betöltés...
hirdetés
Szerda

Kissé szeles, kora őszi idő

Szerdán napos-gomolyfelhős időre számíthatunk a térségben, számottevő csapadék nem várható. Többfelé lesz élénk az északnyugati szél. Hajnalban 8, délután pedig 20 fok körül alakul a hőmérséklet.

8
min
20
max
Hirdetés
Órás előrejelzés
hirdetés
Csütörtök

Csütörtökön az ország nagy része fölött erősen megnövekszik a felhőzet. Kezdetben számottevő csapadék nem várható, majd délután, este északnyugat felől egy hidegfront hatására több tájegységünkön is kialakulhatnak záporok, délnyugaton zivatarokra is van esély. Sokfelé lesz élénk, helyenként erős a nyugati, délnyugati szél, mely a délután második felétől egyre több helyen fordul majd északnyugatira. Kora reggelre 1 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet, azokon a hidegre hajlamos helyeken mérhetünk majd fagypont közeli minimumokat, ahol kevés felhő lesz az égen. Napközben 17-23 fokot mutathatnak a hőmérők.

7
min
17
max
Péntek

Pénteken a napsütést több-kevesebb felhő zavarhatja meg, de csak elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor. Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északi, északnyugati szél. Hajnalra helyenként pára, köd képződhet. A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 12 fok között alakul, majd délutánra 17 és 23 fok közé melegszik a levegő.

9
min
18
max
Szombat

Szombaton sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő felhőkből említésre méltó csapadék nem várható. Csak kevés helyen kísérhetik élénk lökések a déli, délnyugati szelet. Hajnalban 2 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk. A délutáni órákban 18-24 fokra van kilátás.

7
min
20
max
Mit vegyek fel holnap? Őszies ruhát
23 Sz
figyelmeztetésveszély
20
8
24 Cs
figyelmeztetésveszély
17
7
25 P
figyelmeztetésveszély
18
9
26 Sz
figyelmeztetés
20
7
jeles nap
27 V
figyelmeztetés
22
7
28 H
figyelmeztetés
24
8
29 K
figyelmeztetés
24
8
jeles nap
30 Sz
figyelmeztetés
23
9
1 Cs
figyelmeztetés
23
9
2 P
figyelmeztetés
22
10
3 Sz
figyelmeztetés
20
11
4 V
figyelmeztetés
20
11
5 H
figyelmeztetés
20
9
6 K
figyelmeztetés
19
10
7 Sz
figyelmeztetés
20
10
8 Cs
figyelmeztetés
20
8
9 P
figyelmeztetés
18
8
10 Sz
figyelmeztetés
17
9
11 V
figyelmeztetés
18
8
12 H
figyelmeztetés
17
9
13 K
figyelmeztetés
18
7
14 Sz
figyelmeztetés
16
7
15 Cs
figyelmeztetés
16
7
Pollenjelentés
Véget ért a parlagfűszezon csúcsidőszaka
Pázsitfűfélék
alacsony
Útifű
nincs
Csalánfélék
alacsony
Kenderfélék
nincs
Libatopfélék
alacsony
Parlagfű
közepes
Üröm
alacsony
Gombák
extrém

A lehűlés mérsékelte a parlagfű pollenkoncentrációját, ami azonban még mindig sokfelé magas.

A következő napokban a pollenterhelés közepes-magas szinten való stagnálása várható.

Helyenként - elsősorban a Tiszántúlon - még erős tüneteket okozó, nagyon magas koncentráció is előfordulhat.

A lágyszárú allergének közül alacsony koncentrációban vannak jelen a levegőben a pázsitfűfélék, a csalánfélék, az útifű, a kenderfélék, a libatopfélék, az üröm, valamint a rézgyom és a szerbtövis pollenszemei.

A kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma országosan magas-nagyon magas, míg az Epicoccumé magas szintet ér el.

Európai helyzetkép
ICON-EU előrejelzés - Szerda 1:00
Orvosmeteorológia

Szerdán időjárási front nem lesz felettünk, de a hidegebb idő miatt az érzékenyek körében hidegfronti jellegű tünetek még jelentkezhetnek.

Fejfájás, keringési panaszok, vérnyomásproblémák és kopásos eredetű ízületi bántalmak léphetnek fel, valamint felerősödhetnek a görcsös panaszok is.

A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység és nyugtalanság is előfordulhat.

Továbbra is érdemes ügyelni a megfelelő folyadékbevitelre, a hűvös reggeli órákban pedig a réteges öltözködésre.

Közlekedésmeteorológia

Szerdán az ország nagy részén csapadék nem várható, így a legtöbb helyen száraz utakra számíthatnak a közlekedők, viszont elszórtan északon, északkeleten és keleten egy-egy futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat, emiatt ezeken a tájakon átmenetileg egyes útszakaszok vizesek, csúszósak lehetnek.

A záporokban, zivatarokban hirtelen jelentősen romolhatnak a látási viszonyok.

Sokfelé lesz élénk, helyenként erős az északnyugati szél, emiatt romolhat a járművek menetstabilitása.

A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Vezessünk körültekintően, tartsunk megfelelő követési távolságot.

Balesetmentes közlekedést kívánunk.

Várható időjárás
Várható szél
Népszerű üdülőhelyek
Balaton

Kora őszies idő

Szerdán napos-gomolyfelhős időre számíthatunk a tó térségében. Említésre méltó csapadék sehol sem várható. Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északnyugati szél. Hajnalban 8-11, délután pedig 18-20 fok körül alakul a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
17°C
Adria

Napos, de kora őszi idő

Szerdán többnyire napos idő várható az Adria térségében, számottevő csapadék sehol sem valószínű. Többfelé lesz élénk, néhol erős a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 19 és 26 fok között alakul.

Részletes előrejelzés
felhős
22°C
felhős
25°C
felhős
26°C
Horvátország térkép
Az előrejelzést kiadta
Berceli Balázs
Az Időkép meteorológusa, 2012 óta a csapat tagja. Diplomamunkáját a makrocirkulációs típusok szinoptikus klimatológiájából írta. A Forma-1-nél csak az időjárásért rajong jobban. Már egészen kicsi kora óta érdekelte az időjárás, azon belül is a viharok, de legfőképp a villámokat csodálta. A villámok és a viharok miatt választotta ezt a hivatást.
Berceli Balázs
Időkép
Helyzet:
Időkép
Időkép