betöltés...
hirdetés
Vasárnap

Hidegfront hoz felfrissülést

Vasárnap egy hidegfront hatására napközben egyre többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok néhol felhőszakadás, jégeső kíséretében, de várhatóan Budapest térségét a hevesebb események elkerülik. Sokfelé lesz élénk, erős, néhol viharos a nyugati, északnyugati szél. A legmelegebb órákban 24 fok körül alakulnak a maximumok, viszont a záporok, zivatarok hatására hirtelen több fokkal visszaeshet a hőmérséklet.

13
min
24
max
Hirdetés
Órás előrejelzés
hirdetés
Hétfő

Hétfőn változóan felhős-napos időben lesz részünk, és elszórtan, főként a déli, a dunántúli és északkeleti tájakon alakulhat ki kisebb eső, futó zápor, zivatar. A délnyugati tájak kivételével élénk, erős lesz a nyugati, északnyugati szél. A hajnali órákra egyes tájainkon pára, köd képződhet. Hajnalban 6 és 15 fok közötti minimumokra számíthatunk, majd napközben 21-26 fokra van kilátás.

9
min
25
max
Kedd

Kedden sok napsütésre számíthatunk, amelyet időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg, de nyugaton időnként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, legfeljebb ott alakulhat ki egy-egy futó zápor, esetleg gyenge zivatar. A nyugati és a délnyugati tájak kivételével többfelé lesz élénk, néhol erős a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban nyugaton párássá válhat a levegő, a legalacsonyabb hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul. A legmelegebb órákban 24-29 fokot mérhetünk.

13
min
27
max
Szerda

Szerdán legfeljebb frissítő záporok alakulhat ki a többnyire napos időben, majd délután helyenként erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Sokfelé lesz élénk, néhol erős a nyugati szél. Hajnalra általában 10-17 fokig hűl le a levegő. Egyre jobban fokozódik a felmelegedés, délután már 26-32 fokot mérhetünk.

13
min
30
max
Mit vegyek fel ma? Nyári ruhát esernyővel
14 V
figyelmeztetésveszély
24
13
15 H
figyelmeztetésveszély
25
9
16 K
figyelmeztetésveszély
27
13
jeles nap
17 Sz
figyelmeztetésveszély
30
13
18 Cs
figyelmeztetésveszély
32
16
19 P
figyelmeztetésveszély
34
19
20 Sz
figyelmeztetésveszély
35
20
21 V
figyelmeztetés
36
21
jeles nap
22 H
figyelmeztetés
35
21
23 K
figyelmeztetés
33
20
24 Sz
figyelmeztetés
32
18
jeles nap
25 Cs
figyelmeztetés
31
17
26 P
figyelmeztetés
31
18
jeles nap
27 Sz
figyelmeztetés
31
19
28 V
figyelmeztetés
31
19
29 H
figyelmeztetés
33
20
jeles nap
30 K
figyelmeztetés
32
21
1 Sz
figyelmeztetés
28
18
2 Cs
figyelmeztetés
28
18
3 P
figyelmeztetés
29
17
4 Sz
figyelmeztetés
28
18
5 V
figyelmeztetés
29
18
6 H
figyelmeztetés
31
18
Pollenjelentés
Pázsitfűfélék időszaka
Fenyőfélék
alacsony
Pázsitfűfélék
közepes
Lórom
alacsony
Útifű
alacsony
Csalánfélék
közepes
Hárs
alacsony
Szelídgesztenye
alacsony
Gombák
alacsony

A pollenterhelés a hétvégén erősödik, majd a jövő hét elején valamelyest csökkenhet.

A pázsitfűfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat, míg a csalánfélék virágpora közepes, az útifűé, a szelídgesztenyéé, a hársé és a bálványfáé alacsony-közepes koncentrációban lehet jelen.

Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a bodza, a ciprus- és tiszafafélék, a fenyőfélék, valamint a lágyszárú allergének közül a lórom, az ernyősvirágzatúak, a gyékény és a kenderfélék virágpora.

A kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma országosan magas, a Cladosporiumé alacsony-közepes tartományban alakulhat.

Orvosmeteorológia

Vasárnap hidegfront érkezik zivatarokkal, helyenként heves viharokkal, amiatt fejfájás, migrén előfordulhat.

A szeles idő ezeket fokozhatja, valamint ingerlékenységet és nyugtalanságot okozhat.

A zivatarok előtti meleg, fülledt időbenbágyadtság, tompaság, valamint keringési panaszok, vérnyomásproblémák jelentkezhetnek.

A záporok, zivatarok környezetében felerősödhetnek a pollenallergiások és az asztmások panaszai.

Az UV-sugárzás 10 és 16 óra között a napos időszakokban erős, illetve nagyon erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk sok friss gyümölcsöt! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Vasárnap egy hidegfront hatására többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok, helyenként heves viharok, így többfelé vizesek, csúszósak lehetnek az utak, vízátfolyások alakulhatnak ki.

A záporokban, zivatarokban hirtelen jelentősen lecsökkenhet a látótávolság.

A nyugati, északnyugati szelet sokfelé kísérik majd élénk, erős lökések, zivatarok környezetében viharos széllökések, ezért jelentősen romolhat a járművek menetstabilitása.

A napos tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható időjárás
Várható szél
Népszerű üdülőhelyek
Balaton

Hidegfront hoz viharos időt

Vasárnap egy hidegfront hoz ismétlődő jelleggel záporokat, zivatarokat, helyenként heves viharokat a Balatonhoz, ami a meleg nyári időt hirtelen lehűtheti. Ezek előtt 26 fok körül alakulnak a maximumok, de a csapadék hatására akár 20 fok alá is lecsökkenhet a hőmérséklet. Az esti órákra elvonulnak a viharok. Zivatarok környezetében erős, viharos széllökésekkel kell számolni. Az UV-sugárzás 10 és 16 óra között a napos időszakokban erős, nagyon erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
21°C
Hirdetés
Adria

Meleg nyári idő néhol zivatarral

Vasárnap délen napos, az északi részek felé haladva felhősebb időre van kilátás az Adrián, és utóbbi tájakon záporok, zivatarok kialakulhatnak. Ezeket erős, akár viharos széllökések kísérhetik, mögöttük hirtelen visszaeshet a hőmérséklet. A legtöbb helyen 28-30 fok körül alakulnak a maximumok.

A tenger vize Pulánál 23, Splitnél 21 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
27°C
felhős
30°C
felhős
29°C
Horvátország térkép
Az előrejelzést kiadta
Nagy-Kurunczi Rita
Az Időkép vezető meteorológusa, 2008 óta a csapat tagja. Diplomamunkáját a viharciklonok objektív detektálásából írta. Szenvedélyes viharvadász, egész családját szívesen viszi „vadászni”.
Nagy-Kurunczi Rita
Időkép
Helyzet:
Időkép
Időkép