Ez történt júniusban

| 2012. július 6. 10:04 | Frissítve:
Látványos zivatarok tubákkal, Nyíracsádon tornádóval, hőség meleg rekordokkal, szép naplemente - így kezdődött a nyár.

Mozgalmasan kezdődött a nyár első hónapja, néhány napon belül két hidegfront is átvonult hazánk felett, az első 1-jén. Ekkor a megvastagodó felhőzetből többfelé fordult elő eső, zápor, keleten zivatar. Egy megerősödő zivatarcellából Nyíracsádon tornádó okozott riadalmat illetve anyagi károkat az épületekben. A 2-ai hűvösebb nap után 3-án és nagy részben 4-én az erőteljes délnyugati légmozgással igen enyhe légtömegek érkeztek, helyenként 30 °C-nál is melegebbet mértek. Az utóbbi napon azonban nyugati megyéinket egy hullámzó hidegfront érte el, mely délután kelet felé haladt tovább, sokfelé pattantak ki zivatarok. Késő délután először Pécsen szakadt le az ég, majd Baján, Mohácson és Szekszárdon átvágtázva Pakson is felhőszakadást okozott a zivatarcella. Az összeáramlási mező haladásával az Alföldön, késő este északkeleten voltak nagy számban zivatarok, melyeket viharos kifutószél kísért.

 

 

 

 

A front mögött két napig kissé hűvösebb idő volt jellemző, a lassan elvonuló felhőzet miatt a keleti megyékben élők nem láthatták a Vénusz-átvonulást a Nap előtt. 7-től ismét délnyugatira fordult a légmozgás, mely kánikulai meleget hozott a Kárpát-medencébe, a maximumok 28-34 °C között alakultak, csak nyugaton volt hűvösebb. Egy hullámzó frontrendszer hidegfrontja 9-én délutántól illetve az éjszaka folyamán húzódott rá országunkra. Sokfelé alakultak ki zivatarok, melyeket jégeső, felhőszakadás, erős széllökések kísértek. Barcs, Pécs, Baja, Dél-Bács-Kiskun és Csongrád megye érintésével egy lenyűgözően látványos szupercella robogott át délen, ebből nagyobb méretű jégdarabok is hullottak. Másnap délután a fülledt melegben előröl kezdődtek a látványos zivatarfelhők kialakulása, ismét főként az éjszaka voltak zivatarok; nagyobb számmal a Bakony térségében, a Tiszántúlon és északkeleten. A viharokat leginkább a kalászosok, az őszi vetésű gabonafélék és a dinnyések sínylették meg. A frontrendszer 12-ig határozta meg időjárásunkat, így a megnövekvő gomolyfelhőzetből továbbra is többfelé – főleg a déli és keleti országrészben – szakadt le az ég, Szerencsen 11-én, Nagyszénáson 12-én tubát fotóztak.

 

 

 

A felhőkkel tarkított gyakorta esős, kissé hűvös időnek 14-én szakadt vége, ekkor azonban északkeleten még mindig záporok voltak meghatározóak, a Bükk lábánál Harsánynál újabb tubát fotóztak. Ezután tehát ragyogóan napos időszak vette kezdetét, eltávolodott a frontrendszer, dél-délnyugat felől egyre melegebb levegő érkezett a Kárpát-medencébe, 16-tól hamisíthatatlan kánikulai meleget élvezhettünk. A zavartalan napsütés hatására a hőmérséklet napról-napra magasabbra emelkedett, többfelé napokig a legmagasabb szintű, piros hőségriasztás volt érvényben, a napi középhőmérséklet 27 °C felett alakult, extrém magasan alakult az UV-B sugárzás. Sorozatban dőltek meg a napi melegrekordok; így 19-én Bugacon 35,5 °C-ig, míg Újpesten 34,8 °C-ig emelkedett a hőmérséklet. 20-án Újpesten 36 °C-os csúcshőmérsékletet, Szeged belvárosában 23,1 °C-os minimumot mértek.

 

 

21-én este egy hidegfront miatt északon és északnyugaton, majd az éjjel illetve másnap máshol is többfelé pattantak ki zivatarok. Helyenként felhőszakadás és jégeső is előfordult. A front mögött néhány fokkal hűvösebb levegő érkezett, a maximumok általában 30-32 °C körül alakultak. A következő két napban a napsütés került túlsúlyba, majd 25-én virradóra illetve napközben egyre több helyen vastagodott meg a felhőzet, csupán délen sütött ki a nap több órára. Egy újabb hidegfront érkezett, az északi és északnyugati megyéket borongós, esős idő jellemezte, ott napközben 20 °C-ot sem mértek, több fokkal estek visszább a hőmérsékletek. A zivatarok elmaradását csodás naplementével kárpótolta a természet. Kettő kevésbé meleg nap után déli, délnyugati igen erőteljes áramlással, embertelen meleg köszöntött be hazánkba. A száraz, csaknem felhőmentes időben szinte egyik napról a másikra kánikula, majd forróság vette kezdetét, már 29-én a legtöbb helyen 30 °C fölé emelkedett a hőmérséklet. Az ÁNTSZ 5 napon keresztül tartó hőségriadót rendelt el, mindemellett az UV-sugárzás extrém, 8-asnál nagyobb értéket ért el. Sokfelé a hónap utolsó napján regisztrálták az abszolút maximum hőmérsékletet, Bugacon 38,2 °C-ig kúszott fel a hőmérő higanyszála.

 

A fotókat Halek Míra, HeavenMan, noni76, kenguru10r valamint nem regisztrált észlelőink készítették.

 

<<< 2011 június


hirdetés


Kapcsolódó hírek

  • Ez történt szeptemberben Kánikulával köszönt ránk a hónap, majd hamar megérkezett a lehűlés. A nagy hőség ez után már nem tért vissza, a frontok vonulását még több alkalommal is zivatarok kísérték.
  • Ez történt augusztusban A nyár utolsó hónapjában nem volt hiány forróságból, heves zivatarból és látványos időjárási jelenségekből.
  • Rendkívüli meleg nyár van mögöttünk 1901 óta a második legmelegebb nyár volt az idei, és a szokásosnál szárazabb idővel is teltek a nyári hónapok.
  • Ez történt júliusban Hamar hidegfront vetett véget a hónap eleji kánikulának, mely csak július utolsó harmadában tért vissza. Néhány akalommal heves viharok is előfordultak.

Nálad milyen az idő?

Van egy jó időjárás képed?

Fénykép beküldése
Tölts fel fotót!
hirdetés
Legutóbbi észlelések
Legutóbbi észlelések

Nálad milyen az idő?

Hirdetés

© Copyright Időkép Kft. 2004–2019. Facebook Twitter Instagram
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jog | ÁSZF | Elvihető tartalmak