Hirdetés
Citromsárga figyelmeztetés zivatarra
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Kezdetben néhol zápor kialakulhat

Vasárnap kezdetben többfelé számíthatunk erősen felhős időre, az Alföldön elszórtan záporok is kialakulhatnak. Napközben napos-gomolyfelhős időre van kilátás, a napos időszakok mellett egy-egy futó zápor, esetleg zivatar elszórtan a Dunántúlon és délen fordulhat elő. Sokfelé élénk, északkeleten erős lesz az északkeleti szél. Hajnalban 5 és 14, délután 18 és 24 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn az ország nagy részén sok napsütésre van kilátás, de az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből helyenként a nyugati és a délnyugati tájakon átmeneti jelleggel záporok kialakulhatnak. A Dunántúlon a délkeleti, a Dunától keletre az északkeleti szél lesz élénk. Hajnalra helyenként 5 fok alá csökken a hőmérséklet, majd délutánra 19 és 24 fok közé melegszik a levegő.

Kedden folytatódik a túlnyomóan napos idő, csupán elszórtan délnyugaton alakulhat egy-egy jelentéktelen futó zápor a nap első felében. Többfelé élénk lesz a keleties szél. Sokfelé hűvös lesz a hajnal, de délután 20 és 26 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Szerdán délnyugat felől egyre több felhő érkezik hazánk fölé, de csak a délutáni, esti órákban fordulhat elő kisebb eső, zápor a délnyugati és a nyugati tájakon. Az élénk, erős délkeleti szélben délután 21-27 fokot mutathatnak a hőmérők. Csütörtökön a keleti és az északkeleti tájak kivételével többfelé kialakulhat eső, zápor, helyenként zivatar is. Szeles időre, 22-27 fokos maximumokra van kilátás.
Kiadta: Berceli Balázs (ma 19:59)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Tavaszi öltözet, esernyő
Tavaszi öltözet, esernyő
Hirdetés
12 V
22
12
jeles nap
13 H
22
6
jeles nap
14 K
23
6
jeles nap
15 Sz
25
9
jeles nap
16 Cs
25
11
18 Sz
24
12
19 V
26
13
jeles nap
20 H
25
14
jeles nap
21 K
24
13
22 Sz
25
13
23 Cs
26
13
jeles nap
24 P
26
13
25 Sz
26
13
jeles nap
26 V
26
14
jeles nap
27 H
25
14
28 K
25
14
29 Sz
26
13
30 Cs
24
13
31 P
26
14
1 Sz
27
14
2 V
27
14

Pollenjelentés

Eperfafélékalacsony
Tölgyalacsony
Fenyőfélékközepes
Pázsitfűfélékközepes
Lóromalacsony
Útifűalacsony
Csalánfélékalacsony
Gombákalacsony
Növekvő pollenterhelés

Az elmúlt napokban ismét emelkedett a pollenterhelés.

A pázsitfűfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országosan már a közepes-magas tartományban alakul.

A fák közül a fenyőfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja közepes, de helyenként elérheti a magas szintet is, a tölgyé és az eperfaféléké pedig az alacsony-közepes tartományban alakulhat.

A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakul.

Orvosmeteorológia

Vasárnap is érdemes lesz sok időt a szabadban tölteni, összességében sok napsütésre számíthatunk az ország legnagyobb részén.

A hűvös reggelt követő gyors délelőtti melegedés viszont megterhelő lehet sokak számára, keringési problémák, várnyomás-ingadozás, szédülés és rosszullét is jelentkezhet.

Emellett migrén, fáradékonyság, dekoncentráltság és tompaság is előfordulhat.

A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.

11 és 15 óra között az UV-sugárzás erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

Közlekedésmeteorológia

Vasárnap kezdetben az Alföldön alakulhatnak ki elszórt záporok, majd napközben napos-gomolyfelhős időre van kilátás, ekkor egy-egy futó zápor, esetleg zivatar elszórtan a Dunántúlon és délen fordulhat elő.

Így az értintett országrészekben átmenetileg vizes, csúszós útszakaszokra is számítani kell.

A záporokban, zivatarokban hirtelen jelentősen romolhatnak a látási viszonyok.

Sokfelé élénk, északkeleten, valamint záporok, zivatarok környezetében erős lesz az északkeleti szél, mely csökkentheti a járművek menetstabilitását.

A napos tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló, zárt járműben! Vezessünk fokozott óvatossággal, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Vasárnap napos-gomolyfelhős idő várható a tó térségében, csak elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor. Az északkeleti szél általában mérsékelt marad, csak néha fordulhat elő egy-egy élénk széllökés. Hajnalban 9-12, délután 21-23 fok körül alakul a hőmérséklet. A déli, kora délutáni órákban az UV-sugárzás erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
18°C
Adria
Adriai előrejelzés

Vasárnap sok napsütésre van kilátás az Adria térségében, csak helyenként alakulhat ki futó zápor, esetleg zivatar. Hétfőn már több felhő lesz a térségben, és nagyobb területen fordulhatnak elő záporok, zivatarok. A szél elsősorban záporok, zivatarok környezetében támadhat fel. Délutánonként 18 és 25 fok között alakulhatnak a maximumok.

A tenger vize Pulánál 18, Splitnél 18 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
25°C
felhős
25°C
felhős
23°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép