Szombaton hosszabb-rövidebb időszakokra mindenhol kisüt a nap a térségben, de az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből helyenként futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat. A nyugatias szelet sokfelé kísérik majd élénk, néhol erős lökések. Hajnalban 9, délután pedig 24 fok körül alakul a hőmérséklet.
Vasárnap gyakran zavarják majd felhők a napsütést, és egy hidegfront hatására többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok. Naposabb, szárazabb időre az északkeleti tájakon van kilátás. Sokfelé lesz élénk, erős, néhol viharos a nyugati, északnyugati szél. Hajnalra északkeleten és keleten helyenként pára, köd képződhet. Kora reggelre 9 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. A legmelegebb órákban 22 és 30 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők, viszont a záporok, zivatarok hatására hirtelen több fokkal visszaeshet a hőmérséklet.
Hétfőn változóan felhős-napos időben lesz részünk, és több tájegységünkön átmeneti jelleggel zápor, zivatar is kialakulhat, nagyobb számban a Dunántúlon van erre esély. Az ország több részén élénk, erős lesz a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban 7 és 15 fok közötti minimumokra számíthatunk, majd napközben 21-26 fokra van kilátás.
Kedden sok napsütésre számíthatunk, de nyugaton és északnyugaton időnként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és ezeken a tájakon helyenként futó zápor, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Többfelé élénk lesz a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul. A legmelegebb órákban 24-28 fokot mérhetünk.
A pollenterhelés a hétvégén várhatóan erősödik, majd a jövő hét elején valamelyest csökkenhet.
A pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat, míg a csalánfélék virágpora közepes, az útifűé, a szelídgesztenyéé, a hársé és a bálványfáé alacsony-közepes koncentrációban lehet jelen.
Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a bodza, a ciprus- és tiszafafélék, a fenyőfélék, valamint a lágyszárú allergének közül a lórom, az ernyősvirágzatúak, a gyékény és a kenderfélék virágpora.
A kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma országosan magas, a Cladosporiumé alacsony-közepes tartományban alakulhat.
Szombaton a magasban melegebb légtömeg érkezik fölénk, emiatt a melegedésre érzékenyek körében fejfájás, migrén, keringési panaszok és vérnyomásproblémák előfordulhatnak.
A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység és nyugtalanság is jelentkezhet.
A napos időszakok ugyanakkor jó hatással lesznek hangulatunkra, közérzetünkre, de a szeles idő ronthatja hő- és komfortérzetünket.
A záporok, zivatarok környezetében felerősödhetnek a pollenallergiások és az asztmások panaszai.
Az UV-sugárzás 10 és 16 óra között a napos időszakokban erős, illetve nagyon erős lesz, ezért ebben az időszakban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk sok friss gyümölcsöt! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Szombaton az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből helyenként futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat, így az érintett tájakon nedves, vizes, csúszós útszakaszokkal találkozhatnak a közlekedők.
A záporokban, zivatarokban hirtelen jelentősen lecsökkenhet a látótávolság.
A nyugati, északnyugati szelet sokfelé kísérik majd élénk, egyes tájainkon erős lökések, míg északkeleten a délnyugati szél lesz élénk, ezért romolhat a járművek menetstabilitása.
A napos tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Szombaton hosszabb-rövidebb időszakokra mindenhol kisüt a nap a tó térségében, viszont az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből elszórtan futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat. A nyugati, északnyugati szelet sokfelé kísérik majd élénk, erős lökések. Hajnalban 13-15, délután pedig 25-27 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 10 és 16 óra között a napos időszakokban erős, illetve nagyon erős lesz, ezért ebben az időszakban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Részletes előrejelzésSzombaton sok napsütésre van kilátás az Adria térségében, de helyenként erőteljesebb lesz napközben a gomolyfelhő-képződés, és futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Többfelé lesz élénk a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 24 és 31 fok között alakul.
A tenger vize Pulánál 22, Splitnél 23 fokos.