Szerdán mindenhol számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra a térségben. Számottevő csapadék sehol sem várható. Napközben megélénkül az északnyugati szél. Hajnalban 13, délután pedig 27 fok körül alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön egy gyenge hidegfront hatására változóan napos-felhős időben lesz részünk. Országos csapadék továbbra sem várható, csupán elszórtan alakulhat ki kisebb eső, futó zápor, esetleg egy-egy zivatar. Sokfelé megélénkül, főleg a Dunántúlon és a főváros környékén megerősödik az északnyugati szél. Kora reggelre 10 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet, majd napközben 26 és 32 fok közé melegszik a levegő.
Pénteken fátyol- és gomolyfelhők is megjelennek majd az égen, de ezekből számottevő csapadék sehol sem várható. Délután egyre többfelé süt ki hosszabb időre a nap. A nyugati, északnyugati szelet országszerte élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban 10-19, a legmelegebb órákban pedig 27-33 fokot mutathatnak a hőmérők.
Szombaton kezdetben sok napsütésre számíthatunk, majd délután észak-északnyugat felől egy hidegfront hozhat több felhőt az égre, de csak elszórtan alakulhat ki futó zápor, esetleg zivatar, a legtöbb helyen marad a csapadékmentes idő. A nyugatias szél egyre többfelé északnyugatira, északira fordul, és sokfelé kell számítani erős, néhol akár viharos széllökésekre is. A front előtt még 29 és 37 fok közé melegedhet a levegő, délen, délkeleten várható a legmelegebb idő.