Szombaton már több napsütésre számíthatunk. Záporok, zivatarok kialakulására kevesebb helyen, főként nyugaton, északnyugaton és elszórtan északon, valamint keleten van esély. A délkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lökések. Délután 23-29 fok várható.
Vasárnap is fátyol-, illetve gomolyfelhők zavarhatják a napos időszakokat. Elszórtan főként nyugaton és északon alakulhat ki zápor, zivatar. A keleti-délkeleti szél délen és a Dunántúlon lehet élénk. Kora reggel 10-17, délután 23-29 fokot mérhetünk.
Hétfőn sok napsütésre készülhetünk, a gomolyokból csak néhol alakulhat ki rövid ideig tartó zápor, esetleg zivatar. A Dunántúlon helyenként élénk lehet a délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.
Kedden is a napsütésé lesz a főszerep, csak kevés helyen - elsősorban nyugaton - alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. Többfelé megélénkül a keleti-északkeleti szél. Ezen a napon 25-29 fokot mérhetünk. Szerdán egy gyenge hidegfront hatására feltámadhat, a Dunántúlon megerősödhet az északira-északnyugatira forduló szél. Elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki, de napsütésből sem lesz hiány. Napközben 24-29 fokig melegedhet a levegő.
Kiadta:
Időkép (ma 10:39)
Fenyőfélék | alacsony |
Pázsitfűfélék | közepes |
Lórom | alacsony |
Útifű | alacsony |
Csalánfélék | közepes |
Bodza | alacsony |
Bálványfa | nincs |
Gombák | közepes |
A pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakul, helyenként elérheti a nagyon magas szintet is.
A csalánfélék virágporának mennyisége fokozatosan emelkedik, közepes, esetenként magas szintet érhet el.
A lórom és az útifű pollenje jellemzően alacsony, helyenként közepes koncentrációban lehet jelen.
A fák közül a fenyőfélék, a bálványfa, a bodza és a hárs pollenkoncentrációja az alacsony-közepes tartományban alakul.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakul.
Szombaton nem várható fronthatás, valamivel szárazabb levegő érkezik fölénk, így kissé csökken a fülledtség, de migrénes fejfájás, ingadozó vérnyomás továbbra is előfordulhat.
Reggel a párás, nyirkos tájakon átmenetileg felerősödhetnek az ízületi panaszok.
Napközben elszórtan továbbra is számítani kell záporok, zivatarok kialakulására, amit viharos széllökések kísérhetnek.
Ilyen esetekben fokozódó idegrendszeri panaszokra, feszültségre, idegességre, szorongásos panaszokra számíthatunk, fokozottan jelentkezhet szédülés, bizonytalanság érzet.
A fülledt időszakokban légzési nehézségekre, szívpanaszokra is készülnünk kell.
Záporok, zivatarok környezetében felerősödhetnek az asztmatikus panaszok, így az érintettek ebben az időszakban lehetőleg tartózkodjanak zárt helyen! 11 és 15 óra között a naposabb tájakon és időszakokban az UV-sugárzás erős, helyenként nagyon erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!
Szombaton többfelé indulhat párásan, ködösen a reggel, emiatt átmenetileg korlátozott látási viszonyok jelentkezhetnek az utakon.
Napközben főként nyugaton északnyugaton, valamint elszórtan északon és keleten alakulhatnak ki záporok, zivatarok.
Környezetükben vizes, csúszós útszakaszokra, az intenzívebb gócokban vízátfolyásokra, néhol hirtelen lecsökkenő látótávolságra számíthatunk.
A délkeleti szelet sokfelé élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lökések kísérhetik, emiatt jelentősebb mértékben csökkenhet a járművek menetstabilitása.
A napos tájakon és időszakokban érdemes vezetés közben naposzemüveget viselni.
Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló, zárt járműben! Vezessünk fokozott óvatossággal! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Szombaton a napsütést fátyolfelhők szűrhetik a Balatonnál, emellett gomolyfelhők is képződnek, és a délutáni órákban elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. Az élénk délkeleti szél zivatarfelhők környezetében erős, viharos lehet. A csúcshőmérséklet 24-26 fok körül alakul. Az UV-sugárzás a naposabb déli, kora délutáni órákban erős, nagyon erős lesz, ezért gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről!
Részletes előrejelzés
Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható az Adrián, csak helyenként alakulhat ki zápor, zivatar. Többfelé élénk lehet az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.
A tenger vize Pulánál 20, Splitnél 20 fokos.