Csütörtökön az ország nagy részén sok napsütés várható, majd a délutáni órákban a Dunántúlra hidegfront és csapadék érkezik esővel, záporokkal, néhol zivatarokkal. Este pedig északra és a középső tájakra is megérkezik a csapadék. Sokfelé erős, északnyugaton reggel viharos lesz a déli, délnyugati szél, majd este a Dunántúlon északira-északnyugatira fordul a légmozgás iránya. Hajnalban 9-18, délután 21-27 fok között alakul a hőmérséklet.
Péntek túlnyomóan napos időre készülhetünk. Hajnalban, reggel keleten, északkeleten fordulhat még elő eső, zápor. Napközben pedig a középső területeken, egy összeáramlási zóna mentén alakulhatnak ki újabb záporok. Az északi, északnyugati szél sokfelé élénk, erős lesz. Hajnalban 8-15, délután 15-22 fokot mérhetünk.
Szombaton sok napsütés várható, csak kevés felhő lesz felettünk. Csapadék nem valószínű. Az északias szelet keleten kísérhetik élénk lökések. Hajnalban északkeleten pára-, ködfoltok képződhetnek, a minimumok 4-12 fok között alakulhat. Délután 14-19 fok valószínű.
Vasárnap napos, fátyolfelhős idő körvonalazódik, számottevő csapadék nem lesz. A déli, délnyugati szelet több helyen élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Délután 16-23 fokra van kilátás.
Kiadta:
Varga Sándor (tegnap 17:19)
Pázsitfűfélék | alacsony |
Útifű | nincs |
Csalánfélék | alacsony |
Libatopfélék | nincs |
Kenderfélék | nincs |
Parlagfű | alacsony |
Üröm | alacsony |
Gombák | magas |
A csapadékos, hűvös idő hatására országszerte alacsony szintre mérséklődött a parlagfű pollenkoncentrációja.
Viszont a szárazabb időszak beköszöntével a napokban még újra elérheti majd a közepes szintet.
A csalánfélék, a pázsitfűfélék, az üröm, a libatopfélék, a kenderfélék, az útifű, a lórom, a szerbtövis, a rézgyom és az ernyősvirágzatúak virágporai alacsony szinten vannak jelen.
A kültéri allergén gombák spóraszáma országszerte a közepes-magas tartományban alakul.
Csütörtökön egy újabb front közelíti meg hazánkat, és délután nyugaton már hidegfronti tünetek is jelentkezhetnek.
A legtöbb helyen azonban átlagosnál melegebb idő várható, emiatt sokaknál melegfronti panaszok, migrén, keringési problémák, ingadozó vérnyomás alakulhat ki.
Emellett a szél is többfelé erős, helyenként viharos lesz, ami tovább fokozhatja fejfájásos panaszokat, valamint ingerlékenységet, nyugtalanságot is okozhat.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Csütörtökön többfelé feltámad a délnyugati szél, erős, viharos széllökések ronthatják a járművek menetstabilitását.
Esőtől, záporoktól vizes, nedves útviszonyokra délután a Dunántúlon lehet készülni.
A napos tájakon, időszakokban érdemes lesz napszemüveget viselni.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Csütörtökön a nap első felében sok napsütés várható a Balatonnál. Majd fokozatosan megnövekszik a felhőzet és a délután második felében eső, zápor érkezik. A délnyugati szél reggel viharos lesz, és napközben is élénk, erős lökésekre lehet készülni. Délután 21-23 fok körül alakul a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés
Csütörtökön napközben szeles, felhős idő várható az Adrián. Délután az Isztriai-félsziget térségében esőre, záporok, zivatarokra is számítani lehet. Délután 20-24 fok várható.
A tenger vize Pulánál 20, Splitnél 22 fokos.