Pénteken többfelé kialakulhat eső, zápor, esetleg zivatar a térségben, majd a délután második felében egyre nagyobb területen szűnik meg a csapadék, és szakadozik fel a felhőzet. Élénk, erős lesz a nyugati, északnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 18, délután 24 fok körül alakul hőmérséklet.
Szombaton napos-gomolyfelhős időben lesz részünk. Az ország legnagyobb részén csapadék nem várható, de délnyugaton egy-egy futó zápor, esetleg gyenge zivatar kialakulhat. Sokfelé élénk, helyenként erős lesz az északnyugati szél. Friss lesz a hajnal, a minimumok 6 és 15 fok között alakulnak. Délutánra 21 és 26 fok közé melegszik a levegő.
Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, de északkeleten és a déli határhoz közeli tájakon helyenként futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből. Az élénk, néhol erős északnyugati, északi szélben napközben 19-25 fokra van kilátás.
Hétfőn mindenhol számíthatunk többórás napsütésre, csak néhol fordulhat elő egy-egy futó zápor. Északon helyenként megélénkülhet a délnyugatira, nyugatira forduló szél. Hajnalra néhol 5 fok alá csökkenhet a hőmérséklet, majd délutánra 21 és 27 fok közé melegszik a levegő. Kedden már több felhő lesz felettünk, de csak elvétve fordulhat elő kisebb eső, gyenge zápor. Sokfelé élénk, helyenként erős lesz a délnyugati szél. Délután 25-30 fokot mérhetünk.
Kiadta:
Berceli Balázs (ma 18:38)
Pázsitfűfélék | alacsony |
Útifű | alacsony |
Csalánfélék | magas |
Kenderfélék | magas |
Libatopfélék | közepes |
Parlagfű | magas |
Üröm | alacsony |
Gombák | közepes |
A parlagfű pollenkoncentrációja még sokfelé magas, helyenként nagyon magas szintet ér el, de északkeleten a csapadék hatására közepes szintre csökkent.
Pénteken a csapadéknak és a lehűlésnek köszönhetően a pollenterhelés mindenhol közepes szintre csökkenhet, de hétvégén ismét egyre több helyen lehet magas.
A többi lágyszárú allergének közül a csalánfélék és a kenderfélék virágporának mennyisége magas, az ürömé, az útifűé és a libatopféléké az alacsony-közepes tartományban alakulhat.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően közepes szinten lehet jelen.
Pénteken hidegfronti hatásban lesz részünk, de kezdetben keleten még kettősfronti hatás fog érvényesülni.
A hidegfrontra érzékenyek körében fejfájás és görcsös panaszok jeletkezhetnek.
A szeles időben tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat.
Ugyanakkor a keleten élők kezdetben migrént, fáradékonyságot, dekoncentráltságot, tompaságot is tapasztalhatnak.
A változékony időjárás miatt keringési problémák jelentkezhetnek, valamint ingadozhat a vérnyomás.
Zivatarok környezetében felerősödhetnek az allergiások tünetei, illetve az asztmatikus panaszok.
Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb tájakon és időszakokban elérheti az erős fokozatot, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Fokozottan figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Pénteken kezdetben sokfelé, délután egyre inkább a Dunától keletre várható eső, zápor, zivatar.
Emiatt többfelé találkozhatnak vizes, csúszós utakkal a közlekedők, helyenként vízátfolyások is nehezíthetik majd a közlekedést.
Záporokban, zivatarokban hirtelen jelentősen lecsökkenhet a látótávolság.
Az északira, északnyugatira forduló szél sokfelé lesz élénk, erős, néhol akár viharos, valamint zivatarok környezetében is számítani kell viharos széllökésekre, emiatt akár jelentősebb mértékben is romolhat a járművek menetstabilitása.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Pénteken kezdetben sokfelé kialakulhat eső, zápor a tó térségében, majd napközben megszűnik a csapadék, felszakadozik a felhőzet, és délután egyre többfelé kisüt a nap. Erős lesz az északnyugati szél, néhol egy-egy viharos széllökés sem kizárt. Hajnalban 16-19, délután 23-25 fok körül alakul hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban elérheti az erős fokozatot, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Részletes előrejelzés
A napos-gomolyfelhős időben pénteken többfelé, szombaton már valamivel kevesebb helyen alakulhatnak ki futó záporok, zivatarok az Adria térségében. A szél elsősorban záporok, zivatarok környezetében támadhat fel. Pénteken 22-26, szombaton 23-29 fokot mutathatnak a hőmérők a legmelegebb órákban.
A tenger vize Pulánál 25, Splitnél 25 fokos.