Szerdán mindenhol számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra a térségben. Számottevő csapadék sehol sem várható. Napközben megélénkül az északnyugati szél. Hajnalban 16, délután pedig 30 fok körül alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön egy gyenge hidegfront hatására változóan napos-felhős időben lesz részünk. Országos csapadék továbbra sem várható, csupán elszórtan alakulhat ki kisebb eső, futó zápor, esetleg egy-egy zivatar. Sokfelé megélénkül, főleg a Dunántúlon és a főváros környékén megerősödik az északnyugati szél. Kora reggelre 10 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet, majd napközben 26 és 32 fok közé melegszik a levegő.
Pénteken fátyol- és gomolyfelhők is megjelennek majd az égen, de ezekből számottevő csapadék sehol sem várható. Délután egyre többfelé süt ki hosszabb időre a nap. A nyugati, északnyugati szelet országszerte élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban 10-19, a legmelegebb órákban pedig 27-33 fokot mutathatnak a hőmérők.
Szombaton kezdetben sok napsütésre számíthatunk, majd délután észak-északnyugat felől egy hidegfront hozhat több felhőt az égre, de csak elszórtan alakulhat ki futó zápor, esetleg zivatar, a legtöbb helyen marad a csapadékmentes idő. A nyugatias szél egyre többfelé északnyugatira, északira fordul, és sokfelé kell számítani erős, néhol akár viharos széllökésekre is. A front előtt még 29 és 37 fok közé melegedhet a levegő, délen, délkeleten várható a legmelegebb idő.
A parlagfű pollenkoncentrációja országszerte magas, sokfelé nagyon magas szintet ér el, de a napokban helyenként átmenetileg valamelyest mérséklődhet a pollenterhelés.
A parlagfű virágporára allergiás egyéneknél allergiás tünetek, úgymint orrfolyás, tüsszögés, szemviszketés vagy könnyezés jelentkezhetnek.
A csalánfélék pollenkoncentrációja a közepes, a kenderféléké és a libatopféléké az alacsony-közepes tartományban alakul.
Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a pázsitfű, az útifű, a lórom és az üröm, valamint már a rézgyom és a szerbtövis pollenje is.
A kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma a magas, az Epicoccumé az alacsony tartományban alakul.
Szerdán időjárási front nem lesz felettünk, de egyeseknél keringési panaszok és vérnyomásproblémák továbbra is jelentkezhetnek.
A szelesebb tájakon élők körében előfordulhat fejfájás, valamint ingerlékenység és nyugtalanság is.
Többfelé friss lesz a hajnal, emiatt átmenetileg felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok is.
Napközben ismét nyári meleg idő várható, így bágyadtabbak, tompábbak lehetünk, csökkenhet a szellemi és fizikai munkavégző-képesség.
Az UV-sugárzás 11 és 15 óra között a napos tájakon és időszakokban erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Fokozottan figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére.
Szerdán kezdetben a Dunántúlon helyenként kisebb eső, zápor kialakulhat, majd késő délután nyugaton fordulhat elő zápor, esetleg zivatar, melyek vizes, csúszós útszakaszokat okozhatnak.
A záporokban, zivatarokban hirtelen lecsökkenhet a látótávolság.
Viszont az ország legnagyobb részén csapadékmentes időre, száraz utakra számíthatnak a közlekedők.
A nyugati, északnyugati szél északon és az Alföldön többfelé élénk lesz, emiatt kissé csökkenhet a járművek menetstabilitása.
A napos tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Ne hagyjunk senkit a tűző napon álló zárt járműben! Vezessünk körültekintően, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Szerdán mindenhol számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra a tó térségében. A legtöbb helyen csapadék nem várható, csupán elvétve fordulhat elő jelentéktelen eső, futó zápor. Általában mérsékelt marad a változó irányú szél. Hajnalban 15-17, délután pedig 27-29 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 15 óra között a napos időszakokban erős lesz.
Részletes előrejelzésSzerdán sok napsütésre van kilátás az Adria térségében, az időnként megjelenő felhőkből csak elszórtan alakulhat ki futó zápor, esetleg zivatar. Helyenként élénk lesz a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul.
Részletes előrejelzés