Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Balatonberény
Gomolyos-napos idő őszi záporokkal
Hirdetés

Gomolyos-napos idő őszi záporokkal

Szerdán a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett egy-egy zápor előfordulhat. Az északias szél élénk, erős lesz. Csípős őszi reggelre ébredhetünk, 4 fokig hűl le a levegő, majd délután 15 fok körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön kezdetben több napsütés várható, majd napközben ismét a gomolyfelhőké lesz a főszerep. Délkeleten, keleten növekedhet meg erősebben a felhőzet, amiből néhol gyenge eső előfordulhat, valamint helyenként a Dunántúlon záporok kialakulhatnak. Élénk, erős lesz az északi, északkeleti szél. A minimumok -1, +7 fok között alakulnak, délután a maximumok 11 és 16 fok között.

Pénteken a Dunántúlon és a középső tájakon süthet ki több órára a nap, míg a Tiszántúlon felhősebb, főként fátyolfelhős időre van kilátás. Délkeleten este, késő este megvastagodhat a felhőzet, és gyenge eső előfordulhat. Marad a szeles idő, többfelé erős, néhol viharos lesz az északi, északkeleti szél. Napközben 11-16 fokot mutathatnak a hőmérők.

Szombaton eleinte keleten lesz felhősebb az ég, nyugaton napos az idő, majd nyugat felől kezd megnövekedni a felhőzet, és a délutáni, esti órákban egyre többfelé eleredhet az eső. A szélirány déliesre fordul, és élénk, erős marad. Délután 11-16 fok ígérkezik. Vasárnap eleinte sokfelé eshet, majd nyugat felől egyre többfelé eláll az eső, és elkezd felszakadni a felhőzet. A még többfelé élénk, helyenként erős szélben délután 11-16 fokot mérhetünk.
Kiadta: Herrmann Dóra (ma 16:56)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Őszi ruhát esernyővel
1 Sz
15
4
jeles nap
2 Cs
13
5
3 P
13
3
4 Sz
15
2
5 V
17
3
6 H
18
5
7 K
20
7
jeles nap
8 Sz
21
8
9 Cs
22
8
10 P
20
8
11 Sz
20
7
12 V
19
7
13 H
19
7
14 K
19
8
15 Sz
19
7
16 Cs
15
4
17 P
16
5
18 Sz
16
4
19 V
18
5
20 H
21
6
21 K
20
7
jeles nap
22 Sz
19
8

Pollenjelentés

Gombák

A csapadék és lehűlés hatására országosan közepes szintre csökkent a parlagfű virágporának mennyisége, de a szárazabb, melegebb időszakokban a parlagfű pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja helyenként még elérheti a magas szintet.

A többi lágyszárú allergén közül a csalánfélék, a libatopfélék és az üröm virágporának mennyisége jellemzően alacsony, de helyenként még közepes szinten jelen lehet.

A kültéri allergén gombák spóraszáma országosan magas szinten van jelen.

Orvosmeteorológia

Szerdán marad a frontmentes, változékony időjárás.

A továbbra is felettünk lévő hidegörvény a hidegfrontra érzékenyek tüneteit erősítheti fel.

Görcsös panaszok, fejfájás jelentkezhet.

Hajnalban a hideg, nyirkos tájakon felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi bántalmak.

A napos időszakok jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre, míg a felhősebb időszakokban bágyadtabbnak, lehangoltabbnak érezhetjük magunkat.

Öltözzünk rétegesen, most már jelentős a megfázás veszélye.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Szerdán ismét számíthatunk elszórtan futó záporok, néhol zivatarok kialakulására.

Az érintett tájakon átmenetileg vizes, csúszós útszakaszokkal találkozhatunk.

A záporokban hirtelen jelentősen romolhatnak a látási viszonyok.

Az északias szél sokfelé élénk, erős lehet, ami miatt romolhat a járművek menetstabilitása.

Hajnalban, reggel a szélcsendesebb tájakon foltokban pára, köd okozhat átmenetileg korlátozott látási viszonyokat.

A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Szerdán eleinte több napsütés ígérkezik a Balatonnál, majd délután a gomolyfelhős időben futó záporok kialakulhatnak. Az északias szél időnként feltámad. Délután 13-14 fok körül alakul a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
16°C
Adria
Adriai előrejelzés

Szerdán gyakran megnövekszik a felhőzet az Adriánál, és helyneként zápor, néhol zivatar újra kialakulhat. Az északkeleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb hőmérséklet 12-22 fok között alakul.

A tenger vize Pulánál 22, Splitnél 24 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
18°C
felhős
20°C
felhős
21°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép