Hétfőn marad a túlnyomóan napos őszi idő, de hajnalban több helyen pára, köd képződhet, ami délelőtt gyorsan feloszlik. Napközben észak felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Csapadék azonban nem várható. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban 1, délután 15 fok körül alakul a hőmérséklet.
Kedden változóan felhős-napos időre van kilátás, de főként az ország középső harmadán erősen felhős tájakkal is találkozhatunk. Csapadékra nem kell számítani. A Dunántúlon élénk, erős lesz a déli-délkeleti szél. Hajnalra helyenként pára, köd képződhet. Kora reggel -1 és +9 fok között alakul a hőmérséklet. A délutáni órákban 15-20 fokot mutathatnak a hőmérők.
Szerdán kezdetben számíthatunk hosszabb napos időszakokra, délután délnyugat felől egyre több felhő érkezik fölénk és a Dunántúlon, valamint a középső országrészben több helyen alakulhatki eső, zápor. Élénk, sokfelé erős lesz a déli-délkeleti szél. Erősödik a nappali felmelegedés, 18 és 24 fok közötti maximumok várhatók.
Csütörtök reggelre a csapadék súlypontja a keleti országrészbe helyeződhet át, de napközben nyugat felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. Észekkeleten maradhat délután is felhősebb az idő, és itt helyenként még eső, zápor előfordulhat. A keleti tájak kivételével élénk, erős széllökések kísérhetik az északnyugati szelet. A csúcshőmérséklet 13 és 22 fok között alakul.