Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Füzérkomlós
Újabb hidegfront a láthatáron
Hirdetés

Újabb hidegfront a láthatáron

Hétfőn kezdetben szakadozottabb lesz a felhőzet, majd később vastagabb felhőréteg érkezik fölénk és ismét előfordulhat eső, záporeső. A nyugati, majd délnyugati szelet élénk, később erős lökések kísérhetik. Hajnalban 4, délután 10 fok körül alakul a hőmérséklet a térségben.

Kedden napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, kisebb eső, futó zápor helyenként - elsősorban északon, északkeleten - továbbra is kialakulhat. A délnyugati tájak kivételével sokfelé lesz erős, néhol viharos a nyugatira, északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

Szerdán napos-fátyolfelhős idő várható számottevő csapadék nélkül, viszont estére nyugat felől felhősödés kezdődhet. Többfelé élénk lesz a délnyugatira, délire forduló szél. Hajnalban 1-9 fokra, kora délután 14-19 fokra számíthatunk.

Csütörtökön változóan felhős-napos idő várható, kiadós mennyiségű esőtől nem kell tartani, de az északi, északkeleti régiókban néhol eleredhet az eső. Az enyhe, 5-13 fokos hajnalt követően délutánra tovább melegszik a levegő, az élénk, erős délies szélben 14-22 fokot mutathatnak a hőmérők.
Kiadta: Nagy-Kurunczi Rita (ma 19:48)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Réteges őszi ruhát esernyővel
27 H
10
4
jeles nap
28 K
12
4
jeles nap
29 Sz
16
7
jeles nap
30 Cs
17
6
31 P
18
5
1 Sz
18
7
jeles nap
2 V
18
7
3 H
18
7
4 K
17
6
5 Sz
15
5
jeles nap
6 Cs
15
4
7 P
13
3
8 Sz
13
2
9 V
13
1
10 H
11
3
11 K
8
1
jeles nap
12 Sz
10
2
13 Cs
9
2
14 P
10
3
15 Sz
10
5
16 V
10
5
17 H
12
3

Pollenjelentés

A végéhez közeledik a parlagfű

Országosan alacsony szinten van jelen a parlagfű virágporának mennyisége, csak esetenként érheti el a közepes koncentrációt.

A többi lágyszárú allergén, valamint a ciprus- és tiszafafélék, illetve a fenyőfélék pollenje előfordulhat még a levegőben, de legfeljebb alacsony koncentrációban.

A kültéri allergén gombák spóraszáma országosan közepes-magas szintet érhet el.

Orvosmeteorológia

Hétfőn kettős fronthatásra készülhetünk, az érzékenyebbek mind hidegfronti, mind melegfronti tünetekre panaszkodhatnak.

Ezek közül elsősorban fejfájás, migrén, görcsös panaszok, vérnyomásproblémák és keringési panaszok jelentkezhetnek, valamint szétszórtabbak, dekoncentráltabbak lehetünk.

A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság előfordulhat.

Hajnalban, reggel felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok.

Öltözzünk melegen, rétegesen, most már jelentős a megfázás veszélye.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Hétfőn a kettős fronthatás miatt megnövekedett reakcióidőre, figyelmetlenebb vezetőkre számíthatunk az utakon, emiatt mindenképpen érdemes lesz nagyobb követési távolságot tartani, nagyobb óvatosságra törekedni.

Élénk, erős lesz a nyugati, délnyugati szél, amely jelentősen csökkentheti a járművek menetstabilitását.

Hajnalra köd- és párafoltok ronthatják a látási viszonyokat.

Napközben elszórtan számíthatunk esőtől, záporoktól vizes, csúszós utakra.

A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Hétfőn virradóra köd- és párafoltok képződhetnek a térségben. Délelőtt változékony felhőzetre készülhetünk, majd a nap második felében nyugat felől ismét megvastagszik a felhőzet és kisebb eső, záporeső is kialakulhat. Napközben megélénkül a déli, délnyugati irányú szél. Hajnalban 4-5 fok, délután 13-14 fok körül alakul a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
11°C
Adria
Adriai előrejelzés

Hétfőn már naposabb időre van kilátás, és csak elszórtan alakulhat ki kisebb eső, futó zápor. Helyenként szeles lesz az idő. A legmagasabb hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. Kedden csapadéktól nem kell tartani, felszakadozik a felhőzet és több órás napsütés ígérkezik, 13-19 fok közötti csúcshőmérsékletekkel.

A tenger vize Pulánál 18, Splitnél 18 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
17°C
felhős
19°C
felhős
19°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép