Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Fony
Ködös, párás lehet a reggel
Hirdetés

Ködös, párás lehet a reggel

Hétfőn a napsütést többször zavarhatja felhősödés, és néhol kisebb eső, zápor kialakulhat a térségben. Az északnyugati szél általában gyenge, mérsékelt marad. Hajnalra többfelé képződhet pára, köd. Kora reggel 6 fok, délután 12 fok körül alakul a hőmérséklet.

Kedden a napos-gomolyfelhős időben elsősorban a Dunántúlon és északon fordulhat elő elszórtan futó zápor. Sokfelé lesz élénk, többfelé erős az északias szél. Kora reggel ismét találkozhatunk párás, ködös körzetekkel. Délutánra 14 és 19 fok közé melegszik a levegő.

A szerda ragyogó napsütéssel indul, napközben a helyenként megnövekvő gomoly- és fátyolfelhők csapadékot nem adnak. Az élénk, néhol még erős északi, északnyugati szélben délutánra 15 és 21 fok közé melegedhet a levegő.

Csütörtökre észak, északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és napközben gyakran takarják felhők a napot, de csak kevés helyen, főként az ország északi felén alakulhat ki kisebb eső, zápor. Veszít erejéből a szél, de helyenként még élénk lehet a nyugati, északnyugati szél. Délután 17-22 fokot mérhetünk.
Kiadta: Herrmann Dóra (ma 19:57)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Őszi ruhát esernyővel
6 H
12
6
jeles nap
7 K
15
5
jeles nap
8 Sz
15
1
9 Cs
17
2
10 P
18
3
11 Sz
15
3
12 V
14
1
13 H
14
0
14 K
14
0
15 Sz
14
0
16 Cs
13
-1
17 P
13
-1
18 Sz
13
-1
19 V
14
1
20 H
17
2
21 K
18
3
jeles nap
22 Sz
17
4
23 Cs
18
3
jeles nap
24 P
15
2
25 Sz
17
6
26 V
15
3
jeles nap
27 H
15
5
jeles nap

Pollenjelentés

Gombák

A csapadék és lehűlés hatására országosan alacsony-közepes szintre csökkent a parlagfű virágporának mennyisége.

A kültéri allergén gombák spóraszáma országosan közepes-magas szinten van jelen.

Orvosmeteorológia

Hétfőn front nem érkezik, de még enyhe hidegfronti tüneteket tapasztalhatnak az érzékenyek.

Fejfájás, görcsös panaszok, keringési problémák és vérnyomáspanaszok jelentkezhetnek.

A szeles idő fokozhatja a fejfájásos panaszokat, valamint ingerlékenységet, nyugtalanságot okozhat.

A hűvös, hideg reggeli órákban felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi bántalmak.

Az erősen felhős, borongós időben bágyadtabbak, lehangoltabbak lehetünk, valamint romlik hő- és komfortérzetünk.

Öltözzünk melegen, rétegesen, most már jelentős a megfázás veszélye.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Hétfőn helyenként számíthatunk esőre, záporra, amelyek környezetében vizes, csúszós utakkal találkozhatunk.

A záporokban hirtelen jelentősen lecsökkenhet a látótávolság.

A keleti, északkeleti tájak kivételével sokfelé lesz élénk, erős az északnyugati szél, emiatt romolhat a járművek menetstabilitása.

Hajnalban, reggel néhol pára, köd okozhat átmenetileg korlátozott látási viszonyokat.

Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

A hétfő felhős idővel indul a Balatonnál, és időnként esőre, záporra számítani kell. Élénk lesz az északnyugati szél. Délután 13-15 fok körül alakul a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
12°C
Adria
Adriai előrejelzés

Hétfőn már naposabb időre van kilátás elszórt záporokkal, néhol zivatarral az Adrián. Még sokfelé lesz erős az északi, északkeleti szél. A legmagasabb hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul.

A tenger vize Pulánál 21, Splitnél 21 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
21°C
felhős
20°C
felhős
19°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép