Csütörtökön egy hullámzó frontrendszer hatására már többször erősen megnövekszik a felhőzet, hosszabb napos időszakok délen és az Alföldön lehetnek. Sokfelé kell számítani záporokra, zivatarokra, helyenként hevesebb zivatarok is kialakulhatnak. Nyugaton, északnyugaton csendes eső is eshet. A szél többfelé lesz élénk, zivatarok idején erős, viharos. Kora reggel 13-21, napközben 23-35 fok várható, nyugaton, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb értékeket, a legmelegebb pedig délen, délkeleten valószínű.
Pénteken még sokfelé várható eső, zápor, zivatar, de délután nyugat felől egyre többfelé megszűnik a csapadék, valamint szakadozni kezd a felhőzet. Élénk, erős, néhol viharos lesz az északi, északnyugati szél. A délutáni órákban 20-27 fokot mutathatnak a hőmérők, továbbra is délkeleten mérhetjük a legmagasabb értékeket.
Hétvégén napos-gomolyfelhős időben lesz részünk. A legtöbb helyen csapadék nem várható, de vasárnap főként északkeleten és a délnyugati határ mentén helyenként futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat. Sokfelé élénk, helyenként erős lesz az északnyugati szél. Frissek lesznek a hajnalok, a derültebb helyeken többfelé mérhetünk majd 10 fok alatti minimumokat. Szombaton 21-26, vasárnap 19-27 fokra van kilátás napközben.
Kiadta: Időkép (ma 08:29)