Pénteken eleinte eső, zápor fordulhat elő, de később felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap. Délután nyugat felől átmenetileg ismét megnövekedhet a felhőzet és néhol futó záporok alakulhatnak ki. Erős, időnként viharos lesz a nyugati, északnyugati szél. Kora reggel 10, délután 16 fok körül alakul a hőmérséklet.
Szombat hajnalban délnyugaton képződhet pára, köd, majd többnyire napos, gomolyfelhős felhős idő várható. Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. Megélénkül, helyneként erős széllökések kísérhetik a déli, délnyugati szelet. Hajnalban 1 és 7, délután 12 és 18 fok között alakul a hőmérséklet
Vasárnap reggelre ismét pára-, ködfoltok képződhetnek, majd dél, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé elered az eső. A legtovább északkeleten tart ki a napsütés. Többfelé megélénkül a délies szél. Hajnalban 0, +7, délután 13-18 fok várható.
Hétfőre felszakadozik a felhőzet, többnyire napos időre készülhetünk. Számottevő csapadék nem várható. Többfelé élénk, erős lesz az északnyugati szél. Délután 10-14 fok körül alakulnak a maximumok. Kedden változóan felhős-napos idő körvonalazódik. Elszórtan alakulhatnak ki futó záporok. Az északnyugati szél megélénkül, többfelé megerősödik. Napközben 10-15 fok valószínű.
Kiadta:
Varga Sándor (ma 18:59)
Pázsitfűfélék | nincs |
Útifű | nincs |
Csalánfélék | alacsony |
Kenderfélék | nincs |
Libatopfélék | nincs |
Parlagfű | alacsony |
Üröm | nincs |
Gombák | közepes |
Országosan alacsony szinten van jelen a parlagfű virágporának mennyisége, csak esetenként érheti el a közepes koncentrációt.
A többi lágyszárú allergén, valamint a fenyőfélék pollenje előfordulhat még a levegőben, de legfeljebb alacsony koncentrációban.
A kültéri allergén gombák spóraszáma országosan magas, nagyon-magas szintet érhet el.
Pénteken megterhelő hummánmeteorolgóiai helyzetre készülhetünk.
Hajnalban hidegfront vonul át felettünk, ami a frontérzékenyek körében görcsös fejfájást, felerősödő izom- és hasigörcsöket, ízületi problémákat idézhet elő.
Sajoghatnak a műtéti sebek, ingadozó vérnyomás, rosszullét is kialakulhat.
A front mögött feltámadó, többfelé erős, viharos északnyugati szélben tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság előfordulhat.
Öltözzünk melegen, rétegesen, most már jelentős a megfázás veszélye.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Péntek hajnalban az átvonuló hidegfront csapadékrendszere teheti többfelé vizessé, csúszóssá az utakat.
Helyenként beágyazott záporok, zivatarok is lehetnek melyekben lecsökkenhet a látástávolság, és vízátfolyások is nehezíthetik a közlekedést.
Napközben szárazabb időre készülhetünk, de a többfelé erős, viharos nyugati, északnyugati szél jelentősen lecsökkentheti a járművek menetstabilitását.
Napközben érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Péntekre virradó éjjel, hajnalban még eshet a Balatonnál, később felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap. A felhőátvonulásokból egy-egy futó zápor előfordulhat. Az északnyugati szél időnként megerősödhet. Napközben 14-16 fokot mérhetünk.
Részletes előrejelzés
Pénteken változóan felhős, napos idő várható az Adrián. Kezdetben záporok, egy-egy zivatar is előfordulhat helyenként. Élénk, erős, lesz a nyugatias szél. Délután 16-20 fokot mutathatnak a hőmérők.
A tenger vize Pulánál 19, Splitnél 19 fokos.