Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Nyárias idő néhol záporral, zivatarral

Szombaton a napos időszakok mellett időnként megnövekszik a felhőzet. Záporok, egy-egy zivatar főként a reggeli és késő délutáni, esti órákban fordulhatnak elő. Élénk lesz a délies szél. Délután 25 fok körül alakul a hőmérséklet.

Vasárnap hidegfront érkezik esővel, záporokkal, zivatarokkal, több helyen kiadós csapadék hullhat. A kezdetben délies szél napközben egyre többfelé északnyugatira fordul, sokfelé élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lökések kísérhetik. A hőmérséklet visszaesik, délután 18-27 fok várható, a 25 fok fölötti értékeket keleten, délkeleten mérhetjük.

Hétfőn az ország nagy részén napos, keleten gomolyfelhős időre van kilátás. Hajnalban helyenként pára-, ködfoltok is képződhetnek. Kisebb eső, záporok már csak északkeleten fordulhatnak elő A légmozgás veszít erejéből, de délelőtt keleten még az északi, délután nyugaton a délnyugati szél megélénkülhet. Hajnalban 7-16, napközben 21-26 fokot mérhetünk.

Kedden a kezdeti naposabb időt északnyugat felől erős felhősödés követi, egy újabb hidegfront érkezik esővel, záporral, néhol zivatarral és feltámadó északi-északnyugati széllel. A legmagasabb hőmérséklet 20 és 27 fok között alakul. Szerdán eleinte délen, délnyugaton eshet, délután a felhőátvonulásokból már csak helyenként fordulhat elő futó zápor, északkeleten esetleg zivatar. A szeles időben 18-23 fokra készülhetünk.
Kiadta: Időkép (ma 09:33)

Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Nyárias ruhát esernyővel
13 Sz
25
14
14 V
19
15
jeles nap
15 H
25
9
16 K
21
13
17 Sz
20
13
18 Cs
23
12
19 P
25
13
20 Sz
25
13
21 V
25
13
22 H
24
14
23 K
22
14
jeles nap
24 Sz
21
12
25 Cs
21
11
26 P
21
10
27 Sz
22
11
28 V
24
15
29 H
22
14
jeles nap
30 K
19
11
1 Sz
19
11
2 Cs
21
10
3 P
20
11
4 Sz
20
10

Pollenjelentés

Pázsitfűfélékalacsony
Útifűalacsony
Csalánfélékalacsony
Kenderféléknincs
Libatopfélékalacsony
Parlagfűmagas
Ürömalacsony
Gombákközepes
Túlvagyunk a parlagfű pollenszezon tetőzésén

Szombaton a parlagfű pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja tovább emelkedik, ismét magas, nagyon magas szintet érhet el.

A napi koncentráció értékek azonban már alacsonyabbak lesznek az előző időszakhoz képest.

Vasárnap csapadék hoz enyhülést a pollenterhelésben.

A többi lágyszárú allergén közül a csalánfélék virágporának mennyisége jellemzően a közepes, míg a pázsitfűféléké és a libatopféléké az alacsony - közepes tartományban alakulhat.

A kültéri allergén gombák spóraszáma országosan magas.

Orvosmeteorológia

Szombaton a nap nagy részében még nem várható fronthatás, kellemes, késő nyári időben lesz részünk, a napsütés jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre.

Késő délutántól azonban egyre többfelé kettősfronti hatás érvényesül majd, így mind a hideg-, mind a melegfrontra érzékenyek körében felerősödhetnek a fejfájásos panaszok, ingadozhat a vérnyomás, szédülés, rosszullét jelentkezhet.

A kissé szelesebb dunántúli tájakon a panaszok fokozottan jelentkezhetnek, illetve ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat.

A déli, kora délutáni órákban az UV-sugárzás szintje még többfelé elérheti az erős fokozatot, gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Szombaton nyugaton, északnyugaton fordulhatnak elő záporok, helyenként zivatarok következtében vizes, csúszós útszakaszok, máshol száraz, napos idő várható.

A déli, délkeleti szél főként a Dunántúlon élénkülhet meg, ami kissé csökkentheti a járművek menetstabilitását.

Reggel foltokban pára, köd okozhat átmenetileg korlátozott látási viszonyokat.

Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Szombaton kezdetben fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, később alig lesz felhő az égen. Csapadék nem várható. A déli-délkeleti szél mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet 26-28 fok körül alakul. A déli, kora délutáni órákban az UV-sugárzás szintje még elérheti az erős fokozatot, gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről!

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
23°C
Adria
Adriai előrejelzés

Szombaton napos, késő nyári idő várható az Adrián, a gomolyfelhőkből legfeljebb Isztria környékén fordulhat elő néhol zápor. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad. A csőcshőmérséklet 24 és 29 fok között alakul. Vasárnapra elromlik az idő.

A tenger vize Pulánál 24, Splitnél 24 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
27°C
felhős
29°C
felhős
29°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép