Hétfőn a front mögött változóan felhős-napos időben lesz részünk, és elszórtan, főként a déli, a dunántúli és északkeleti tájakon alakulhat ki kisebb eső, futó zápor, zivatar. A délnyugati tájak kivételével élénk, erős lesz a nyugati, északnyugati szél. A hajnali órákra egyes tájainkon pára, köd képződhet. Hajnalban 7 közötti minimumokra számíthatunk, majd napközben 25 fokra van kilátás a térségben.
Kedden a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők lesznek az égen, de csak néhol lehet jelentéktelen zápor. A délnyugati tájak kivételével élénk, néhol erős lesz a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban, kora reggel főként délnyugaton képződik pára, köd. A reggeli 6-15 fokos minimumokat követően délutánra 24 és 29 fok közé melegszik a levegő.
Szerdán legfeljebb frissítő záporok alakulhat ki a többnyire napos időben, majd délután helyenként erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Sokfelé lesz élénk, néhol erős a nyugati szél. Hajnalra általában 10-17 fokig hűl le a levegő. Egyre jobban fokozódik a felmelegedés, délután már 26-32 fokot mérhetünk.
Csütörtökön sok napsütés lesz, 28-33 fokos maximumokkal.