Szerdán egy legyengülő hidegfront szakadozott felhőzete vonul át fölöttünk, amiből helyenként gyenge eső, záporeső hullhat. Az ország nagy részén azonban nem várható csapadék, hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüt a nap. Az északira-északnyugatira forduló szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik. Északnyugaton hajnalban viharos széllökések is lehetnek. Kora reggel 10-16, délután 19-25 fokot mérhetünk.
Csütörtökre elvonul a front, mögötte sok napsütésre készülhetünk. Csapadék nem lesz. A nyugat-délnyugati szél legfeljebb északon-északnyugaton élénkülhet meg. Kora reggel helyenként pára-, ködfoltok képződhetnek, 5-12 fok közé hűl a levegő. Délután 20-25 fok várható.
Pénteken kezdetben sok lesz felettünk a fátyolfelhő, de napközben már zavartalanabb napsütésre készülhetünk. Csupán északkeleten lehet kicsivel több gomolyfelhő az égen, de csapadék nem valószínű. Gyenge, mérsékelt lesz az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 19-24 fok között alakul.
Szombaton is marad a napos idő, száraz idő. Legfeljebb fátyolfelhők szűrhetik meg időnként a napsütését. A nyugatias szél mérsékelt, több helyen élénk lehet. Napközben 20-25 fok ígérkezik. Vasárnap sem jön változás, ragyogóan napos, csapadékmentes időre van kilátás. A nyugati, északnyugati szél megélénkülhet. Délután 21-27 fok valószínű.
Kiadta:
Varga Sándor (ma 19:52)
Pázsitfűfélék | nincs |
Csalánfélék | alacsony |
Útifű | nincs |
Kenderfélék | nincs |
Libatopfélék | nincs |
Üröm | alacsony |
Parlagfű | közepes |
Gombák | magas |
Fokozatosan csökken a parlagfű pollenszórása, lecsengőben van a parlagfűszezon.
Koncentrációja a száraz, meleg időben országos viszonylatban még a közepes tartományban alakulhat.
Szerdán a megerősödő szélben a tünetek átmeneti fokozódására, visszatérésére kell felkészülni.
Alacsony-közepes szintet érhet el az üröm pollenkoncentrációja.
A kültéri allergén gombák spóraszáma országszerte magas-nagyon magas szintet érhet el.
Szerdán egy hidegfront érkezik, így megterhelő nap vár a frontérzékenyekre, akik körében gyakran előfordulhat görcsös fejfájás, hasi- és izomgörcsök.
Emellett keringési panaszok, vérnyomás problémák felléphetnek.
Többfelé feltámad az északnyugati szél, ami felerősítheti a fejfájást, valamit ingerlékenységet, nyugtalanságot, alvászavarokat is előidézhet.
A hűvös, néhol nyirkos reggelen fokozódhatnak az ízületi bántalmak is.
Öltözzünk rétegesen a szeles, változékony időben! Fogyasszunk sok gyümölcsöt, zöldséget, és ügyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre!
Szerdán hidegfront hozhat helyenként gyenge esőt, záport, így vizes, csúszós útszakaszokkal is találkozhatunk.
Hajnalban néhol pára-, ködfoltok okozhatnak korlátozott látásiviszonyokat.
A többfelé megerősödő, a Dunántúlon viharossá fokozódó északnyugati szél jelentősen lecsökkentheti a járművek menetstabilitását.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz napszemüveget viselni.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Kedden továbbra is napos, száraz idő várható a Balatonnál. A délies szél napközben feltámad, élénk lökések kísérhetik. Délutánra 26-29 fok közé melegszik a levegő.
Részletes előrejelzés
Kedden a hajnali pára-és kodfoltok feloszlása után csaknem zavartalanul napos idő várható az Adria térségében. Gyenge, mérsékelt marad a szél. Délután 23-28 fokra van kilátás.
A tenger vize Pulánál 23, Splitnél 23 fokos.