Szombaton sok napsütésre számíthatunk, amit időnként fátyol- és kisebb gomolyfelhők zavarhatnak meg. Csapadék nem várható. Mérsékelt marad a déli-délnyugati szél. Délutánra 28 fok köré melegszik a levegő a térségben.
Vasárnap is még viszonylag friss lesz a reggel, a minimumok 9 és 19 fok között alakulnak, északkeleten lesz a leghűvösebb. Napközben a naposabb délelőtti órákat követően délután nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet és elszórtan a Dunántúlon, majd a középső, este már a keleti tájakon is kialakulhatnak záporok, zivatarok. Sokfelé élénk, a Dunántúlon és a középső megyékben erős lesz a déli, délnyugati szél, zivatarok idején pedig viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.
Hétfőn több órára kisüt a nap, ám am egnövekvő gomolyfelhőkből több helyen is előfordulhatnak záporok, zivatarok. A nyugatira, északnyugatira forduló szelet élénk, erős, északon és zivatarok környezetében viharos lökések kísérhetik. Hajnalban 15 és 20 fok várható, míg a csúcshőmérsékletek 26 és 32 fok között alakulnak.
Kedden sok lesz a napsütés, ezen a napon csapadék már nem várható. Az északnyugati szél még többfelé élénk, a főváros környékén időnként erős lehet. Kora reggel 11 és 18, napközben 25 és 32 fok között alakul a hőmérséklet.
A hétvégi napos, meleg idő hatására emelkedhet, majd hétfőn egy hidegfront hatására némileg csökkenhet a levegő lévő pollenek mennyisége.
A csalánfélék pollenkoncentrációja országosan közepes-magas.
Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a hárs, a szelídgesztenye, a fenyőfélék, és a ciprus- és tiszafafélék pollenje, továbbá a lágyszárú allergének közül a pázsitfű, az útifű, a lórom, a kenderfélék, a libatopfélék és az ernyősvirágzatúak pollenje.
A kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma a közepes-magas, míg az Epicoccumé az alacsony tartományban alakul.
Vasárnap egy hidegfront előterében további erős melegedés várható, emiatt meleg jellegű fronthatás várható.
Fejfájás, migrén jelentkezhet, ingadozhat a vérnyomás, csökkenhet a teljesítőképesség.
A sokfelé élénk, erős szél fokozhatja a fejfájásos panaszokat, valamint ingerlényebbé, nyugtalanabbá tehet minket.
Délután a Dunántúlon már záporok, zivatarok alakulhatnak ki, környezetükben felerősödhetnek az asztmatikus panaszok.
Hajnalban, reggel a hűvösebb északkeleti tájakon élők körében átmenetileg felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok.
Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban országszerte erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk sok friss gyümölcsöt! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Vasárnap délutánig országszerte száraz utakon autózhatnak a közlekedők, majd délután előbb a Dunántúlon, este már a középső tájakon is előfordulhatnak elszórtan záporok, zivatarok.
Az érintett tájakon vizessé, csúszóssá válhatnak az utak, az intenzívebb gócokban néhol hirtelen lecsökkenhet a látótávolság, vízátfolyások keletkezhetnek.
A többfelé élénk, erős, zivatarok környezetében viharos déli-délnyugati szél jelentős mértékben csökkentheti a járművek menetstabilitását.
A napos tájakon és időszakokban érdemes vezetés közben napszemüveget viselni.
Ne hagyjunk gyermeket, idős embert, illetve házi állatot tűzú napon álló zárt járműben! Tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Vasárnap eleinte napos idő várható, majd délután erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés és helyenként záporok, zivatarok alakulhatnak ki a tónál. A déli-délnyugati szél élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lehet. A csúcshőmérséklet 30-31 fok körül alakul. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Részletes előrejelzésSzombaton a napsütést legfeljebb átmenetileg szűrhetik fyátolfelhők az Adrián, esni sehol sem fog. A középső és déli partok mentén délután megélénkülhet a nyugatias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.
A tenger vize Pulánál 26, Splitnél 25 fokos.