

Újabb gyenge fagyot hozhat a hétvége
Pár nappal beelőzi a fagyosszenteket a hideg, de azért még akkor is 0 fok köré hűlhet majd a levegő.
Nem véletlen a népi megfigyelés, évről évre tapasztalhatjuk, hogy bizony ilyenkor gyakran visszaköszönnek a hidegebb reggelek. Régen sok helyen a fagyosszentek elmúltáig nem ültették ki a fagyérzékeny növényeket, mint például az uborkát, babot, paradicsomot.
Ahogyan tegnapi cikkünkben beszámoltunk róla, még jó ideig nem tér vissza a májusi nyár, viszont most már napról napra több napsütésben bízhatunk, az összhatás mindenképpen kellemesebb lesz.
A hétvége közeledtével azonban észak-északkelet felől hidegebb légtömegek kúsznak majd be fölénk, a hajnalok nyugisak, ám egyre frissítőbbek, üdébbek lesznek: talajmenti fagy már pénteken is előfordulhat, majd szombaton -2 és +9 fok, vasárnap pedig -1 és +8 fok közötti minimumokra van kilátás.
A leghidegebbre ezúttal is a szélvédett északi, északkeleti völgyekben számíthatunk,
itt még hétfőn és kedden hajnalban is fagypont közelébe zuhanhat a hőmérséklet.
- "Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz!" - Ez a Drávaszögben elterjedt regula a fagyosszentek napjainak időjárásából jósol a bortermésre.
- "Szervác, Pongrác, Bonifác; mind a fagyosszentök, hogy a szöllő e ne fagyjon füstöljetnek kendtök!" - Egy ferencszállási mondóka, amely a szőlő védelmére hívja fel a figyelmet a fagyos napokon.
- Az Ipoly mentén úgy tartották, hogy Zsófia napja is hozhat fagyot: "Pongrác, Szervác, Bonifác, Zsófia is lehet gyász."
Sajnos ez a hideg károsíthatja az érzékenyebb fiatal növényeket, virágokat és a termést, a kiültetett pici palántáknak sem a legideálisabb ez a májusi alacsony hőmérséklet.
Borítókép: Takács Ákos korábbi felvétele Zalaszabarról