Csütörtökön szeles, túlnyomóan napos idő várható. A gyorsan átvonuló gomolyfelhőkből néhol futó zápor kialakulhat. Az északnyugati szél erős, viharos lesz. Kora reggel 14, délután 21 fok körül alakul a hőmérséklet.
Pénteken sok napsütésre készülhetünk, melyet időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg. A nyugati határszélen erősebben megnövekedhet a felhőzet, amiből néhol kisebb eső, záporeső is kialakulhat. Az északi, északnyugati szél veszít erejéből, de még többfelé számíthatunk élénk széllökésekre. Délután 20-26 fokot mérhetünk.
Szombaton is napos, gomolyfelhős időben lesz részünk. Csak elvétve alakulhat ki kisebb zápor. Már csak gyenge, mérsékelt lesz az északi, északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 24-29 fok között valószínű.
Vasárnap folytatódik a túlnyomóan napos időjárás. Északnyugaton és az Északi-középhegységben azonban előfordulhatnak záporok, zivatarok. A délire forduló szél a Dunántúlon megélénkül. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 30 fok között alakulhat. Hétfőn a gomolyfelhős idő mellett északnyugaton alakulhatnak ki nagyobb eséllyel záporok, zivatarok. A délnyugati szél több helyen megélénkül. Délután 25-31 fokra van kilátás.
Kiadta:
Varga Sándor (tegnap 18:26)
Eperfafélék | alacsony |
Pázsitfűfélék | magas |
Fenyőfélék | közepes |
Lórom | alacsony |
Útifű | alacsony |
Csalánfélék | alacsony |
Bodza | alacsony |
Gombák | alacsony |
A pázsitfűfélék pollenkoncentrációja országosan a közepes-magas tartományban alakul.
A pázsitfűre érzékeny allergiásoknál fokozódó tünetekre lehet számítani, melyek elsősorban orrfolyás, tüsszögés, illetve köhögés formájában jelentkezhetnek.
A fenyőfélék és a csalánfélék virágporának koncentrációja az alacsony-közepes tartományban alakulhat.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően alacsony, esetenként közepes szintet ér el.
Csütörtökön hidegfront terheli szervezetünket.
A frontérzékenyek körében fejfájás, görcsös panaszok, keringési problémák alakulhatnak ki.
Az északnyugati szelet többfelé erős, viharos lökések kísérhetik, melyek felerősítik a fejfájásos panaszokat, emellett ingerlékenység, nyugtalanság jelentkezhet.
A naposabb tájakon élők hangulata, közérzete javulhat, de délután a felhősebb idő többeknél okozhat lehangoltságot, kedvtelenséget.
Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb tájakon erős fokozatot ér el, ezért gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Csütörtökön elsősorban a keleti, északkeleti tájakon számíthatunk esőtől, záporoktól vizes, csúszós útakra.
Futó záporok azonban máshol is előfordulhatnak.
Záporokban, zivatarokban hirtelen jelentősen romolhatnak a látási viszonyok.
Többfelé erős, a Dunántúlon viharos lesz az északnyugati, valamint zivatarok környezetében is előfordulhatnak viharos széllökések, melyek jelentősebb mértékben csökkenthetik a járművek menetstabilitása.
A napos tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Vezessünk óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Csütörtökön alapvetően napos idő várható, melyet a gyorsan átvonuló gomolyfelhők zavarhatnak meg. Néhol futó zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél erős, viharos lesz. Délután 20-23 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős lesz, ezért gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről!
Részletes előrejelzés
Csütörtökön egy hidegfront vonul át, hatására erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és eső, zápor, zivatar is várható. Az északi, északkeleti szelet erős, helyenként viharos széllökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.
A tenger vize Pulánál 20, Splitnél 20 fokos.