Csütörtökön egy hidegfront hatására a rövidebb-hosszabb napos időszakok mellett többfelé erőteljesebben megnövekszik a felhőzet a térségben, és helyenként kialakulhat eső, zápor, akár zivatar is. Élénk, erős lesz az északnyugati szél, de zivatarok környerzetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 16, délután pedig 25 fok körül alakul a hőmérséklet.
Pénteken sok napsütésre számíthatunk az ország nagy részén, de napközben egyre többfelé képződhetnek gomolyfelhők, melyekből elsősorban az Északi-középhegység térségében, valamint az Alföldön futó záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Továbbra is sokfelé kísérik majd élénk, erős lökések az északnyugati, északi szelet. A legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 15 fok között alakul, majd napközben 22 és 28 fok közé melegszik a levegő.
Szombaton sok napsütésre számíthatunk, de helyenként átmenetileg erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, viszont csak elvétve az észkkeleti tájak fölött alakulhat ki egy-egy jelentéktelen zápor. Veszít erejéből a szél, de helyenként még élénk lesz a légmozgás. Sokfelé friss lesz a hajnal. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.
Vasárnap már többfelé megnövekszik a felhőzet, és délnyugat, nyugat felől egyre többfelé alakulhat ki eső, zápor, helyenként zivatar. Élénk, erős lesz a déli, délnyugati szél. Hajnalra 10 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet. A legmelegebb órákban 25-32 fokra van kilátás, de a csapadék megérkeztével akár jelentősebb mértékben is visszaeshet a hőmérséklet.
A változékony időjárás következtében a pollenterhelés a következő napokban várhatóan lényegesen nem változik, de a záporok, zivatarok környezetében átmenetileg mérséklődhet a pollenterhelés.
A csalánfélék pollenkoncentrációja országosan közepes szintet ér el.
Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a hárs, a szelídgesztenye, a fenyőfélék, a ciprus- és tiszafafélék, továbbá a lágyszárú allergének közül a pázsitfűfélék, az útifű, a lórom, a kenderfélék, a libatopfélék és az ernyősvirágzatúak pollenje.
A kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma magas, míg az Epicoccumé alacsony szintet ér el.
Ugyanakkor a késői virágzású fák, a pázsitfűfélék és a lágyszárú allergének pollenjére allergiások is számíthatnak különféle tünetekre.
Csütörtökön a nap nagy részében hidegfronti hatásban lesz részünk, emiatt az érzékenyek körében fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomásproblémák és keringési panaszok egyaránt jelentkezhetnek.
A szeles időben felerősödhetnek a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk.
A naposabb időszakok viszont jó hatással lehetnek szervezetünkre.
Hajnalban, reggel a hűvösebb tájakon élők körében felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok.
Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk sok friss gyümölcsöt! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Csütörtökön egy hidegfront hatására több tájegységünkön kialakulhat eső, zápor, helyenként zivatar, emiatt vizes, csúszós útszakaszokkal is találkozhatnak a közlekedők.
A záporokban, zivatarokban hirtelen romolhatnak a látási viszonyok.
Élénk, erős lesz a nyugati, északnyugati szél, de zivatarok környerzetében viharos széllökések is előfordulhatnak, emiatt akár jelentősebb mértékben is romolhat a járművek menetstabilitása.
A napos időszakokban érdemes vezetés közben napszemüveget viselni.
Tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Csütörtökön a rövidebb-hosszabb napos időszakok mellett többfelé erőteljesebben megnövekszik a felhőzet a tó térségében, és helyenként kialakulhat eső, zápor, akár zivatar is. Élénk, erős lesz az északnyugati szél, de zivatarok környerzetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 14-16, délután pedig 24-26 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Részletes előrejelzésCsütörtökön a napsütést időnként felhők zavarhatják meg az Adria térségében, és helyenként futó zápor, zivatar is kialakulhat. A szél elsősorban záporok, zivatarok környezetében támadhat fel. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 33 fok között alakul.
A tenger vize Pulánál 26, Splitnél 27 fokos.