Hirdetés
Citromsárga figyelmeztetés zivatarra

JK71 fotói

Lidérces légkörfény az Andok felett.
Lidérces légkörfény az Andok felett. Az időjárási modellek november 27-re a délutáni és esti órákra zivatarrendszerek kialakulását jelezték Argentína középső részére. Így elhatároztuk, hogy ezen az éjszakán Sprite-okra (lidércekre) fogunk vadászni. Az előrejelzések be is igazolódtak, de sajnos a zivatarrendszerek estére vagy feloszlottak, vagy túl messzire távolodtak tőlünk. Egy viszonylag kisebb góc maradt csak aktív napnyugta után is, ez kb. 200 km-re volt tőlünk keletre. Az első észlelőhelyünk nem a legszerencsésebb választás volt, mivel pár magasabb hegycsúcs takarta a keleti horizontot. Így kénytelenek voltunk egy másik helyet keresni sötétedés után. A második kiszemelt terep 1800 méter magasan volt, viszonylag jó keleti rálátással. Ekkor már ez a gócis egyre ritkábban produkált villámokat, de bízva abban hogy hátha még sikerül valamit elcsípnem kitettem a gépet folyamatos sorozatfelvételre kapcsolva. Így sikerült ezt a sprite gócot helyi idő szerint 22:50-kor lefotóznom. A kép alján a horizonthoz közel, szépen látható a távoli villámlás kékes fénye, és az egész képen szétterülő halvány vörös és helyenként zöldes fényű légkörfény. A sprite mellett (baloldalon fent) két halvány műhold nyoma is látható. Az élénk vörös sprite mellett (jobb oldalon) halványabban derengő sprite fénye is látszik, és a két legfényesebb alatt egy egy apró piros pötty is látható. Az éjszaka további részében egy harmadik helyre költöztünk, de már csak a lassan fényesedő légkörfény volt megfigyelhető. De kora hajnalban azt is lemosta az égről a felkelő hold fénye.
26 kedveli

Hozzászólások

galerik :))
2021. december 26. 16:15
sinox Lenyűgözően csodás! :)
2021. december 21. 20:57
anyacaka De szép! :)
2021. december 21. 20:44
lira12 Nagyon jó!
2021. december 21. 18:40
hnetunde Fantasztikus látvány!:))
2021. december 20. 21:54
camelferr Egyik csemege a másik után :-)
2021. december 20. 19:52
szeva62 L.10. Wow! ☺️
Fantasztikus!!
2021. december 20. 14:06
esztee30 Szuper felvétel és ismertető! :)
2021. december 20. 6:57
kocka55 Szép látványos!
2021. december 20. 6:40
mona33 Köszönet érte!:))
2021. december 20. 6:38
napfeny8 Gyönyörű szép az égbolt :)
2021. december 20. 1:26
Időkép
Időkép