Vasárnap egy hidegfront hatására a napsütést felhőátvonulások zavarják meg a térségben, de számottevő csapadék nem várható. Sokfelé lesz élénk, erős, egyes helyeken viharos az északnyugati szél. Reggel -1, kora délután pedig 3 fok körül alakul a hőmérséklet.
Hétfőn sok napsütésre, száraz időre számíthatunk, csapadék nem várható. A nyugati tájak kivételével többfelé élénk, helyenként erős lesz a nyugati, délnyugati szél. Hajnalra, reggelre nyugaton pára, köd, illetve zúzmarás köd képződhet. Fagyos lesz a reggel, a minimumok a legtöbb helyen -9 és -3 fok között alakulnak, de a szélvédett, fagyzugos helyeken -10, -12 fok köré is lehűlhet a levegő. A legmagasabb hőmérséklet 0 és 7 fok között alakul.
Kedden egy újabb hidegfront érkezik. A változóan felhős-napos időben elszórtan futó hózáporok kialakulhatnak, nagyobb eséllyel az északkeleti, a keleti, valamint a nyugati tájakon. Az északnyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérhetik. A legtöbb helyen ismét fagyos lesz a reggel. Kora délután 0-6 fokot mutathatnak a hőmérők.
Szilveszter napján gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé kialakulhatnak hózáporok, valamint kisebb havazás is. Napközben egyre többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a nyugati, délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél. Kora reggelre -10 és -2 fok közé csökken a hőmérséklet, napközben pedig csak -3 és +4 fok közötti maximumokra van kilátás.
Kiadta:
Berceli Balázs (ma 17:42)
| Bánkút | - |
| Eplény | - |
| Kékestető | - |
| Mátraszentistván | - |
| Sátoraljaújhely | - |
| Visegrád | - |
Havazás nem várható
Vasárnap egy hidegfront érkezik, de ez sem hoz érdemi csapadékot, legfeljebb néhol alakulhat ki egy-egy jelentéktelen hózápor. Hétfő csapadékmentes időben lesz részünk.
Vasárnap hidegfronti hatásban lesz részünk, emiatt fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomásproblémák és keringési panaszok egyaránt jelentkezhetnek.
A szeles időben tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat.
Felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok is.
Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk.
A napos időszakok ugyanakkor jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre.
Öltözzünk melegen, rétegesen, jelentős a megfázás, illetve a felső légúti megbetegedések veszélye.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Vasárnap a legtöbb helyen száraz utakra számíthatnak a közlekedők, csupán néhol alakulhat ki egy-egy futó hózápor, melyek hatására egyes útszakaszok átmenetileg vizesek, csúszósak, síkosak lehetnek.
A hajnali, reggeli órákban a kevésbé szeles tájakon pára, köd, illetve zúzmarás köd miatt jelentősen lecsökkenhet a látótávolság, illetve síkos, jeges, rendkívül csúszós útszakaszok is előfordulhatnak.
Élénk, erős, helyenként viharos lesz az északnyugatira, északira forduló szél, emiatt akár jelentősebb mértékben is romolhat a járművek menetstabilitása.
A napos tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
A hideg, fagyos hajnali, reggeli órákban útnak indulás előtt ajánlott több időt járművünkre fordítani.
Vezessünk óvatosan, az útviszonyoknak megfelelően, illetve tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!