Szerdán kezdetben sok napsütésre számíthatunk a térségben, majd napközben egyre többfelé zavarhatják felhők a napsütést, de csapadék estig sehol sem valószínű. Késő este néhol kialakulhat egy-egy futó zápor, esetleg zivatar. Sokfelé megélénkül a délnyugati szél, majd estére a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. Délután 30 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Csütörtökön egy hullámzó frontrendszer hatására már többször erősen megnövekszik a felhőzet, hosszabb napos időszakok délen és az Alföldön lehetnek. Sokfelé kell számítani záporokra, zivatarokra, helyenként hevesebb zivatarok is kialakulhatnak. Nyugaton, északnyugaton csendes eső is eshet. A szél többfelé lesz élénk, zivatarok idején erős, viharos. Kora reggel 13-21, napközben 23-35 fok várható, nyugaton, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb értékeket, a legmelegebb pedig délen, délkeleten valószínű.
Pénteken még sokfelé várható eső, zápor, zivatar, de délután nyugat felől egyre többfelé megszűnik a csapadék, valamint szakadozni kezd a felhőzet. Élénk, erős, néhol viharos lesz az északi, északnyugati szél. A délutáni órákban 20-27 fokot mutathatnak a hőmérők, továbbra is délkeleten mérhetjük a legmagasabb értékeket.
Hétvégén napos-gomolyfelhős időben lesz részünk. A legtöbb helyen csapadék nem várható, de vasárnap főként északkeleten és a délnyugati határ mentén helyenként futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat. Sokfelé élénk, erős lesz az északnyugati szél. Frissek lesznek a hajnalok, a derültebb helyeken többfelé mérhetünk majd 10 fok alatti minimumokat. Szombaton 21-26, vasárnap 19-27 fokra van kilátás napközben.
Kiadta:
Időkép (ma 09:19)
Pázsitfűfélék | alacsony |
Útifű | alacsony |
Csalánfélék | magas |
Kenderfélék | magas |
Libatopfélék | alacsony |
Parlagfű | magas |
Üröm | közepes |
Gombák | magas |
A parlagfű pollenkoncentrációja országszerte magas, helyenként nagyon magas szintet ér el.
A hét második felében a csapadéknak és a lehűlésnek köszönhetően csökkenhet a pollenterhelés.
A többi lágyszárú allergének közül a csalánfélék virágporának mennyisége országosan magas, a kenderféléké közepes-magas szintet érhet el, az ürömé, az útifűé és a libatopféléké jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakulhat.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően közepes-magas szinten lehet jelen.
Szerdán időjárási front még nem lesz felettünk, ám hajnalban, kora reggel a hűvösebb tájakon átmenetileg felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok.
Délelőtt gyorsan melegszik a levegő, a melegedésre érzékenyek fejfájást, migrént tapasztalhatnak, ingadozhat a vérnyomás, valamint a keringési panaszok is előtérbe kerülhetnek.
A kissé szeles időben a fokozottan érzékenyek körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.
Ugyanakkor fáradékonyabbak, dekoncentráltabbak, bágyadtabbak lehetünk a kánikulában.
Nyugaton, északnyugaton az előforduló zivatarok környezetében felerősödhetnek az allergiások tünetei, valamint az asztmatikus panaszok.
Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között országszerte erős lesz, ezért a szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Fokozottan figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Szerdán a legtöbb helyen csapadékmentes időre, száraz utakra számíthatnak a közlekedők, de a délután második felében, este elsősorban nyugaton és északnyugaton helyenként már kialakulhatnak futó záporok, néhol zivatarok, melyek késő este Budapest térségét is elérhetik, így az említett tájakon átmenetileg előfordulhatnak nedves, vizes, csúszós útszakaszok is.
Záporokban, zivatarokban hirtelen jelentősen lecsökkenhet a látótávolság.
Napközben sokfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is előfordulhatnak, ezért romolhat a járművek menetstabilitása.
A napos időben érdemes vezetés közben napszemüveget viselni.
Visszatér a kánikula, emiatt tompulhatnak reflexeink, figyelmetlenebbek lehetünk.
Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló járműben! Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Szerdán kezdetben sok napsütésre számíthatunk a tó térségében, majd napközben egyre többfelé zavarhatják felhők a napsütést. Késő délután, este néhol futó zápor, zivatar is kialakulhat. Sokfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, majd estére a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás, viszont zivatarok környezetében erős, viharos széllökésekre is számítani kell. Délután 31-33 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Részletes előrejelzés
Szerdán és csütörtökön a napos-gomolyfelhős időben többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok az Adria térségében, helyenként heves zivatarokra is számítani kell. Élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lesz a szél. Szerdán 24-31, csütörtökön 22-30 fokot mutathatnak a hőmérők a legmelegebb órákban.
A tenger vize Pulánál 25, Splitnél 25 fokos.