A hét negyedik napján aztán a Dunántúlon és északkeleten már többfelé feltámadhat az északias szél.

Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket itt követhetik nyomon.

Ezek is érdekelhetnek
Időkép
Helyzet:
Időkép
Időkép