Hirdetés
Sárga figyelmeztetés zivatarra
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Szeles vasárnap elszórt záporokkal

Vasárnap a régióban a hidegfront mögött északnyugatira fordul és megélénkül a szél. Napközben már csak elszórtan lehet egy-egy zápor, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a Nap. Kora reggel 16, délután 31 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős, illetve nagyon erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Hétfőn elsősorban az Északi-középhegység térségében és a Tiszántúlon alakulhatnak még ki záporok, zivatarok, máshol napos-gomolyfelhős idő várható, számottevő csapadékra pedig nem kell számítani. A Dunántúlon és a középső tájakon élénk, többfelé erős lesz az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 24 és 30 fok között alakul.

Kedden többnyire napos, nyugodt idő várható, legfeljebb néhol alakul ki kisebb zápor. A nyugati, északnyugati szél több helyen megélénkülhet. A friss hajnal után 26-31 fokig melegszik a levegő.

Szerdán egy hidegfront szakadozott felhőzetéből főként reggel és délelőtt lehet elszórtan eső, zápor, délután egyre többfelé kiderül az ég. Élénk, erős lesz az északi-északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 23-29 fok között valószínű. Csütörtökön délire fordul, főként a Dunántúlon feltámad a szél. Napos-fátyolfelhős, száraz időre van kilátás 25 és 30 fok közötti maximumokkal.
Kiadta: Időkép (ma 19:29)

Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Nyári ruhát esernyővel
13 Sz
33
19
14 Cs
32
19
16 Sz
31
18
20 Sz
30
19
jeles nap
21 Cs
30
18
23 Sz
28
19

Pollenjelentés

Pázsitfűfélékalacsony
Útifűalacsony
Csalánfélékközepes
Kenderfélékalacsony
Libatopfélékalacsony
Parlagfűalacsony
Ürömnincs
Gombákmagas
Hamarosan indul a parlagfűszezon

A parlagfű pollenszemei alacsony koncentrációban már országszerte jelen vannak, koncentrációjuk fokozatosan emelkedik, egyre több helyen éri el a tüneteket okozó közepes szintet.

Vasárnap és a jövő hét első napjaiban a hűvösebb, csapadékosabb idő miatt visszaesik parlagfű pollenszórása.

A csalánfélék virágpora közepes-magas szinten lehet jelen.

A kenderfélék, a libatopfélék és az útifű pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országosan alacsony-közepes tartományban alakul.

A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően magas szinten lehet jelen.

Orvosmeteorológia

Vasárnap hidegfronti hatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.

Fejfájás, görcsös panaszok jelentkezhetnek, ingadozhat a vérnyomás.

Nő a sztrók és az infarktus kockázata, kismamáknál hamarabb beindulhat a szülés.

A szelesebb tájakon fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenység, nyugtalanság jelentkezhet.

Záporok, zivatarok környezetében fülledtebbé válik a levegő, nehézlégzés, rosszullét felléphet, illetve romolhat az asztmások állapota.

Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős, helyenként nagyon erős lesz, ezért a szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Fokozottan figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Éjjel egyre többfelé lehetnek záporoktól, zivataroktól vizesek, csúszósak az utak, és vasárnap napközben is több helyen találkozhatunk konvektív csapadékkal.

Az intenzívebb gócokban hirtelen lecsökkenhet a látótávolság, vízátfolyások nehezíthetik a közlekedést.

A szél többfelé élénk, északnyugaton erős, zivatarok környezetében viharos lehet, emiatt jelentősen csökkenhet a járművek menetstabilitása.

A napos tájakon és időszakokban érdemes lesz napszemüveget viselni vezetés közben.

Keleten még kitart a kánikula, ne hagyjuk a tűző napon álló, felforrósodott járműben gyerekeinket, házikedvenceinket! Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Vasárnapra virradóan záporok, zivatarok várhatók a tónál, majd napközben a gyakran változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is készülhetünk, és már csak elszórtan jöhet egy-egy zápor. Az északira-északnyugatira forduló szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 25-26 fok körül alakul. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős, illetve nagyon erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
24°C

Hirdetés
(hirdetés)

Hirdetés
(hirdetés)

Adria
Adriai előrejelzés

Vasárnap továbbra is a hullámzó frontrendszer alakítja az időjárást az Adria térségében, emiatt további záporok, zivatarok jönnek. Egyre többfelé megerősödik, zivatarok idején viharossá fokozódik az északira-északkeletire forduló szél. A csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között alakul.

A tenger vize Pulánál 25, Splitnél 26 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
27°C
felhős
28°C
felhős
29°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép