Szerdán hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett többfelé megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Napközben elszórtan, de elsősorban északon-északkeleten alakulhatnak ki záporok, zivatarok, majd az esti óráktól kezdődően nyugat felől egyre többfelé számíthatunk a kialakulásukra, melyek a Dunántúlon rendszerbe rendeződhetnek. Felhőszakadás, nagyobb méretű jég is kísérheti őket. A Dunántúl nyugati felén az északnyugati, máshol még a nyugati, délnyugati szelet kísérhetik élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lökések kísérhetik. Délután 24 fok körül alakul a hőmérséklet a térségben.
Csütörtökön kezdetben még keleten várható többfelé eső, zápor, zivatar, majd nyugat felől itt is felszakadozik a felhőzet, a fátyol- és gomolyfelhők mellett országszerte kisüt több-kevesebb időre a nap. Elszórtan kisebb eső, zápor még keleten, északkeleten és nyugaton, délnyugaton alakulhat ki, északkeleten zivatar is lehet. Sokfelé élénk, erős, a Dunántúl északi felén néhol viharos lesz az északnyugati szél. Hajnalban 10 és 19, napközben 20 és 27 fok között alakul a hőmérséklet.
Pénteken az ország nagy részén túlnyomóan napos, gyengén felhős időre van kilátás. Csak északkeleten, illetve a Nyugat-Dunántúlon lesz több felhő az égen, záporok kialakulására pedig mindössze északkeleten mutatkozik esély. Az északi, északnyugati szél többfelé élénk, néhol erős lesz. A friss, 6-14 fokos hajnalt követően délután 21 és 26 fok közé melegszik a levegő.
Szombaton szintén napos-gomolyfelhős idő körvonalazódik, a hétvége első napján elsősorban a Dunántúlon, északkeleten és a középső területekn alakulhatnak ki futó záporok, esetleg zivatarokelszórtan alakulhat ki kisebb eső, zápor. A nyugatias szél sokfelé feltámad: élénk, akár erős lökések is előfordulhatnak. Hajnalra 7 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet, míg napközben 22-28 fok várható.