Hirdetés
Citromsárga figyelmeztetés zivatarra, viharos szélre
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Viharos szél támad

Éjjel esővel, záporokkal, néhol zivatarokkal hidegfront vonul át fölöttünk, majd a csapadékzóna csütörtök kora délelőtt kelet, északkelet felé távozik. A naposabb délelőttöt követően délután nyugat, délnyugat felől ismét több felhő érkezik fölénk, és elszórtan eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Országszerte erős, viharos lesz a délnyugati szél. A csúcshőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. Csütörtök este, éjjel egy újabb hidegfront hozhat záporokat, zivatarokat.

Pénteken napos, gomolyos időre készülhetünk, délután délnyugat felől a fátyolfelhőzet is megnövekedhet. Számottevő csapadék napközben nem várható, legfeljebb északon alakulhat ki egy-egy gyenge zápor. Továbbra is többfelé erős, nyugaton, északnyugaton viharos déli, délnyugati szél fog fújni. Délután már 18-24 fokos maximumokra van kilátás.

Szombatra is túlnyomóan napos, száraz idő körvonalazódik, inkább csak fáytolfelhők lehetnek az égen. Élénk, nyugaton, északnyugaton erős délies szélre, délután már-már kora nyárias, 22 és 27 fok közötti hőmérsékletekre készülhetünk.

Húsvétvasárnap is marad a meleg, kora nyárias, ám többfelé szeles idő. Változóan felhős lesz az ég, az ország nagy részén több órára kisüt a nap, csapadék nem várható. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között alakul, melegebb keleten lesz. Húsvéthétfőn is kitart még a meleg, kora nyári idő, ám délután nyugat felől záporokkal, zivatarokkal hidegfront érkezhet.
Kiadta: Időkép (tegnap 18:12)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Réteges öltözet, esernyő
Réteges öltözet, esernyő
Hirdetés
28 Cs
17
9
29 P
20
3
jeles nap
30 Sz
23
9
31 V
24
9
jeles nap
3 Sz
18
7
4 Cs
20
8
5 P
21
9
6 Sz
22
10
7 V
23
10
8 H
22
11
9 K
22
11
10 Sz
21
11
11 Cs
20
9
12 P
19
7
jeles nap
13 Sz
19
7
14 V
17
7
jeles nap
15 H
19
7
16 K
20
8
17 Sz
19
8
18 Cs
18
9

Pollenjelentés

Tiszafaközepes
Kőrisközepes
Nyárközepes
Juharalacsony
Fűzközepes
Nyírközepes
Platánalacsony
Gombákalacsony
Növekvő terhelés

A nyír pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országosan a közepes-magas tartományban alakul.

A fűz, a kőris, a nyár, a juhar, valamint a ciprus- és tiszafafélék, illetve a platán virágpora jellemzően közepes koncentrációban lehet jelen.

A tölgy, a komlógyertyán, a dió, valamint a pázsitfűfélék virágporának koncentrációja fokozatosan emelkedik, hamarosan elérheti a tüneteket okozó közepes szintet.

A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakulhat.

Orvosmeteorológia

Csütörtökön átmenetileg hidegfronti hatás terheli szervezetünket, így leginkább fejfájás, görcsös panaszok jelentkezhetnek, ingadozhat a vérnyomás.

Megnyúlhat a reflexidő, tartós álmosságérzet jelentkezhet.

Az erős, viharos szél tovább fokozhatja a panaszokat, valamint ingerlékenységet, nyugtalanságot okozhat.

Öltözzünk rétegesen, a szeles időben romolhat hő- és komfortérzetünk.

Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket!

Közlekedésmeteorológia

Csütörtökre virradóan többfelé kell esőtől, záporoktól, néhol zivataroktól vizes, csúszós utakra számítani, az intenzívebb gócokban vízátfolyások nehezíthetik a közlekedést, hirtelen lecsökkenhet a látótávolság.

Délután, este elszórtan újra előfordulhatnak záporok, néhol zivatarok.

Az erős, viharos délnyugati szél jelentősen csökkentheti a járművek menetstabilitását.

A napos időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

A fronthatás miatt figyelmetlenebbek lehetünk, ezért vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Éjjel esővel, záporokkal, néhol zivatarral hidegfront vonul át, majd napközben a naposabb délelőtti órákat követően délután ismét több lesz a felhő. Ekkor elszórtan kisebb erő, zápor is előfordulhat. Viharossá fokozódik a délnyugati szél. A csúcshőmérséklet 16-18 fok körül alakul.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
10°C

Hirdetés
(hirdetés)

Hirdetés
(hirdetés)

Adria
Adriai előrejelzés

Csütörtökön a felhős időben többfelé kialakulhat eső, zápor, helyenként zivatar az Adria térségében. Naposabb időszakok délután lehetnek. Erős, főként északon viharosa lesz a délies szél. A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

A tenger vize Pulánál 14, Splitnél 14 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
16°C
felhős
18°C
felhős
19°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép