Hétfőn egy hidegfront hatására zápor kialakulhat a térségben a napos időszakok mellett. A nyugatira, északnyugatira forduló szél élénk, erős lesz. Reggelre 18 fokig hűl le a levegő, délután 30 fok körül alakul a hőmérséklet.
Kedden napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, ezen a napon számottevő csapadék már nem várható. Az északnyugati szél még többfelé élénk, néhol erős lehet. Kora reggel 11 és 19, napközben 26-33 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán kezdődik a nyár második erőteljesebb hőhulláma. Felhő alig lesz az égen, a legtöbb helyen derült, napos időre van kilátás. A Dunántúl nyugati, északnyugati felén élénk, Sopron környékén erős lökések kísérhetik a délies szelet. A hajnal még viszonylag friss lesz, 11 és 19 fok közé hűl a levegő. Délután már 29 és 35 fok közötti maximumokat mérhetünk.
Csütörtökön folytatódik a napos, száraz, meleg idő, az ország nagy részén zavartalan lesz a napsütés. Többfelé lesz élénk, Sopron környékén időnként erős a délies szél. Fokozódik a kánikula, délután 32-37 fok között tetőzik a hőmérséklet.
Egy hidegfront hatására némileg csökkenhet a levegőben lévő pollenek mennyisége.
A csalánfélék pollenkoncentrációja országosan közepes-magas.
Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a hárs, a szelídgesztenye, a fenyőfélék, és a ciprus- és tiszafafélék pollenje, továbbá a lágyszárú allergének közül a pázsitfű, az útifű, a lórom, a kenderfélék, a libatopfélék és az ernyősvirágzatúak pollenje.
A kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma a közepes-magas, míg az Epicoccumé az alacsony tartományban alakul.
Hétfőn egy hidegfront érkezik és ennek hatására többeknél fejfájás, migrén jelentkezhet, ingadozhat a vérnyomás.
A sokfelé élénk, erős szél fokozhatja a fejfájásos panaszokat, valamint ingerlényebbé, nyugtalanabbá tehet minket.
Intenzívebb záporok, zivatarok környezetében felerősödhetnek az asztmatikus panaszok.
Hajnalban, reggel a hűvösebb tájakon átmenetileg felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok.
Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban országszerte erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk sok friss gyümölcsöt! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Hétfőn egy hidegfront hatására többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok.
Az érintett tájakon vizessé, csúszóssá válhatnak az utak, az intenzívebb gócokban hirtelen lecsökkenhet a látótávolság, vízátfolyások keletkezhetnek.
Hevesebb zivatarok keleten alakulhatnak ki.
Az egyre többfelé északnyugatira forduló szelet sokfelé erős, helyenként, valamint zivatarok környezetében viharos lökések kísérik, amelyek jelentős mértékben csökkentheti a járművek menetstabilitását.
A napos tájakon és időszakokban érdemes vezetés közben napszemüveget viselni.
Ne hagyjunk gyermeket, idős embert, illetve házi állatot tűzú napon álló zárt járműben! Tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Hétfőn egy hidegfront hatására megnövekedhet időnként a felhőzet, és napközben helyenként záporok kialakulhatnak a Balatonnál. A csúcshőmérséklet 30 fok közelében alakul. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Részletes előrejelzésHétfőn záporok, zivatarok tarkítják az Adria időjárását a napos időszakok mellett. Néhol felhőszakadás, jégeső nem kizárt. A változó irányú szelet élénk, erős, zivatarok idején viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között alakul.
A tenger vize Pulánál 26, Splitnél 24 fokos.