Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Veszprém
Kissé szeles őszi idő esővel, záporral
Hirdetés

Kissé szeles őszi idő esővel, záporral

Csütörtökön maradnak a felhők, főként a reggeli, délelőtti órákban valószínű eső, zápor a térségben, délután csökken, majd estefelé ismét növekszik a csapadékhajlam. A keleti, délkeleti szél többfelé élénk lesz. Kora reggel 12, délután pedig 15 fok körül alakul a hőmérséklet.

Pénteken is még a felhőké lesz a főszerep, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek. Az ország nyugati felén többfelé, keleti felén csak helyenként fordulhat elő csapadék, az eső mellett záporok, egy-egy zivatar is kialakulhatnak. A keleties szél nagy területen élénk, a Bakonyban erős lesz. Kora reggel 9 és 16, délután 15 és 23 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton már szárazabb levegő érkezik fölénk, így egyre hosszabb időszakokra kisüt majd a nap, és átmenetileg kisebb eső, gyenge zápor már csak néhol fordulhat elő. Még több helyen lehet élénk a keleti-délkeleti szél. Délután 16-23 fokot mérhetünk.

Vasárnap a változóan felhős-napos időben csak néhol fordulhat elő gyenge eső, kisebb zápor. Csak helyenként lehet élénk a keleti-északkeleti szél. Hajnalban északon, északkeleten 5 fok alá hűlhet a levegő, délután 15-22 fok valószínű.
Kiadta: Időkép (ma 18:22)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Őszies ruhát esernyővel
25 Cs
15
12
jeles nap
26 P
17
11
27 Sz
18
8
28 V
18
8
29 H
17
5
jeles nap
30 K
16
5
1 Sz
15
4
2 Cs
15
3
3 P
16
3
4 Sz
17
4
5 V
18
4
6 H
18
4
7 K
18
4
jeles nap
8 Sz
17
3
9 Cs
17
3
10 P
14
5
11 Sz
17
5
12 V
16
3
13 H
17
4
14 K
16
3
15 Sz
16
3
16 Cs
13
1

Pollenjelentés

Pázsitfűfélékalacsony
Útifűalacsony
Csalánfélékalacsony
Kenderfélékalacsony
Libatopfélékalacsony
Parlagfűközepes
Ürömalacsony
Gombákextrém
Túl a csúcson

A parlagfű pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országszerte magas tartományban van jelen, de főként a Tiszántúlon még a nagyon magas szintet elérheti.

Csütörtökön a többfelé húvös, csapadékos idő alacsony-közepes szintre csökkentheti a koncentrációt, magas pollenterhelés még a melegebb, kevésbé csapadékos déli, délkeleti tájakon fordulhat elő.

A kültéri allergén gombák spóraszáma országszerte nagyon magas szintet ér el.

Orvosmeteorológia

Csütörtökön kettősfronti hatás érvényesül, emiatt mind a meleg-, mind a hidegfrontra érzékenyeknél kellemetlen tünetek jelentkezhetnek.

Előfordulhat fejfájás, migrén, fokozódhatnak az ízületi és reumatikus panaszok.

A hűvösebb időben megnőhet a felső légúti hurutos megvetegedések száma.

A felhős, borongós, többfelé szeles, csapadékos idő miatt romlik hő- és komfortérzetünk, valamint lehangoltak, kedvtelenek lehetünk.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Csütörtökön többfelé számíthatunk esőre, záporra, délen helyenként zivatarra, így a közlekedők sok helyen vizes, csúszós utakkal találkozhatnak.

A záporokban, zivatarokban átmenetileg romolhatnak a látási viszonyok, vízátfolyások nehezíthetik a közelekedést.

A nyugati, délnyugati tájakat leszámítva továbbra is sokfelé élénk, északon erős lesz a keleti, északkeleti szél, emiatt csökkenhet a járművek menetstabilitása.

Naposabb időszakokkal főként délen és a középső tájakon találkozhatunk, ilyenkor érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Csütörtökön is a felhőké lesz a főszerep, esőre, záporra is számítani kell, nagyobb mennyiség főként reggel, délelőtt eshet. A keleti-északkeleti szél eleinte élénk lesz, napközben mérséklődik. A csúcshőmérséklet 17-18 fok körül alakul.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
19°C
Adria
Adriai előrejelzés

Csütörtökön csökken a csapadék előfordulásának esélye, naposabbra fordul az idő. Kisebb záporok már csak helyenként fordulhatnak elő. Az északnyugati szél főként a déli partszakaszok mentén lehet élénk, eleinte erős. A csúcshőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

A tenger vize Pulánál 25, Splitnél 24 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
23°C
felhős
26°C
felhős
25°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép