Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Derült, napos nyári idő

Szombaton is száraz, derült időre számíthatunk. Alig lesz felhő az égen. Mérsékelt lesz az északkeleti szél. Délután 27 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között nagyon erős, helyenként extrém erős fokozatot érhet el.

Vasárnap is marad a napos idő, csapadék továbbra sem, fokozódik az aszály. Északkeleten ugyan lehetnek kósza felhők az égen, de az ország legnagyobb részén a napsütésé lesz a főszerep. A nyugati szél északon, északkeleten és az Alföldön időnként élénk lehet. A reggel még friss lesz, majd a délutáni órákban már 27 és 32 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Hétfőn folytatódik a túlnyomóan napos, száraz idő. Délután nyugat felől növekedhet meg a felhőzet, de csak a késő délutáni, esti órákban alakulhat ki helyenként zápor, zivatar az ország északi, északnyugati részén. Az élénk déli, délnyugati szelet helyenként erős lökések kísérhetik. Fokozódik a kánikula, délután 31-36 fokot mérhetünk.

Kedden már egy picit több gomolyfelhő lehet felettünk, a szeles időben csak egy-egy helyen alakulhat ki futó zápor. Egy hidegfront hatására északon pár fokkal mérséklődhet a meleg, délután 28-34 fokra készülhetünk. Szerdán derült, száraz időre van kilátás. A nyugati, délnyugati szél többfelé élénk, erős lesz. A csúcshőmérséklet 32-37 fok között valószínű.
Kiadta: Időkép (ma 08:58)

Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Nyári ruhát napszemüveggel
21 Sz
27
7
jeles nap
22 V
32
9
23 H
35
11
24 K
31
21
jeles nap
25 Sz
34
17
26 Cs
35
20
jeles nap
27 P
31
19
28 Sz
31
18
29 V
30
17
30 H
31
17
1 K
32
17
2 Sz
32
18
3 Cs
31
18
4 P
31
17
5 Sz
30
16
6 V
30
16
7 H
26
16
8 K
28
16
9 Sz
27
15
10 Cs
29
16
jeles nap
11 P
28
14
12 Sz
26
15

Pollenjelentés

Pázsitfűfélékmagas
Fenyőfélékalacsony
Útifűalacsony
Csalánfélékmagas
Hársalacsony
Bálványfaalacsony
Szelídgesztenyealacsony
Gombákközepes
Magas terhelés

Továbbra is magas a levegőben az allergén növények virágporának koncentrációja.

A pázsitfűfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országosan a magas, helyenként a nagyon magas tartományban alakul.

A pázsitfűre érzékeny allergiásoknál fokozódó tünetekre lehet számítani, melyek elsősorban orrfolyás, tüsszögés, illetve köhögés formájában jelentkezhetnek.

A csalánfélék virágpora közepes-magas szinten lehet jelen.

Az útifű virágporának mennyisége alacsony-közepes szintet érhet el.

A hárs, a szelídgesztenye és a bálványfa pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országszerte alacsony-közepes szintet ér el.

A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakul.

(hirdetés)

Orvosmeteorológia

Szombaton fronthatás nem várható.

Hűvös reggel, majd délelőtt gyors melegedés várható, ami vérnyomás problémákat, szédülést, keringési panaszokat idéhet elő.

A nagy napi hőingadozás is sok szervezetét terhelheti meg.

A melegedésre érzékenyebbeknél migrén, bágyadtság, dekoncentráltság előfordulhat.

Az északi, északkeleti szelet keleten kísérhetik élénk lökések, emiatt frusztráltabbak, ingerlékenyebbek lehetünk.

A friss reggelen érdemes lesz kiszellőztetni a lakást.

Napközben pedig a szabadtéri programoknak kedvező időjárás várható.

A késő délelőtti, kora délutáni órákban azonban ne töltsünk sok időt a tűző napon! Viseljünk kalapot, és gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között ugyanis országszerte nagyon erős lesz, helyenként elérheti az extrém erős fokozatot is.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Szombaton is derült, napos időre számíthatunk száraz útviszonyokkal.

Keleten élénk lesz az északias szél, ami csökkentheti a járművek menetstabilitását.

A napos időben érdemes vezetés közben napszemüveget viselni.

Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló zárt járműben! Vezessünk óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Szombaton is marad a derült, napos, száraz idő. Mérsékelt északias légmozgás várható. A csúcshőmérséklet 26-27 fok körül alakul. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között nagyon erős, helyenként extrém erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről!

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
23°C

Hirdetés
(hirdetés)

Hirdetés
(hirdetés)

Adria
Adriai előrejelzés

Hétvégén marad a napos, gyengén felhős időjárás az Adrián. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet olykor élénk lökések kísérhetik. Délutánonként 28-34 fok között alakul a hőmérséklet.

A tenger vize Pulánál 26, Splitnél 23 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
32°C
felhős
32°C
felhős
32°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép