Vasárnap észak, északnyugat felől egy hidegfront érkezik, de csapadék nem várható, hosszabb napos időszakokra számíthatunk. Erős, viharos lesz az északira, északnyugatira forduló szél. Délután 17 fok körül alakul a hőmérséklet.
Hétfőn sokfelé napos időben lesz részünk, főként a reggeli, délelőtti órákban lehetnek vastagabb fátyolfelhők az égen, majd délután ezek kelet felé elvonulnak. Csapadék nem várható. Veszít erejéből a szél, csak helyenként lehet élénk a légmozgás. Hajnalra -4 és +7 fok közé hűlhet a levegő, fagyra főként az ország északkeleti felén a fagyzugos részeken kell számítani. Napközben 15-21 fokot mutathatnak a hőmérők a legmelegebb órákban.
Kedden már gyakrabban megnövekedhet a felhőzet és helyenként nyugaton, délnyugaton kisebb eső, egy-egy zápor kialakulhat. A Dunántúlon a keleti-délkeleti, északkeleten az északias szél élénkülhet meg. Hajnalban -2, +8, délután 15-23 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten várható hűvösebb, délnyugaton melegebb idő.
Szerdán délen, délnyugaton erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé esőre is számítani lehet, főként a nap első felében, délután már kevesebb helyen. Máshol változóan felhős-napos, száraz idő várható. Az északi-északkeleti szelet többfelé élénk, keleten, északkeleten és kédő délutántól a Dunántúl északi felén erős lökések kísérhetik. A minimumok -3, +9, a maximumok 12-20 fok között alakulnak.
A pollenterhelés a hét második felében ismét felerősödik, újabb allergének virágzása indul el, illetve éri el a tüneteket okozó szintet.
A nyír pollenkoncentrációja országosan magas, az eperfaféléké és a tölgyé közepes-magas tartományban alakul.
A platán, bükk, dió pollenje tüneteket okozó közepes koncentrációban van jelen, míg a juhar, a fűz, és az ostorfa virágporának mennyisége az alacsony-közepes tartományban alakulhat.
Alacsony koncentrációban jelen van a levegőben a gyertyán, kőris, komlógyertyán, a ciprus- és tiszafafélék, a sásfélék, valamint már a fenyőfélék, a vadgesztenye és a pázsitfűfélék pollenje is.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően alacsony.
Vasárnap hidegfront érkezik, az erős, helyenként viharos szél miatt sokaknál alakulhat ki fejfájás, migrén.
Fokozódhatnak a görcsös panaszok, valamint hajnalban, reggel a hidegebb tájakon felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi bántalmak.
Többfelé továbbra is nagy lesz a napi hőingás, emiatt vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok, szédülés, rosszullét kialakulhatnak.
A napos időszakok viszont jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre, ám a szeles időben romlik hő- és komfortérzetünk.
Réteges tavaszi öltözet viselése ajánlott.
Erősítsük immunrendszerünket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Vasárnap alapvetően száraz utakra számíthatnak a közlekedők, csapadékot nem hoz a hidegfront.
Viszont sokfelé felerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél, emiatt jelentősen romolhat a járművek menetstabilitása.
A túlnyomóan napos időben érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Hétfőn sok napsütésre számíthatunk a tó térségében, az időnként megjelenő felhőkből csapadék nem várható. Időnként élénk lökések kísérhetik a délkeleti szelet. Kora reggel 3-5, délután pedig 18-20 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás szintje a déli, kora délutáni órákban már megközelítheti az erős fokozatot, így főként az érzékenyebb bőrűeknek már érdemes gondoskodni a bőr megfelelő védelméről tartósabb napon tartózkodás esetén.
Részletes előrejelzésVasárnap napos idő várható az Adria térségében. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi-északkeleti szél helyenként megélénkülhet. Délután 19 és 28 fok között alakul a hőmérséklet.
A tenger vize Pulánál 18, Splitnél 17 fokos.