Vasárnap egy hidegfront hatására napközben egyre többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok néhol felhőszakadás, jégeső kíséretében. Sokfelé lesz élénk, erős, néhol viharos a nyugati, északnyugati szél. A legmelegebb órákban 28 fok körül alakulnak a maximumok, viszont a záporok, zivatarok hatására hirtelen több fokkal visszaeshet a hőmérséklet.
Hétfőn változóan felhős-napos időben lesz részünk, és elszórtan, főként a déli, a dunántúli és északkeleti tájakon alakulhat ki kisebb eső, futó zápor, zivatar. A délnyugati tájak kivételével élénk, erős lesz a nyugati, északnyugati szél. A hajnali órákra egyes tájainkon pára, köd képződhet. Hajnalban 6 és 15 fok közötti minimumokra számíthatunk, majd napközben 21-26 fokra van kilátás.
Kedden sok napsütésre számíthatunk, amelyet időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg, de nyugaton időnként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, legfeljebb ott alakulhat ki egy-egy futó zápor, esetleg gyenge zivatar. A nyugati és a délnyugati tájak kivételével többfelé lesz élénk, néhol erős a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban nyugaton párássá válhat a levegő, a legalacsonyabb hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul. A legmelegebb órákban 24-29 fokot mérhetünk.
Szerdán legfeljebb frissítő záporok alakulhat ki a többnyire napos időben, majd délután helyenként erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Sokfelé lesz élénk, néhol erős a nyugati szél. Hajnalra általában 10-17 fokig hűl le a levegő. Egyre jobban fokozódik a felmelegedés, délután már 26-32 fokot mérhetünk.