Kedden a hidegfront mögött sok napsütésre számíthatunk a térségben, kezdetben ugyan több felhő lesz az égen, de említésre méltó csapadék nem várható. A legtöbb helyen mérsékelt marad az északi, északnyugati szél, de néhol egy-egy élénk széllökés is előfordulhat. Délután 26 fok körül alakul a hőmérséklet.
Szerdán kezdetben nyugatról kelet felé egy felhősáv vonul át fölöttünk, melyből a Dunántúlon helyenként kisebb eső, zápor kialakulhat. Délután napos idő várható gomolyfelhőkkel, késő délután nyugaton növekedhet megi ismét erősebben a felhőzet, és néhol zápor, esetleg zivatar kialakulhat. A nyugatias szél északon helyenként élénk lesz. Friss lesz a reggel, 8 és 17 fok közé hűl le a levegő, majd délután 26-32 fokot mérhetünk.
Csütörtökön egy gyenge hidegfront hatására többfelé megélénkül, főleg a Dunántúlon és a főváros környékén megerősödik az északnyugati szél. Kezdetben lesz több felhő fölöttünk, a Dunántúlon és délen helyenként kisebb eső záporok előfordulhak. Délutánra a napsütés veszi át a főszerepet, csökken a felhőzet. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.
Pénteken a napsütésé lesz a főszerep, bár fátyol- és gomolyfelhők is megjelennek majd az égen, de ezekből számottevő csapadék sehol sem várható. Az északnyugati szelet országszerte élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban 10-18, a legmelegebb órákban pedig 27-32 fokot mutathatnak a hőmérők.